Motiváló történet: egy magyar nő útja a bénulástól a New York City Marathonig

Holmozogj.hu: Kezdjük a legfrissebb élményekkel. Mit jelentett számodra az, hogy a magyar zászlóval vonulhattál fel a világ legnagyobb maratoni futóversenye, a New York City Marathon megnyitóján? Egyáltalán, hogyan jött ez a lehetőség?

Kiss Mirella: Hihetetlen érzés volt, számomra az a pillanat felért egy bakancslistás álom megvalósulásával. A maraton indulói közül bárki jelentkezhetett zászlóvivőnek, a kolléganőm pedig biztatott, hogy próbáljam meg. Két héttel az indulás előtt jelezték, hogy én képviselhetem Magyarországot a megnyitón. A 2012-es londoni olimpia előtt már volt szerencsém futni az olimpiai lánggal, így most már két ilyen ikonikus pillanatot is magaménak tudhatok.

Mesélj a megnyitóról! Miből állt a program és milyen ruhát viseltél?

A megnyitó körülbelül egyórás volt, én a magyar indulók csoportjával vonultam be. Egy egyszerű, de stílusos népviseletben voltam, amit a barátaim és ismerőseim segítségével állítottunk össze, a zászlót pedig a helyszínen kaptam meg. Ez a ceremónia New Yorkban egészen más volt, mint például az olimpiai lángfutás, sokkal közvetlenebb és családiasabb, igazi örömünnep. Fantasztikus élmény volt ott lenni, ráadásul a megnyitó után a magyar lobogót emlékül nekem adták. Annyira boldog voltam, hogy örömömben meg is csókoltam!

A New York City Marathonra nemhogy zászlóvivőként, de “egyszerű” futóként sem könnyű eljutni. Neked hogy sikerült indulási jogot szerezned?

Háromféleképpen lehet bekerülni a versenyre: vagy sorsolással, amikor a világ minden tájáról választanak indulókat, vagy a kvalifikációs szintidők elérésével, ami korcsoporttól és nemtől függ, vagy egy jótékonysági programon keresztül. Nekem szerencsém volt, mert a cég, ahol dolgozom a maraton egyik főszponzora. Volt egy belsős sorsolás, ahol engem választottak ki. Így jutottam el New Yorkba!

Hányadik maratonod volt a New York-i, és a megnyitón kívül mi tette számodra különlegessé ezt a versenyt?

Ez már a 32. maraton volt az életemben, de a New York-i verseny teljesen új élményt adott. Ami különösen lenyűgözött, az a maraton körüli örömünnep: mintha egész évben mindenki erre a napra készült volna, tényleg elképesztő! Ráadásul a szponzori belépővel VIP-élményben is részem volt. Külön busz vitt minket a hotelből a helyszínre, és extra frissítőpontok is vártak az útvonal mellett.

A teljesítők közül sokan mondják, hogy a New York City Marathon hangulata teljesen egyedülálló, a szurkolók fantasztikus atmoszférát teremtenek. Te mit tapasztaltál?

Megerősíthetem, a hangulat tényleg fantasztikus, azt hittem, hogy hallássérültként érek a célba! Az utcák tele voltak szurkolókkal, akik megafonokkal éljeneztek és motiváltak minket. A verseny ötödik kilométerénél megpillantottam egy magyar zászlót is a tömegben, ami plusz lendületet adott. Korábban még sosem jártam New Yorkban és azokon a szakaszokon, ahol a hidakon futottunk át, lenyűgöző panoráma tárult elém. Teljesen elvarázsolt a város látványa. Az is különleges volt, hogy nemcsak a hivatalos frissítőpontokon osztottak vizet és gyümölcsöt, hanem rengeteg helyi lakos is kiment és saját kis standot állított fel.

Mekkora tisztelet övezi a városban azokat, akik teljesítették a maratont?

Ez is egy érdekes dolog, mert a maraton utáni egy hétben mindenki büszkén viseli a célban kapott érmét az utcán is. Az emberek pedig megállnak gratulálni, akár közös fotókat is készítenek a futókkal. Sőt, nagyon sok helyen az érem felmutatásával ingyen hamburgert, kávét, teát, sütit lehet kapni. Ráadásul több híres múzeumba is ingyenes volt a belépés.

Forgassuk vissza az idő kerekét a kezdetekig: mikor kezdtél el rendszeresen futni és hogyan jutottál el odáig, hogy maratonokat teljesíts? Mi jelenti számodra a motivációt?

A mozgás gyerekkoromtól kezdve része az életemnek. Amikor elkezdtem egyre többet dolgozni, éreztem, hogy kell valami, ami ellensúlyozza a munkahelyi terhelést – így jött a futás, a legkézenfekvőbb mozgásforma. Az első mérföldkövet egy 2007-es alföldi félmaraton jelentette, aztán Kocsis Árpád és Péter Attila baráti unszolására elhatároztam, hogy megcélzom a maratont is. A következő versenyemen abszolút 5. helyezést értem el, aztán néhány héttel később hirtelen minden megváltozott…

Mi történt?

Egy kullancscsípés miatt lebénultam, képtelen voltam mozogni, de nem adtam fel. Ez a rossz élmény csak megerősített és még inkább arra motivált, hogy talpra kell állnom. Másfél év kitartó munka és küzdelem után 2010-ben, Milánóban végül lefutottam a maratont. Akkor azt terveztem, hogy a táv felét futom, a másik felén pedig gyalogolok majd, de aztán végig futottam. Azóta sok minden történt: többször voltam iramfutó hazai és külföldi versenyeken is, édesanya lettem, és most már inkább csak hobbiból futok, a mozgás iránti szenvedélyem azonban töretlen.

A Budapest Sportiroda futónagyköveteként fontos szereped van a hazai futóközösség építésében. Mesélj erről a feladatról! Milyen típusú eseményeket szervezel?

Amikor elkezdtünk közösségi futásokat szervezni, gyakorlatilag mi voltunk az első futónagykövetek – akkoriban még kevesebb lehetőség volt az emberek megmozgatására, most viszont szerencsére egyre több van. Jelenleg Óbuda futónagyköveteként dolgozom azon, hogy a helyi lakosok számára kialakítsunk egy kisebb, 700 méteres erdei pályát, ahol bárki szabadon és biztonságban sportolhat. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mert szívügyem, hogy a fiatalokat mozgásra ösztönözzem. Tudom, milyen fontos lett volna, ha engem 15 éves koromban valaki támogatott volna, ezért szeretném, ha a mai fiatalok – köztük a saját gyermekem is – megtapasztalhatnák, milyen csodálatos közösségi élményt adhat a futás. Külön büszkeségem, hogy újraindítottuk a „Budapest By Night” közösségi eseményt, ami egy esti, 5,5 kilométeres futás. A 0. kilométerkőtől indulunk és város legszebb részein haladunk végig, gyönyörködve a Parlament, a Szabadság tér és a Bazilika esti fényeiben.

Futónagykövetként milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Az álmom, amit mindenképp szeretnék valóra váltani egy országos versenysorozat, ahol a futónagykövetek országszerte egyesítik erejüket annak érdekében, hogy minél több gyermeket motiváljanak. Egy olyan bajnokságot képzelek el, ahol részvételi pontokat gyűjtenének a gyerekek, és az év végén egy gála keretében elismernénk a legkitartóbbakat. Remélem, hogy ezzel valódi sportélményeket nyújthatnánk és együtt nevelhetnénk egy új, sportos generációt.

És ami a te személyes terveidet illeti? Mi a következő kihívás?

A koronavírus-járvány előtt sikeresen lefutottam a Boston Maraton kvalifikációs idejét, de a verseny végül elmaradt. A képzeletbeli bakancslistámon ez az egyik utolsó verseny, amin még szeretnék elindulni. Arról nem is beszélve, hogy 2026-ban éppen a születésnapomon rendezik a maratont. Úgyhogy a következő bő egy évben lesz időm alaposan felkészülni és mindent meg fogok tenni azért, hogy 2026-ban én is ott legyek, és egy bostoni futással még különlegesebbé varázsoljam a születésnapomat.