Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Cikkek

Ring kerékpáros sorozat: itt a 2025-ös eseménynaptár, 12 túra 6 hónap alatt
Az ideinél eggyel több, 12 helyszínen rendezik meg 2025-ben a Ring kerékpáros sorozat futamait, több ezer amatőr és gyakorlott kerékpárost várnak a túrákra. A szervezők egyik fontos célja bemutatni, hogy nemcsak a hazai tavakat (Balaton, Fertő-tó, Tisza-tó, Velencei-tó) lehet és érdemes kerékpárral megkerülni, hanem az Őrségtől a Zemplénig tele van az ország szebbnél-szebb helyekkel, amelyek alkalmasak az aktív kikapcsolódásra. Újdonság, hogy immár bérletet is lehet vásárolni a Ring sorozat állomásaira.
Balatonfüredi jégpálya - videós bemutató
Ahogy arról már beszámoltunk advent második hétvégéjén elkezdődött a második szezon az egy kilométeres balatonfüredi jégfolyosón. A holmozogj.hu a hivatalos nyitóünnepség napján világosban és esti fényeknél is tesztelte a 3600 négyzetméteres jégpályát, erről videókat is készítettünk. A tavalyi szezonhoz jelentősen javult a szolgáltatások színvonala, a balatonfüredi korcsolyapálya a világ minden táján megállná a helyét.
Water Skyball: európai hódítóúton a magyar fejlesztésű szabadidős labdajáték
A fizikai és mentális képességeket is erősíti, közben pedig már kezdő szinten is nagyszerű szórakozási lehetőséget nyújt a magyarok által létrehozott vizes sportág. A Water Skyball-t már a kontinens 7-8 országában űzik, hamarosan Európa-bajnokságot is rendezhetnek. Cikkünkből a játék szabályrendszerét is megismerheted!
Normafa Kupa: amatőr síversenyt rendeznek a téli szünetben
Jótékonysági amatőr síversenyt szervez a Magyar Sí Szövetség december 28-án a Normafán. Alpesi síelésben és biatlonban mérhetik össze a tudásukat a gyerekek. Ha nem lesz igazi hó, akkor műanyagpályán csúsznak majd.
Videón, ahogy a sportos Mikulások ellepték Budapest belvárosát
Rekordot jelentő 3200, mikulásruhába bújt futó vett részt a 9. PENNY Mikulásfutáson Advent második vasárnapján Budapest belvárosában. Mosolygós arcok, jópofa jelmezek, jótékonyság - ilyen volt az ország legnépesebb karácsonyi hangulatú futóversenye.
Alagútfutás Sopronban: telt ház a rendhagyó föld alatti versenyen
Nagyszerű és (nagy valószínűséggel) megismételhetetlen élményben volt részük azoknak, akik hétvégén részt vettek a soproni alagútfutáson. A várost elkerülő autóút frissen elkészült alagútjában futhattak. Minden hely betelt!
Rekordot döntött a 9. PENNY Mikulásfutás - fotók
Minden idők legnépesebb mezőnyével, rekord részvétel mellett zajlott december 8-án a 9. PENNY Mikulásfutás Budapesten. Háromezer-kétszázan vágtak neki mikulásruhába öltözve a Fővám térről a három táv valamelyikének. A piros ruhás futók látványos versenyét érdeklődő nézők sokasága, turisták és budapestiek követték és fotózták az útvonal mellett. A 9. PENNY Mikulásfutás a jótékonyságban is rekordot döntött!
Teszteltük a balatonfüredi jégpályát: ez világszínvonal!
Advent második hétvégéjén megnyílt a balatonfüredi jégpálya. Ez a második szezon, amikor 1 kilométeres jégfolyosón lehet korcsolyázni a Balaton partján. Az önkormányzat előzetesen azt ígérte, hogy a tavalyi gyermekbetegségeket kijavítják. És megcsinálták! A füredi korcsolyapálya a világ minden táján megállná a helyét.
Több mint ezren indultak a debreceni ronda pulcsis futáson
Jó ránézni a debreceni ronda pulcsis futáson készült szombati fotókra: fiatalok és idősebbek, karácsonyi pulóverek, fejdíszek, és nem elég, hogy mindannyian mozognak, futnak, de ráadásként mindenki csupa mosoly. A beszámolók szerint több mint ezren indultak, köztük rengeteg iskolás gyerek!
Honda Kupa 2025: február 8-án, Donovalyban lesz a népszerű gyereksíverseny
Mint 1993 óta minden télen – kivéve a koronavírus-járvány miatt kimaradt két szezont – 2025-ben is lesz országos amatőr gyermek síbajnokság. A 33. verseny helyszíne Donovaly, egyik érdekessége, hogy 33 centiméteres Honda Kupát kapnak a résztvevők.
TikTokozni kezdett a Bethesda kórház, hogy rávegye a gyerekeket a mozgásra
Napi hány órát nyomkodja a gyermeked a telefont? Ugye, túl sokat! Sajnos az orvosok is csak most szembesülnek vele, hogy ez mennyire veszélyes. Nem "csak" a telefonozás, hanem az, hogy elveszi az időt például a mozgástól, vagy a személyes találkozásoktól. A Bethesda Gyermekkórház több programot is indított, még a TikTok-ot is segítségül hívják.
Nordic walking: mobilizált agytorna minden korosztálynak
Hetente több százan mozognak a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület edzésein, melyeken mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kihívást. Az egyesület elnöke, Kőrösi Judit a holmozogj.hu-nak arról beszélt, hogy ennek a komplex mozgásformának számos jótékony hatása van az emberi szervezetre.
Itthon is tombol a téli őrület: fuss csúnya karácsonyi pulóverben!
Az adventi időszakban az ország több pontján rendeznek olyan szabadidős futóeseményeket, ahol bátran megjelenhetsz a legcsúnyább, leggiccsesebb karácsonyi pulcsidban! Cikkünkből azt is megtudhatod, hogy honnan indultak világhódító útjukra a csúnya karácsonyi pulóverek.
Tesztelik a hóágyúkat a Mátrában és Eplényben, szurkoljunk a télnek!
December elsején „papíron” elkezdődött a tél, a magyar síterepek készenlétben várják, hogy legalább néhány napig hideg idő legyen, tartós fagyokkal, mert akkor el tudják kezdeni a hóágyúzást. Egyelőre tesztelik a hókészítő rendszereket, ennek lett az eredménye, hogy szivárványok lepték el a Síparkot a Mátrában.
Korcsolyázás Balatonfüreden: már van jég, nyitás napokon belül
December 5-én nulladik nappal, december 6-án pedig rendes üzemmódban megnyit a balatonfüredi jégpálya. Az idei lesz a második szezon, amikor jégfolyosó is fokozza az izgalmakat és növeli az élményt. Tavaly – főleg a nyitás utáni napokban – voltak fennakadások és bosszantó hibák. A balatonfüredi alpolgármester szerint ezekből tanultak!
Csodálatos december! - Mozgáskalauz az év utolsó hónapjához
Gondolkodsz újévi fogadalmakon? Az egyik legyen az, hogy még idén decemberben elkezdesz mozogni! Összegyűjtöttük neked azokat a decemberi szabadidős eseményeket, amelyeket az ünnepi készülődés közepette is kár lenne kihagynod...
Megnyílt a Nemzeti Atlétikai Központ
Minden nap 7:00 és 21:00 óra között várja a szabadidős sportolókat a Nemzeti Atlétikai Központ. A 2023-as atlétikai világbajnokság helyszínéül szolgáló létesítményt a világverseny után 15 hónap alatt alakították át szabadidős sportparkká.
20 éves a mátraszentistváni Sípark: idén sem drágulnak a síbérletek
Mintegy 50 ezer vendéget várnak ezen a télen az idén 20. születésnapját ünneplő mátraszentistváni Síparkba. Az árakat befagyasztották a két évvel ezelőtti szinten, vagyis a síbérletek idén sem drágulnak, a két évvel ezelőtti szinten fagyasztották be az árakat. Sőt! Mától a nyitás napjáig kedvezményesen lehet megvásárolni a síbérletre beváltható utalványokat.

Cikkek

Kitart a mesés síszezon, márciusban is üzemel a Mátraszentistváni Sípark!
Itt a tavasz, egyre szebb az idő, mégis kitűnő pályákon lehet síelni a Mátraszentistváni Síparkban a még mindig kitartó éjszakai fagyoknak köszönhetően. Március végéig is kitarthat az idei síszezon, amelyre eddig sem lehetett panasz: már 70 napon lehetett síelni a Mátrában és közel 40 ezren éltek is a lehetőséggel, a kimagasló számok pedig tovább nőnek. Meglepetéssel is készül a Sípark: március 15-én nyílt amatőr síversenyt rendeznek!
SZEOSZ évindító 2025
Mozogj, gyűjts pontokat és váltsd be ajándékokra – ismerd meg az Ötpróbát!
Az Ötpróba program azoknak szól, akik szeretnék aktívabban élni az életüket, vagy már most is sokat mozognak és a sportban szeretik a változatosságot. Az Ötpróbával különböző eseményeken lehet pontokat gyűjteni, amelyeket exkluzív Ötpróba-ajándékokra, sőt akár olimpiai belépőre is beválthatók.
Jön a Mozgás Éjszakája, már lehet pályázni!
Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) közösen hirdette meg a programot, amely lehetőséget ad a Budapesten kívüli, 5000 főnél népesebb településeknek, hogy csatlakozzanak a népszerű éjszakai sportfesztiválhoz.
Futás, úszás, görkorizás, bringázás, duatlon és terepkalandok a tavasz első hétvégéjén – hétvégi top tippek
Már csak pár nap és véget ér a meteorológiai tél, ezzel pedig a szabadtéri sportesemények kínálata is egyre változatosabbá és színesebbé válik. Az első tavaszi hétvége kifejezetten izgalmasnak ígérkezik: futófesztivál busókkal, evezős-futós duatlon Hévízen, extrém terepfutások, úszás, és még egy különleges pályaavató bringás-görkoris esemény is vár rád.
SZEOSZ évindító 2025
Fedezd fel Szendrő és környéke kincseit a Szendrő Városi Sport és Szabadidő Egyesülettel!
Túrázás dombokon és a Rakaca-víztározónál, sportos futó és vízi kihívások, többnapos bringakaland és történelmi látnivalók – Szendrő és környéke kincsesbánya a turisták, a természetjárók és a kalandosabb sportélményekre vágyók számára. Antal Ferenc, a SZEOSZ elnökségi tagja a szervezet évindító konferenciáján mondta el, hogy a Szendrő Városi Sport és Szabadidő Egyesület milyen izgalmas programokat tervez az évben.
SZEOSZ évindító 2025
A Zsámbékfutás csapata felélesztette a helyi szabadidősportot!
Zsámbékon néhány éve még alig volt szervezett szabadidősport, ma viszont már négy nagy esemény is van, amelyek megmozgatják a térség lakóit. Mi más lehetne a cél, mint minél több embert kimozdítani, és lehetőséget adni arra, hogy akár futva, akár túrázva felfedezzék a környék természeti szépségeit.
Mozdulj Debrecen! – Kerekes Grétával erősít a program
Debrecen egy olyan város, ahol tényleg mindenkit megmozgatnak. A Mozdulj Debrecen! program 2025-ben is szabadtéri edzésekkel, közösségi eseményekkel és egészségügyi szűrésekkel gondoskodik minden korosztályról a 6 éves gyerekektől kezdve egészen a nyugdíjasokig.
A BorsodChem névadóként támogatja a Tour de Tisza-tó eseményt
Az idei évtől a BorsodChem a névadó támogatója Kelet-Magyarország egyik legnépszerűbb sportrendezvénynek, a Tour de Tisza-tó kerékpáros eseménynek. Május 10-én három különböző távon indulhatnak a résztvevők: a 100 km-es, valamint a 65 km-es kihívás mellett egy rövidebb, 28 km-es túrára is várják a bringásokat.
Extrém és vidám kihívások a tél utolsó hétvégéjén – 7végi top tippek
Ez a hétvége lesz a végső, legalábbis ezen a télen! Bátrak és kemény kihívásokat keresők előnyben, de azok sem fognak csalódni, akik könnyedebb mozgásra, vagy éppen egy kis vidámságra vágynak. Akár futni, úszni, bringázni vagy túrázni szeretsz, február utolsó hétvégéjének programjai között tutira találsz magadnak valót.
2026 © holmozogj.hu