Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

111 ezer kilométer a Tisza-tó körül: 1700-an, köztük veterán velocipéd-világbajnok is tekert a 19. BorsodChem Tour de Tisza-tón

Lenyűgöző közösségi teljesítmény tette felejthetetlenné a BSI népszerű kerékpáros eseményét
Mozgásforma
Bringa Bringa

Ideális, sportolásra alkalmas időjárás fogadta a 19. BorsodChem Tour de Tisza-tó résztvevőit május 9-én. A népszerű kerékpáros eseményt a Budapest Sportiroda (BSI) immár tizenkilencedik alkalommal rendezte meg hazánk második legnagyobb tava körül. 1700 bringás vágott neki a festői környezetben kijelölt távok valamelyikének, bizonyítva, hogy a „Gurulj szabadon!” hívószó továbbra is tömegeket mozgat meg.

A résztvevők összesen 111 000 kilométert tettek meg a nap folyamán a Tisza-tó körül, ami elképesztő távolság.

Az eseményen három különböző táv közül választhattak az indulók, így mindenki megtalálta a felkészültségének megfelelő kihívást. A legnépszerűbbnek idén is a klasszikus, 65 km-es tókerülő táv bizonyult, amelyre több mint 1000 nevezés érkezett. A legelszántabb országúti bringásoknak szóló 100 km-es kihívást közel 400-an teljesítették, míg a rövidebb, elsősorban családok és hobbi kerékpárosok által kedvelt 28 km-es túrán közel 300-an vettek részt.

A BorsodChem Tour de Tisza-tó valódi közösségi élmény, ahol a biztonság és a jó hangulat az első: minden távon motoros felvezetők diktálták a maximum 30 km/órás tempót, lehetővé téve a résztvevőknek, hogy ne csak a kilométerekre, hanem a tó páratlan élővilágára is figyelhessenek.

– Lenyűgöző látni, hogy tizenkilenc év után is mekkora lelkesedéssel és mekkora tömegben érkeznek a bringások a Tisza-tóhoz. Legyen szó profi országútisokról vagy kikapcsolódni vágyó családokról, ezen a szombaton mindenki egyetlen hatalmas közösség részévé vált. Összesen száztizenegyezer kilométert tettek meg a résztvevők, ami elképesztő teljesítmény: olyan, mintha két és félszer megkerültük volna a Földet az Egyenlítő mentén. De ez a távolság nemcsak letekert kilométerek összessége, hanem egy olyan mérőszám is egyben, amire mindannyian büszkék lehetünk: mindennél beszédesebben mutatja meg a hazai szabadidősport erejét– mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Az esemény országos népszerűségét jól mutatja, hogy 380 különböző hazai településről érkeztek résztvevők. A bringások közel negyede Budapestről, 22 százaléka pedig Pest vármegyéből érkezett, de a tó közvetlen vonzáskörzete is erős bázist adott: a közeli vármegyékből (Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Hajdú-Bihar) jött a mezőny majdnem harmada (31%). A résztvevők több mint kétharmada (69%) férfi volt, a hölgyek viszont a rövidebb, 28 km-es távon kerültek többségbe, ahol 52 százalékos arányt képviseltek.

Velocipéd-világbajnok és 80 éves korelnök a nyeregben

A mezőny rendkívül színes képet mutatott életkor tekintetében is: a legaktívabb korosztályt a 26 és 50 év közöttiek adták (ők tették ki a mezőny közel 60 százalékát), de a jövő generációja is szép számban képviseltette magát, hiszen az indulók több mint tizede (11%) még 18 év alatti volt. Az esemény legidősebb résztvevője a 65 km-es távot teljesítő, 80 éves Szabó Pál volt. A hölgyeknél a 71 éves Árvai Jánosné (28 km) volt a korelnök, a 100 km-es táv doajenje pedig a 73 éves Répás István lett.

Különleges és rendkívül látványos színfoltja volt a rendezvénynek Halápi Sándor. A 70 éves veterán kerékpáros – aki nem mellesleg velocipéd-világbajnok is – egy igazi muzeális eszközzel, hatalmas első kerekű velocipédjével tekerte le a 65 kilométeres távot, lenyűgözve a többi résztvevőt és ékesen hirdetve a kerékpározás kortalan szeretetét.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Október 10–11-én rendezik meg a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, Magyarország legnagyobb maratonját.
Csodálatos napsütésben, telt házzal, önfeledt családi pillanatokkal és ezer meg ezer mosollyal zárult vasárnap a Budapest Sportiroda legvidámabb szabadidősport-eseménye, a 6. Liget Élményfutás.
Ötven percen át rajtolt a több mint 20 kilométeresre nyúló mezőny – Rekordot döntött a külföldi futóturisták száma, közel 1200 hazai településről érkeztek futók
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Fogyatékossággal élők és ép futók rajtolnak együtt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Idén is megrendezik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot a Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon.
Októberben is mozgásban az ország – folytatódnak az Élménysport-programok
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 2000 futóval és teltházzal zárta a szezont a dm Balaton Run Zamárdiban
Nagy sikerrel zárult a 2026-os szezon: a Maratonman Versenysorozat szezonzáró eseményén, a dm Balaton Runon több mint 2000 futó állt rajthoz Zamárdiban.
A testnevelés tanórai kereteibe került a vitorlázás a balatonalmádi általános iskolába, ahová Vadnai Jonatán világbajnok is járt
Az idei tanévben bekerült a vitorlázás a tanórai keretbe Balatonalmádiban, a Györgyi Dénes Általános Iskolában.
Berobbant a stopper nélküli „Urban Race” - őrület: 25 állomásos akadálypálya várja a 6. Liget Élményfutás mezőnyét
Öt év alatt megduplázódott a mezőny – idén a Műjégpálya épülete is megnyílik a futók előtt.
Több mint 200 résztvevő, 30 kilométer, szél,hullámok és egy felejthetetlen kaland –sikeresen lezajlott a VÍZIRING - GemencKincse Vízitúra
Szeptember 12-én ismét megtelt élettel a bajai Kajak-Kenu Pont és a Duna partja. Több mint kétszázan vettek részt a VíziRing bajai állomásán, amelynek egyik kiemelt programja a Gemenc Kincse Vízitúra volt.
2026 © holmozogj.hu