Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Szenior örömtánc az öregedés ellen

A szenior örömtánc egy Magyarországon is egyre népszerűbb mozgásforma, amely szórakoztató módon tartja formában a testet és a lelket. Országszerte több mint 300 szenior örömtánc oktató várja azokat az időseket, nyugdíjasokat, akik egy vidám közösség tagjaként szeretnének mozogni.
Mozgásforma

A mozgás mindenkié és soha nem késő elkezdeni. A 60 év felettiek számára ugyanakkor az is fontos, hogy olyan, mérsékelt intenzitású mozgásformát válasszanak, amely nem jelent túlságosan nagy megterhelést a szervezetnek. Időskorban a rendszeres, kíméletes testmozgás, valamint az agytorna bizonyítottan csökkenti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. A szenior örömtánc tökéletes választás!

Szenior örömtánc! Az mi?

A szenior örömtáncnak nevezett és kimondottan az idősebb korosztály számára kitalált közösségi mozgásforma Nyugat-Európában már csaknem 50 éve hódít, Magyarországra azonban csak nemrég “jutott el”. A mozgalom az 1970-es években, Németországból indult: Ilse Tutt táncpedagógus az akkor 80 éves anyósa kérésére fejlesztett ki egy speciális mozgásformát, amelyben nincsenek nehéz tánclépések, gyors forgások és mozdulatok, hanem egyszerű, könnyen megjegyezhető koreográfiák sorozatából áll össze.

“Fontos megemlíteni, hogy különbség van a szenior tánc és a szenior örömtánc között” – mesélte a holmozogj.hu-nak Schróth Ágnes, az áprilisban megalakult Szenior Örömtáncoktatók Egyesületének egyik alapító tagja. “Senkinek nem kell megijednie, mert nem egy társastánc iskolát kell elképzelni, ami a szenior korú, korábbi táncosoknak szól. Az örömtánc sokkal inkább egy kötetlen, kifejezetten a nyugdíjasoknak szóló foglalkozás, ahol a jókedv és egy pár váltócipő elég a vidám, aktív kikapcsolódáshoz.”

Idősek táncolnak
Forrás: Félegyházi Közlöny/Fantoly Márton

Táncpartner és előzetes tánctudás nélkül

Az órák időtartama változó, általában 60-90 perc, amely során többféle táncot tanulnak a résztvevők. Az oktató bemutatja a rövid koreográfiát, majd úgynevezett ritmikus beszéddel segíti annak megtanulását.

Egyszerű lépésekkel, lassú tempóban haladva, mindenki könnyedén bekapcsolódhat, még a mozgáskorlátozottak is, hiszen ülő foglalkozások is vannak. Amikor már mindenkinek jól mennek a lépések, a csoport – többször is – zenére eltáncolja.

“Nincs teljesítménykényszer, csak jókedv és a közösség ereje. A tánc segít a nehéz időszakokban is, akár fizikai sérülés után, akár lelki megpróbáltatások idején. Családok, nagyszülők és unokák közös programja is lehet” – mondta Schróth Ágnes.

Idősek örömtánc bemutatója
Forrás: Félegyházi Közlöny/Fantoly Márton

Országszerte több mint 250 településen

Budapesten már majdnem 50 helyszínen tartanak szenior örömtánc foglalkozásokat, országszerte pedig több mint 250 településen mozoghatnak az idősek. Több mint 300 képzett, okleveles oktató várja azokat, akik az örömtánc által szeretnének aktívak maradnak, és ez a szám folyamatosan növekszik.

A holmozogj.hu Mozgáskeresőjében is megtalálható már több szenior örömtánc foglalkozás a közösségi mozgások között. Várjuk a többi oktató helyszín és időpontjavaslatát is!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Idén tizedik alkalommal startol a #BeActive Európai Sporthét, amely szeptember 23–30. között országszerte több száz ingyenes vagy kedvezményes programmal hív mindenkit a mozgás örömére. Ha szeretnél kiszakadni a hétköznapokból, és kipróbálni valami újat, itt a lehetőség – a sport mindenkié!
Készen állsz egy (vagy több!) igazi éjszakai kalandra? Eljött a nyár, és vele együtt az éjszakai sportesemények izgalmas időszaka! Akár a pezsgő fővárosi forgatagban, akár a természet csendes ösvényein, vagy a Balaton partján szeretnéd próbára tenni magad, most itt az alkalom! Összegyűjtöttük a legizgalmasabb éjszakai sporteseményeket, válogass kedvedre!
Péntek este ismét megrendezik a Mozgás Éjszakáját, az ország egyik legnépszerűbb szabadtéri szabadidősport-eseményét. Te hol leszel és mit sportolsz majd?
Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) közösen hirdette meg a programot, amely lehetőséget ad a Budapesten kívüli, 5000 főnél népesebb településeknek, hogy csatlakozzanak a népszerű éjszakai sportfesztiválhoz.
Debrecen egy olyan város, ahol tényleg mindenkit megmozgatnak. A Mozdulj Debrecen! program 2025-ben is szabadtéri edzésekkel, közösségi eseményekkel és egészségügyi szűrésekkel gondoskodik minden korosztályról a 6 éves gyerekektől kezdve egészen a nyugdíjasokig.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu