80 évesen döntött rekordot a New York Maratonon – Kis Ferenc inspiráló története

Kis Ferenc – vagy ahogyan futótársai ismerik, Feri bácsi – elképesztő eredménnyel zárta a New York City Marathont: a 80 év feletti korosztályban, nemcsak elsőként ért célba, hanem új magyar korosztályos csúcsot is felállított. Mi lehet a titka, hogy 80 felett is ilyen formában van?
Mozgásforma
Futás Futás

59 évesen kezdett el futni, azóta tíz maratont teljesített

Holmozogj.hu: Hogyan alakult ki a futás iránti szenvedély?

Kis Ferenc: Fiatal koromban futballoztam, később pedig sok fizikai munkát végeztem, kertészkedtem, így folyamatosan mozgásban voltam. A futás viszont csak 59 évesen jelent meg az életemben. Az unokám elkezdett kajakozni, én pedig szintén hajóba ültem és csatlakoztam hozzá. Annak érdekében, hogy tudjam vele tartani a tempót, futással kezdtem el fejleszteni az állóképességemet.

“Eleinte 1000 métert is alig bírtam lefutni, de fokozatosan fejlődtem. Miután először sikerült teljesítenem 10 kilométert, az ismerőseim bátorítottak, hogy próbáljam ki magam egy versenyen is.”

Milyen volt az első versenyélmény?

Sikeresnek mondható, hiszen a Csongrád–Szentes futóverseny 60+ korosztályában második helyezést értem el. Ettől kezdve teljesen magával ragadott a versenyzés. 2009-ben futottam az első maratonomat, az idei Vivicittán én voltam a legidősebb induló, a pár héttel ezelőtti New York-i verseny pedig már a tizedik maratonom volt.

Tudatos edzésekkel hangolt New Yorkra

Hogyan készült fel a világ legnépszerűbb maratoni futóversenyére és milyen célokkal utazott New Yorkba?

Nyáron kezdtem el tudatosan készülni a New York City Marathonra, a célom pedig az volt, hogy kitoljam a holtpontot, így a 36-38. kilométerig ne érezzem a fáradtságot. A nagy melegben már kora reggel edzettem, később pedig az időeltolódáshoz igazodva estefelé futottam. Tudatosan építettem fel a résztávokat, és ez meghozta az eredményt.

A New York City Marathonról tudva lévő, hogy nemcsak a célig, hanem már a rajtig is hosszú út vezet, nehéz bekerülni az indulók közé.

Ez valóban így van, ez a verseny rendkívül különleges, régi álmom volt, hogy rajthoz állhassak. Amikor először láttam a televízióban, hogy több mint 50 ezer ember fut egyszerre, tudtam, hogy én is ott akarok lenni köztük. A 75. születésnapom után elhatároztam, hogy jelentkezem. A kvalifikációs időmet 4 óra 10 perccel futottam meg, de akkor még nem kerültem be. Idén februárban újra jelentkeztem, márciusban pedig hatalmas öröm volt, amikor értesítettek, hogy indulhatok.

Országos csúccsal zárt, elhunyt unokájának ajánlotta a futást

A New York City Marathon egy másik magyar teljesítője, Kiss Mirella már mesélt a holmozogj.hu olvasóinak az élményeiről. Önben mi maradt meg leginkább a verseny napjáról?

Hihetetlen élmény volt, nem is tudnék egyetlen dolgot kiemelni. Az egész város együtt élt és lélegzett a maratonnal, mindenki mosolygott és bátorított minket. A legnagyobb támogatást a szurkolóktól kaptam, különösen a helyi magyar közösségtől, akik végig buzdítottak. Az önkéntesek és a többi futó is mindig ott voltak, ha valakinek segítségre volt szüksége. A 80+ kategóriában 28 induló közül sikerült elsőként célba érnem, méghozzá 4:36:34-es idővel, amivel Ötvös Ferenc több mint 17 éves korosztályos magyar rekordját döntöttem meg.

A futásomat az unokám emlékének szenteltem, akit 2019-ben veszítettünk el egy ritka daganatos betegség miatt. Ő Amerikában töltötte élete utolsó éveit, emiatt is meghatározó volt számomra, hogy New Yorkban futhatok.

“A mozgás ad erőt a mindennapokhoz!”

Mit üzenne a holmozogj.hu olvasóinak, miért éri meg 80 év felett is mozogni?

Ahogy az én példám is mutatja, soha nem késő elkezdeni a rendszeres testmozgást. Sokáig nem sportoltam versenyszerűen, de mindig aktív életet éltem. Ezért könnyebb volt alkalmazkodnom az új kihívásokhoz, amikor idősebb koromban belevágtam a futásba. Persze nem kell mindenkinek maratonistává válnia, de a rendszeres mozgás minden életkorban lényeges. Kezdjük fokozatosan, hallgassunk a testünkre, és élvezzük, amit csinálunk! Az idősebbeknek azt üzenem, hogy bátran kezdjenek bele, hiszen már néhány kilométer is hatalmas eredmény lehet. A fiataloknak pedig azt, hogy most építsenek alapokat, mert később ebből rengeteget profitálhatnak.

A futás mellett más mozgásformákat is űz?

Minden napomat egy egyórás tornával kezdem, amely segített megszüntetni a korábbi gerincproblémáimat is. Hetente 2-3 alkalommal úszom és a téli időszakban a korcsolya sem maradhat ki a heti programból. Élvezem a mozgást, ez tart fitten, és ez ad erőt a mindennapokhoz.

A versenyzés szempontjából mi a következő cél és kihívás?

Érdekes, mert amikor először belevágtam a versenyzésbe, azt hittem, már az is elég, ha eljutok a rajtvonalig. Most viszont már azon gondolkodom, hogy melyik nemzetközi versenyen induljak legközelebb. A bostoni, a londoni és a berlini maraton is érdekel, szeretném megmutatni minél több embernek, hogy a mozgás minden korban elérhető!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Nem csak a távot teljesítette, hanem közösséget is épített - ezt mondta a holmozogj.hu-nak Kiss Mirella, a New York City Maraton magyar zászlóvivője, aki a Budapest Sportiroda futónagyköveteként évtizedek óta népszerűsíti a mozgást. Interjú.
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
Extrém téli körülmények között, havas és csúszós pályákon rendezték meg a Garmin WTF COLD futóversenyt a Normafánál. A hideg és a köd ellenére több mint 600 futó állt rajthoz három különböző távon, családokkal, kezdőkkel és rutinos terepfutókkal együtt.
Nem fogott a fagy és a hó a magyar futókon: a hideg ellenére tömegek választották a mozgást a Budapest Sportiroda 2026-os szezonnyitó versenyén. A 10. Powerade Zúzmara Félmaraton és Futófesztivál több ezres mezőnye megmutatta, hogy a hazai futótársadalom lendülete az új évben is töretlen.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest IV. kerületi futókör
A Szilas-patak újpesti szakaszának partján kialakított futópálya nyugodt környezetben épült, amely mellett bringapark és pumpapálya is található.
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Legfrissebb cikkeink
Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin
Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Pincékben kalandozástól a borvidékig – február végi mozgásmaraton
Február 21–22-én a tél még odateszi magát, de a programkínálat sem szerénykedik. Szekszárdon borvidéki trail, a Mátrában emléktúra, Miskolcon Spartan-áradat, a Balatonnál téli bringás kihívás, Velencénél pedig egy „mindenki győztes” tókerülés várja az indulókat. Vasárnap jönnek a puritán futók, a Yours Truly-közösségi körök több városban, plusz a budai hegyekben egy baráti terepfutás. Válassz egyet – nézd meg te is a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlását!
2026 © holmozogj.hu