TikTokozni kezdett a Bethesda kórház, hogy rávegye a gyerekeket a mozgásra

Napi hány órát nyomkodja a gyermeked a telefont? Ugye, túl sokat! Sajnos az orvosok is csak most szembesülnek vele, hogy ez mennyire veszélyes. Nem “csak” a telefonozás, hanem az, hogy elveszi az időt például a mozgástól, vagy a személyes találkozásoktól. A Bethesda Gyermekkórház több programot is indított, még a TikTok-ot is segítségül hívják.

Túl sok képernyőidő, túl kevés mozgás

“Sok gyerek napi 5-10 órát tölt a képernyő előtt, ami teljesen inaktívvá teszi őket. Ez több problémát is okoz, kezdve a tanulási nehézségektől, az alvászavarokon át, egészen a szorongásos és depressziós tünetekig” – nyilatkozta Dr. Velkey György János a holmozogj.hu-nak.

A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint ezek a tünetek ma már olyan gyakoriak, hogy gyermekpszichiátriai népbetegséggé váltak. Az ülő életmód ráadásul nemcsak a mentális, hanem a fizikai egészségre is káros: egyre több túlsúlyos, cukorbeteg és magas vérnyomásos fiatal jelenik meg a rendelőkben.

“Ez rengeteg szív- és érrendszeri kockázatot jelent, a negatív hatásokat már ebben az életkorban is észleljük” – fogalmazott a szakértő.

Telefont nyomkodó fiatalok

Hogyan fordítható vissza a trend?

A megoldás: mozgás és közösség.

“Egy-egy közösségi program vagy tábor segíthet abban, hogy a fiatalok ráérezzenek, mennyivel élvezetesebb lehet egy aktívabb, közösségi élmény, mint a magányos, képernyő előtt töltött idő” – véli Dr. Velkey György János.

A Bethesda Gyermekkórház például olyan életmód-táborokat szervez, ahol nemcsak megértetik a gyermekekkel ennek a mai, képernyőre épülő világnak a komplex pszichológiai, pszichiátriai és pszichoterápiás veszélyeit, hanem igyekeznek megszerettetni velük a mozgást, illetve betekintést nyújtani az egészséges étrendbe és annak előnyeibe.

De mi a helyzet azokkal a fiatalokkal, akiket bármilyen okból – zárkózottság, családi háttér, nehéz életkörülmények – nehéz kimozdítani?

“A közösség ereje itt is kulcsszerepet játszik. Ha a gyerekek látják, hogy a barátaik is sportolnak, akkor nagyobb eséllyel fognak csatlakozni ők is” – mondta a kórházigazgató, hozzátéve, a fiatalok akkor maradnak aktívak, ha élvezik, amit csinálnak, és ha van egy támogató közösség, amely motiválja őket.

Laser run futam diákokkal

Digitális megoldásokkal a digitális generációért

“A gyerekekhez a saját platformjaikon kell szólni. Ezért a kórház is készít különböző tartalmakat a TikTokra, az Instagramra és a Facebookra, ahol a saját nyelvükön hívják fel a figyelmet a mozgás és az egészséges életmód fontosságára. Minél több ilyen tartalommal találkoznak a fiatalok, annál valószínűbb, hogy saját érdekükből kezdenek el változtatni a szokásaikon” – emelte ki Dr. Velkey György János.

A „Mozdulj a NETről a valóságba!” országos program részeként elkészült e-book például bemutatja, miként lehet az okoseszközök használatát egészséges keretek közé szorítani anélkül, hogy teljesen kiiktatnánk azokat, hiszen ezek ma már a mindennapok szerves részét képezik, különösen a fiatalok életében. Az e-book bizonyítékokon alapuló módszereket és konkrét ötleteket kínál a szülőknek és gyerekeknek, amelyek segítenek csökkenteni a képernyő előtt töltött időt.

A Bethesda Gyermekkórház által megvalósított programok kétségtelenül hatékonyak, és a pozitív eredmények már most érzékelhetők a résztvevők körében. Dr. Velkey György János elmondása szerint azonban ezek az erőfeszítések önmagukban nem elegendőek.

“Ahhoz, hogy igazán átütő eredményeket érjünk el, az iskolák, a helyi közösségek és más egészségügyi intézmények aktív közreműködése elengedhetetlen.”

Szánkózó gyerekek

Indulj el még ma!

A gyerekek mozgásszegény életmódjának problémáját közös erőfeszítéssel lehet a leghatásosabban megoldani. Legyen szó iskolai sportprogramról, családi kiruccanásokról, vagy akár egy-egy közösségi futásról, minden apró lépés számít. Tudjuk, hogy van megoldás – most rajtunk a sor, hogy megtegyük az első lépést egy boldogabb és egészségesebb élet felé!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Tíz helyszín, tíz különleges világ. Kaposvártól Szentesig, a hegyektől az alföldi rónákig mindenhol a természeté volt a főszerep. Mutatjuk a teljes körképet!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programlehetőségeket - mutatjuk, hol mozdulhatsz meg igazán január közepén. Hideg ide vagy oda, az élmény garantált!
Pirosba borul Budapest belvárosa december 7-én, vasárnap: a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutáson minden eddiginél több, 4500 jelmezes futó árasztja el az utcákat. A Duna-parton, garantált hóesésben hömpölygő piros tömeg évről évre a budapestiek és az itt tartózkodó turisták egyik kedvenc látványossága. A résztvevők nemcsak a kilométereket gyűjtik, hanem ajándékokkal töltik meg az SOS Gyermekfalvak puttonyát is.
Még néhány hétig te is megtapasztalhatod az őszi erdő varázsát – ehhez nem kell messzire menned, mi most a Pilisből és a Visegrádi-hegységből ajánlunk nektek egy túrát.
Kapcsolódó programok
Nagy börzsönyi bringakör Verőcéről indulva
Fedezd fel a Börzsöny déli részének hangulatos falvait egy Verőcéről induló, egész napos bringás körtúrán! Tekerj Kismaroson, Szokolyán, Kóspallagon és Márianosztrán át Szobig, majd vissza a Duna mentén ezen a látványos útvonalon.
Vízitúra a Velencei-tó nádasaiban
Fedezd fel a Velencei-tó vadregényes nádasait és úszó szigeteit egy izgalmas vízitúra során! Evezés közben gyönyörködhetsz a madárvilágban, miközben szakvezetés mellett biztonságosan kalandozhatsz a Velencei-tavi Madárrezervátum területén.
Legfrissebb cikkeink
Újra itt a tél, stabil hóviszonyok várják a síelőket a Mátrában
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
Sikeres Ötpróba Úszónap Gödöllőn – közel 450-en ugrottak medencébe
Közel 450 résztvevővel zajlott le február 7-én az Ötpróba Úszónap Gödöllőn. A fedett uszodában biztonságos körülmények között, három különböző távon gyűjthették a pontokat az úszás szerelmesei – olimpiai bajnok vendéggel a rajtlistán.
Pedálra fel, Magyarország! Szombaton újra Óriás Tekerés
Február 14-én ismét egy napra az egész ország egy ritmusra teker. A második alkalommal megrendezett Óriás Tekerés egy ingyenes, országos, beltéri kerékpáros közösségi esemény, amely rendhagyó helyszíneken – bevásárlóközpontokban, kulturális és közösségi terekben – hozza közelebb a mozgást azokhoz is, akik ritkábban sportolnak.
Busó-ritmusú Valentin-hétvége: futás, farsang, Balaton és budai hegyek
Nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában
Január végéig több mint 25 ezren síeltek a Mátraszentistváni Síparkban, a kísérőkkel együtt pedig jóval meghaladta ezt a számot a látogatók összlétszáma.
Meghatározó ágazattá érett a futóturizmus: A turisztikai TOP 50-be választották Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda ügyvezetőjét
A magyar turizmus legbefolyásosabb formálói közé választották Kocsis Árpádot, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetőjét. A szakma legrangosabb kiadványa, a „Turizmus 50 fontos szereplője” a 2025-ös év teljesítménye alapján ismerte el a szakember és csapata munkáját.
2026 © holmozogj.hu