Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Együtt túrázott az ország – nagyszámű részvétel az ingyenes Rejtett Kincsek Túráin

Országszerte tíz helyszínen várták február 28-án a túrázni vágyókat a második alkalommal megrendezett Rejtett Kincsek Túrái programon.
Mozgásforma

A rendezvény célja változatlan: megmutatni hazánk kevésbé ismert természeti és kulturális értékeit, miközben közösségi élményt és aktív kikapcsolódási lehetőséget kínál minden korosztály számára a téli időszakban is.

Az első, januári esemény sikere után  érezhetően megnőtt az érdeklődés a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége által életre hívott program iránt. A korábbi és az újonnan csatlakozó szervezők alapos előkészítő munkával, változatos, tematikusan összeállított és élményekben gazdag útvonalakkal készültek. A túrák minden helyszínen jó hangulatban zajlottak, a résztvevők száma mindenhol bőven meghaladta a 100 főt, több helyszínen pedig egy-egy útvonalon a 400 teljesítőt is túlszárnyalta.

Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával megvalósuló program sikere egyértelműen jelzi, hogy egyre nagyobb az igény a szervezett, biztonságos keretek között megvalósuló szabadidős sporteseményekre – még a téli időszakban is. A Rejtett Kincsek Túrái bizonyította, hogy megfelelő szervezéssel és vonzó útvonalakkal ilyenkor is meg lehet mozgatni az embereket. A gondosan kijelölt útvonalak, a pontos tájékoztatás és a résztvevők támogatása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a kirándulók pozitív élményekkel térjenek haza – és hosszú távon is elköteleződjenek a rendszeres testmozgás és az aktív életmód mellett.

A program lebonyolítását digitális eszközök is segítik: a GeoGo alkalmazás használatával a résztvevők könnyen nyomon követhetik a túraútvonalakat, míg a Sportnaptár kínálatában elérhető további események újabb lehetőségeket biztosítanak a bekapcsolódásra. 

A szervezők bíznak abban, hogy a kezdeményezés a jövőben tovább bővül, újabb helyszínekkel és résztvevőkkel gazdagodik, és egyre többeket ösztönöz majd arra, hogy felfedezzék Magyarország rejtett kincseit – aktívan, közösségben, a természetben. A következő sportos program pedig március 16. és június 16. között várja az érdeklődőket, jön a 21 napos kihívás!

Videók
Kapcsolódó cikkek
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Van egy hétvége tavasszal, amikor a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei dombok megtelnek élettel. Amikor bakancsok dobognak, kerékpárok suhannak, evezők csobbannak – és több száz ember indul el ugyanazzal a céllal: legyőzni önmagát. Ez a XIX. Vitézlő teljesítménytúra Szendrőn.
Ahogy megérkezik a tavasz, és a természet újra életre kel, vele együtt indulnak a szabadidősport események is Zsámbék városában. Ha eleged van a téli bezártságból, és szívesen töltenél el egy aktív napot a szabadban, itt az ideje, hogy csatlakozz!
Egész éven át tartó túrakihívás a Balaton térségében: a Pelso Túrázó Kupa 2026-ban is változatos útvonalakkal, négy évszakos élményekkel és valódi természetjáró hangulattal várja azokat, akik nem csak nyáron szeretnék felfedezni a tavat és környékét.
Tíz helyszín, tíz különleges világ, rengeteg túrázó és még több élmény – most egy rövidfilmben elevenedik meg a Rejtett Kincsek Túrája hangulata.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Ősszel sem állunk le – szeptemberben is élménysport-programok várnak országszerte
Véget ér a nyár, rövidülnek a nappalok, lassan beköszönt az ősz – de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ideje lenne leállni a mozgással. Sőt!
A Kartelből a futópályára: OJ Sámson egyéni csúcsra készül a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon
Szeptember 6-án a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton több tízezres mezőnyében a hazai hip-hop és DJ-szcéna ismert alakja, OJ Sámson is ott lesz a rajtvonalnál.
2026 © holmozogj.hu