Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

20 éves a mátraszentistváni Sípark: idén sem drágulnak a síbérletek

Mintegy 50 ezer vendéget várnak ezen a télen az idén 20. születésnapját ünneplő mátraszentistváni Síparkba. Az árakat befagyasztották a két évvel ezelőtti szinten, vagyis a síbérletek idén sem drágulnak, a két évvel ezelőtti szinten fagyasztották be az árakat. Sőt! Mától a nyitás napjáig kedvezményesen lehet megvásárolni a síbérletre beváltható utalványokat.

Már minden készen áll az idén 20 éves mátraszentistváni Síparkban, hogy megkezdődjön a 2024/2025-ös téli szezon. A Felső-Mátra szívében található, a fővárosból és több megyeszékhelyről is könnyen elérhető síterep itthon páratlan alpesi hangulatával, kilenc sílifttel, köztük a magyar hegyek egyetlen új építésű négyüléses felvonójával, változatos pályarendszerrel és kétszintes síoktatóparkkal várja a vendégeket.

Mátraszentistváni Sípark 6

Ha jön a tartós hideg, azonnal indulnak a hóágyúk

Bár novemberben már havazott a Mátrában, ám hosszabb időn keresztül még nem volt nulla fok alatt a hőmérséklet, így a hóágyúkat egyelőre nem indították el.

“Jó hangulatú, ünnepi szezonra készülünk, bízunk benne, hogy ebben az időjárás is partner lesz. Az előjelek egyelőre kedvezőek, a novemberi havazás tovább fokozta a lelkesedésünket. Jó hír, hogy maradnak a befagyasztott árak, ebben a szezonban sem drágulnak a síbérletek, sőt egy elővételi kedvezményt is elérhetővé teszünk. Várjuk egész télen a gyakorlott sízőket, hiszen a Sípark számukra is tökéletesen alkalmas a néhány napos síelésekre, vagy akár a hosszabb külföldi síutak előtti bemelegítésre. Természetesen hatalmas örömmel fogadjuk azokat is, akik nálunk ismerkednek meg ezzel a csodás mozgásformával, és itt teszik meg az első métereket. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy készüljön: elkezdődött a tél, érdemes leporolni a sífelszerelést! Találkozzunk a 20 éves mátraszentistváni Síparkban! “– mondta Kőrösi Péter, a Síparkot üzemeltető, 100 százalékban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás ügyvezetője.

Mátraszentistváni Sípark 3

A Sípark kezdőknek és kisgyerekes családoknak is ideális választás

A Felső-Mátra különleges klímájának és a modern, energiatakarékos hóágyúrendszernek köszönhetően átlagosan 80-90 napig tart a szezon a Síparkban. Mintegy 50 ezer látogatóra számítanak a télen, köztük több ezer kezdőre és rengeteg kisgyerekes családra. A két teraszos síoktatópark, a két varázsszőnyeg, valamint a képzett oktatócsapat garancia arra, hogy mindannyian fáradtan, izomlázzal, de kellemes élményekkel zárják a síeléssel, vagy snowboardozással töltött napot. 

A gyakorlott síelőket négy kilométeres, változatos pályarendszer és Magyarország legmodernebb sífelvonói várják. A legkitartóbbak az előre meghirdetett esti síelések alkalmával kivilágított pályákon élvezhetik a lesiklás örömét. 

Mátraszentistváni Sípark 4

Érdemes egész télen a holmozogj.hu-t követni!

Természetesen a 2024/2025-ös szezonban is kinyit a kölcsönző: síléc, bakancs, bot, snowboard, snowboard cipő és bukósisak is bérelhető. A megszokott kínálattal és alpesi hangulattal várja a vendégeket a Hóhatár hütte, valamint a Rönkbár a legtöbb szolgáltatást nyújtó hazai síterepen.  A mátraszentistváni Sípark internetes oldalán egész szezonban webkamerák segítségével lehet követni az időjárás és a pályaviszonyok alakulását. A nyitásról, később pedig az aktuális információkról a www.sipark.hu honlapon, valamint a Sípark Facebook felületén adnak tájékoztatást az üzemeltetők.

A 20 éves mátraszentistváni Sípark kommunikációs partnere a 2024/2025-ös szezonban a holmozogj.hu szabadidős hírportált elindító Best Ever kommunikáció.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Március 15-én, a hagyományos kokárdás síeléssel és a Sípark Kupával ért véget a 2025–2026-os hazai síszezon Magyarországon. Az idei síszezon december 29-én indult és egészen március 15-ig tartott, összesen 77 napon keresztül biztosítva a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára.
Kokárdás síelés március 15-én a Mátraszentistváni Síparkban, ahol még most is 30-50 cm hó van. Kokárdás síeléssel, napsütéses idővel és utószezoni kedvezményekkel készül a március 15-i hétvégére a Mátraszentistváni Sípark.
Tavaszi hangulattal és stabil hóviszonyokkal csábít hétvégi síelésre a Mátraszentistváni Sípark. Magyarország legmagasabban fekvő síközpontjában, még mindig lehet síelni!
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Igazi téli fordulat jön a hétvégén: az előrejelzések szerint hidegbetörés éri el a térséget, és akár havazás is előfordulhat. A Mátraszentistváni Sípark teljes kapacitással várja a síelőket – jelenleg az összes hóágyúzható pálya nyitva tart, összesen 3,3 kilométeren síelhetnek és snowboardozhatnak a vendégek.
Legfrissebb cikkeink
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
2026 © holmozogj.hu