Zsebedben a KÉK: megjelent a hivatalos KÉKTÚRA app

A kéktúrázók nagy álma vált valóra: megérkezett a hivatalos KÉKTÚRA alkalmazás, amit mostantól bárki letölthet a mobiljára. Ha eddig térképek, igazolófüzetek, GPX-ek és különböző appok között zsonglőrködtél, most mindent egy helyen találsz – ráadásul kifejezetten a KÉKTÚRA útvonalaira és a túrázók igényeire szabva.
Mozgásforma
Túrázás Túrázás

Akár most vágsz bele az Országos Kéktúrába, akár már évek óta gyűjtöd a pecséteket, ez az app igazi társad lesz az ösvényen: tervez, navigál, jelez, nyilvántart, és még bélyegez is helyetted – digitálisan.

Mi ez az app, és kinek szól?

A Magyar Természetjáró Szövetség új fejlesztése a KÉKTÚRA app, ami az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra teljes rendszerét lefedi. Ha túrázol, ha pecsételsz, ha tervezel, ha csak nézegeted, merre lehetne menni a hétvégén – neked szól.

A legjobb az egészben, hogy nem egy „általános túraappot” szabtak át, hanem nulláról a kéktúrázók igényeire tervezték. Az útvonalak, bélyegzőhelyek, látnivalók és szállások mind úgy vannak összerakva, hogy tényleg segítsenek a terepen – ne csak szépek legyenek egy képernyőn.

Digitális bélyegzés – a füzet maradhat otthon

Az egyik legnagyobb újítás a digitális bélyegzés.

  • Nem muszáj magaddal vinned a nyomtatott igazolófüzetet, ha nem akarod.
  • Az appban digitális igazolófüzetet is vehetsz, és akár teljesen digitálisan végigcsinálhatod a KÉKTÚRÁT.
  • Ha már van pecsétekkel teli füzeted, azt beregisztrálhatod, és onnantól papíron és digitálisan párhuzamosan vezetheted a teljesítésed.

Fontos: a hagyományos bélyegzés nem szűnik meg, ez csak egy plusz lehetőség. Ha szereted a pecsétek illatát és a kézzel írt dátumokat, maradhatsz a füzetnél – vagy használhatod a kettőt együtt.

Kéktúrázók tesztelték, terepen csiszolták

A KÉKTÚRA app nem a fiókból került ki élesben, hanem túrázók százai tesztelték terepen.

  • Először a Kéktúrázás Napja résztvevői próbálták ki, több mint 1200 fő töltötte le a tesztverziót.
  • A visszajelzések alapján finomítottak a funkciókon, kijavították a hibákat, alakítottak a menükön, útvonalkezelésen.
  • A második tesztkör után érkeztek az utolsó simítások, hogy az app tényleg a kéktúrázók valós igényeire reagáljon.

Ez nem csak egy „fiókban fejlesztett” alkalmazás – hanem egy olyan eszköz, amit veletek, kéktúrázókkal együtt csiszoltak használhatóvá.

Mit tud a KÉKTÚRA app? – a kedvenc funkcióid egy helyen

A funkciólista elég combos, de a lényeg röviden: gyakorlatilag mindent IS tud, amire egy kéktúrázónak szüksége lehet.

A legfontosabbak:

  • Magyarország teljes turistatérképe
    Ikonos jelzésű turistautakkal, külön réteggel az alaptérképnek, domborzatnak és jelzett utaknak. Le is tudod menteni offline használatra.
  • A teljes KÉKTÚRA nyomvonala
    Mindhárom kéktúra-ág friss, hivatalos útvonala, aktuális bélyegzőpontokkal, adatokkal és szakaszleírásokkal – oda-vissza nézve is.
  • Bélyegzőhelyek, látnivalók, szállások
    Nem csak az útvonalat látod, hanem az útba eső látványosságokat, szálláshelyeket is, képekkel és infókkal.
  • Útvonaltervező a kék sávra ráfűzve
    Az ország bármely két pontja között tudsz útvonalat tervezni úgy, hogy rávezessen a KÉKTÚRA útvonalára, és akár automatikusan hozzáadja a köztes bélyegzőhelyeket is.
  • Navigáció menet közben
    Látod a hátralévő távot, szintet, becsült érkezési időt, kérhetsz hangutasítást, és figyelmeztet, ha letérnél.
  • Személyes túranapló és statisztikák
    Látod, hol jártál már, mi van még hátra, hol vannak a bélyegzéseid, mennyi szintet és távolságot gyűjtöttél – túránként, füzetenként, összesítve.
  • Élő helyzetmegosztás
    Megoszthatod a pozíciódat, és látod a többi kéktúrázót a térképen – névvel vagy anonim módban.
  • Digitális és papírfüzet kéz a kézben
    Feltöltheted a már meglévő bélyegzőket, beregisztrálhatod a füzeted, és onnantól a digitális nyilvántartás segít, hogy semmi ne vesszen el.
  • Terepi figyelmeztetések, időjárási infók
    Aktuális terepi infók, problémabejelentés, alapvető időjárási adatok, táv- és területmérés a térképen.

És mindehhez jön még: iránytű, barometrikus magasságmérés, hírek, cikkek, GPX-kezelés, kedvencek mentése, magyar és angol nyelvű felület.

Így vágj bele – első lépések az appal

Mielőtt nyakadba veszed az országot, érdemes otthon, nyugiban megbarátkozni az appal.

Lépésről lépésre:

  1. Töltsd le az appot Androidra vagy iOS-re
    A „KÉKTÚRA (hivatalos)” névre keress a Google Playben vagy az App Store-ban.
  2. Légy türelmes az első indításnál
    Az app ilyenkor letölti az alapadatokat és a KÉKTÚRA térképi infóit – ez pár perc is lehet. A folyamatot alul látod, érdemes wifin csinálni.
  3. Engedélyezd a helyadatokat és kapcsold ki az akku-korlátozást
    Hogy ne lője ki a telefon a háttérből a navigációt és útvonalrögzítést, állítsd be, hogy az app szabadon futhasson a háttérben.
  4. Hozz létre felhasználói fiókot
    Így tudod majd elmenteni a túráidat, bélyegzéseidet, igazolófüzeted adatait.
  5. Töltsd le offline a térképeket
    A Beállítások / Térkép menüben szedd le az alaptérképet, domborzatot, turistautakat – így térerő nélkül is tudsz navigálni.
  6. Regisztráld az igazolófüzeted (ha van)
    Készíts fotót a személyes adataidat tartalmazó oldalról és a füzet sorszámáról, töltsd fel az appba, és indulhat is a digitális nyilvántartás.

Utána már csak az a kérdés marad: merre indulj először a kék sávon?

Miért jó ez neked, ha szereted a kéktúrát?

Mert a KÉKTÚRA app összeköti a klasszikus élményt a modern kényelmmel.

  • Nem kell több kütyü, több app, több füzet – elég egy telefon.
  • Biztonságosabb leszel terepen: van térkép, navigáció, helyzetmegosztás.
  • Jobban átlátod a teljesítésed: hol jártál, mi vár még, mennyi szintet gyűjtöttél.
  • A digitális bélyegzés pedig levesz egy terhet a válladról – a túra marad a főszereplő.

Ha szereted a kéktúra-élményt, ez az app nem elvesz belőle, hanem hozzátesz: átláthatóbbá, tervezhetőbbé, biztonságosabbá teszi a túrázást, miközben a kék sáv ugyanúgy kanyarog az erdőkön, mezőkön, hegygerinceken át.

Töltsd le a KÉKTÚRA (hivatalos) appot, állítsd be, és legközelebb már úgy indulj el, hogy a kék útvonal nemcsak a fákon, hanem a zsebedben is ott van.

Mozdulj velünk – most épp a kéken!

Forrás: Turista Magazin / kek­tura.hu

Videók
Kapcsolódó cikkek
Október 11-én ismét jön Magyarország legnagyobb közösségi túranapja: a Kéktúrázás Napja! A hatodik alkalommal megrendezett eseményen több ezer túrázó kel útra egyszerre, hogy közösen bejárjuk az országot átszelő 2580 km-es Országos Kékkört.
Beköszöntött a tavasz, annak minden szépségével, ezért úgy döntöttünk, hogy a nyakunkba vesszük a természetet és megkeressük a Budai-hegység legszebb kilátásait.
2020-ban a National Geographic a világ 25 legjobb utazási célpontja között ajánlotta az Országos Kéktúrát. Nem véletlenül, hiszen hazánk, egyben Európa első hosszútávú túraútvonala varázslatos tájakon halad végig. Az Írottkőtől Hollóházáig tekergő, 1173 km-es útvonal évről évre egyre többeket csábít arra, hogy bakancsot húzzanak és a természet felé vegyék az irányt.
Magyarországon sok a turistaút, sűrű a hálózat, bárki találhat magának megfelelő kihívást, csupán egy megfelelő cipő kell hozzá – így látja a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai igazgatója. Stramszky Judittal arról is beszélgettünk, hogy milyen eszközökkel segítik a kirándulók, túrázók észszerű „elosztását” a zsúfolt, illetve kevésbé zsúfolt helyek között.
Sikerült a kihívás: a Kéktúrázás Napján az Országos Kékkör csaknem 2600 kilométeres útvonalát teljes hosszában sikerült teljesítenie a résztvevőknek. Több mint négyezren regisztráltak, ez rekordnak számít a rendezvény történetében.
Kapcsolódó programok
Esztergomi panorámák és erdei csend a Vaskapun
Vágysz egy gyors kikapcsolódásra Esztergom mellett, ahol pazar kilátás és háborítatlan nyugalom vár? Fedezd fel a Vaskapu-hegy rövid, de annál látványosabb körtúráját!
Túra a hortobágyi pusztán madarak és kunhalmok között
Hívogat a végtelennek tűnő hortobágyi puszta? Fedezz fel egy kevésbé ismert, mégis varázslatos szegletét a Górési tanösvényen, ahol madarak, történelmi emlékek és különleges mocsárvilág vár. Indulj el egy felejthetetlen sétára Európa legnagyobb füves pusztáján!
Kirándulás a Sokorói-dombságban
Fedezd fel két történelmi település legendáit egy könnyed túra során, amely kilátókhoz és egy templomromhoz vezet. A lenyűgöző panorámát élvezve Ravazdon, IV. Béla nyomában frissülhetsz fel a forrás vizénél, és a túra végén ne hagyd ki az Apátság és az Illatmúzeum felfedezését sem!
Legfrissebb cikkeink
Hűvösebb tavaszi kilométerek: triatlon, terep és félmaratonok április közepén!
Triatlon Kaposváron, legendás teljesítménytúra a Mátrában, ikonikus félmaraton Tihanyban és terepfutás a Pilisben – mozgalmas hétvége vár a sportolni vágyókra. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és találd meg a következő kihívásodat!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Indul a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program!
Áprilistól országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Nyusziugrásban a rajtig – húsvéti sporthétvége az országban!
Húsvétkor sem áll meg a mozgás: terepfutás a Káli-medencében, közösségi futások Tapolcán és Tokajban, tavaszi túrák és családi programok több helyszínen. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és válaszd ki, hol húzol futócipőt április első hétvégéjén.
Ezüstérem és egymillió forint Elizabetnek – sikeres ultradebütálás Budakalászon
Kiemelkedő sporteredménnyel és egy megható jótékonysági sikerrel zárult Kovács Ádám debreceni futó első ultramaratoni versenye.
Drámai befutó és légi show: így indult a futószezon az NN City Run-on
Esős, szeles és hűvös időjárás fogadta a futókat, mégis közel 3000 résztvevő állt rajthoz az NN City Run idei eseményén, amely hagyományosan a Maratonman Versenysorozat szezonnyitó futóeseménye.
Zsivótzky Gyula nevét vette fel a Nemzeti Atlétikai Központ
Március 27-től Zsivótzky Gyula Atlétikai Központ néven működik tovább a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épült stadion.
2026 © holmozogj.hu