Egyszerű, de nagyszerű aktív kikapcsolódás: szerezz egy megfelelő cipőt, és irány a természet!

Magyarországon sok a turistaút, sűrű a hálózat, bárki találhat magának megfelelő kihívást, csupán egy megfelelő cipő kell hozzá – így látja a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai igazgatója. Stramszky Judittal arról is beszélgettünk, hogy milyen eszközökkel segítik a kirándulók, túrázók észszerű „elosztását” a zsúfolt, illetve kevésbé zsúfolt helyek között.
Mozgásforma
Túrázás Túrázás

„Jól állunk a turistaútvonalakkal kapcsolatban, a hálózat szerencsére sűrű, de a fenntartásukkal vannak feladataink, nem is kevés, és nem is könnyű” – árulta el a holmozogj.hu-nak Stramszky Judit, a Magyar Természetjáró Szövetség szakmai igazgatója. A csaknem 17 500 kilométeres, 150 éve fejlődő hazai gyalogos turistaút-hálózat Európában is kiemelkedőnek számít, nemcsak a hossza, illetve a sűrűsége, hanem a rendkívül kifejező turistajelzések, illetve hálózati logikája miatt is.

A kirándulóhelyeknek azonban nem egyforma az ismertsége, népszerűsége és leterheltsége. A Magyar Természetjáró Szövetség – különösen a koronavírus-járvány időszaka óta – nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a túrázók ne csak a népszerű, zsúfolt útvonalakt válasszák. „Vannak helyek, ahova még lehet forgalmat irányítani, és arra fordítani az emberek figyelmét” – mondta Stramszky Judit. A szövetség saját felületein és térképes alkalmazások segítségével is igyekszik népszerűsíteni a kevésbé látogatott térségeket.

Kirándulás a természetben

Dolgoznak azon is, hogy hiteles adatok álljanak rendelkezésre arról, merre, mennyien kirándulnak. Léteznek például kilátóknál forgalommérő műszerek, és egyéb módokon is gyűjtik az adatokat, ám a szakmai igazgató elmondása szerint ezen a területen még van feladat.  

„Még mindig nehezen tudjuk megmondani, hogy pontosan hányan és hogyan használják a turistautakat. Pedig ezek az információk kulcsfontosságúak a hálózat fenntartása és további fejlesztése szempontjából.”

A tavalyi év egyik újítása volt, hogy területi turistaút felelős rendszert alakítottak ki, amelyben minden résztvevő helyi szinten segíti a hálózat karbantartását és a felmerülő problémák elhárítását. „Legyen szó a jelzett ösvényen keresztben felhúzott kerítésről, vagy lezárt útszakaszról, mindig van megoldás” – emelte ki Stramszky Judit.

Egy megfelelő cipő kell és már indulhatunk is

Kirándulás a természetben

A gyaloglás, gyalogtúrázás az egyik legegyszerűbb és legtöbb ember számára elérhető mozgásforma. A Magyar Természetjáró Szövetség célja, hogy minél többek figyelmét felhívja a természetjárás szépségére, motiválja, biztassa és hasznos ismeretekkel támogassa az útnak indulókat, valamint hiteles információkkal, tanácsokkal segítse a túrák megtervezését és a felkészülést.

„A természetjárás mindenkié, és mi azért dolgozunk, hogy ez így is maradjon. Elegendő egy kényelmes, strapabíró, terepre alkalmas cipő, valamint egy jó útvonalterv, és máris kezdődhet a kaland. Magyarország turistaútjai végtelen lehetőséget kínálnak az aktív kikapcsolódásra” – tette hozzá Stramszky Judit.

Aki különleges helyeket fedezne fel és eközben szeretné elkerülni a tömeget, figyelje a Magyar Természetjáró Szövetség oldalait, például a turistamagazin.hu-t, a termeszetjaro.hu-t, vagy a kektura.hu-t. De jó szívvel ajánljuk az Aktív Kalandor túraútvonalait is, amelyek közül többet a holmozogj.hu adatbázisában is megtaláltok.

Ősszel a Kéktúrázás napjáról külön cikket írtunk, ezt itt találjátok.

Fotók forrása: Turistamagazin

Videók
Kapcsolódó cikkek
Beköszöntött a tavasz, annak minden szépségével, ezért úgy döntöttünk, hogy a nyakunkba vesszük a természetet és megkeressük a Budai-hegység legszebb kilátásait.
A tavasz most kedvesebb arcát mutatja – legalábbis szombatig biztosan! A hétvége első fele napos és mozgalmas lesz, vasárnapra ugyan jön egy kis lehűlés, de úgy néz ki, mindenki megússza szárazon. Érdemes kihasználni az időt: lesz evezés, bringázás, terepfutás, városi futás és teljesítménytúra is, így majdnem minden mozgásformára jut egy izgalmas program.
SZEOSZ évindító 2025
A Magyar Turista már több mint húsz éve kalauzolja olvasóit Magyarország és a Kárpát-medence legszebb vidékeire. A havonta megjelenő magazin nem csupán túraajánlókat és térképeket kínál, hanem élménybeszámolókkal, történelmi érdekességekkel és izgalmas felfedezésekkel csábít kalandos kirándulásokra.
A tavasz és a jó idő beköszönte tökéletes lehetőség arra, hogy kimenjünk a természetbe és megcsodáljuk az ébredő erdő varázslatos színeit. Mutatunk tíz túraötletet, közte könnyebb és nehezebb útvonalakkal, szebbnél szebb tájakkal, pontokkal az ország minden részéről.
2020-ban a National Geographic a világ 25 legjobb utazási célpontja között ajánlotta az Országos Kéktúrát. Nem véletlenül, hiszen hazánk, egyben Európa első hosszútávú túraútvonala varázslatos tájakon halad végig. Az Írottkőtől Hollóházáig tekergő, 1173 km-es útvonal évről évre egyre többeket csábít arra, hogy bakancsot húzzanak és a természet felé vegyék az irányt.
Legfrissebb cikkeink
A bostoni botránytól a női futás örömünnepéig - jön a 30. ALDI Női Futógála!
"Takarodj a versenyemről és add ide azokat a számokat!" – üvöltötte Jock Semple, a Boston Maraton versenyigazgatója 1967-ben, miközben megpróbálta erőszakkal lerántani Kathrine Switzert a pályáról. Switzer bűne az volt, hogy nőként mert rajthoz állni. Ma, több mint fél évszázaddal később nők tízezrei futnak szabadon egy-egy versenyen és ünnepelik együtt a mozgás örömét, ahogy teszik ezt majd a 30. ALDI Női Futógálán is.
Aktív Magyarok program
A Tisza-tónál indul júniusban a Vízi Ring vízitúra-sorozat
Tíz állomásból álló vízitúra-eseménysorozat indul június 1-jén a Tisza-tavi Sarudon a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében.
Most még a rekeszizom is bedurranhat: a klasszikus szabadidősport programok mellett vicces akadályfutással is támad a hétvége
A május továbbra is a mozgásé! A következő hétvégén is számos izgalmas sportesemény vár, legyen szó kerékpározásról, futásról, vízi sportokról, triatlonról, sőt, akár humoros akadályfutásról is. Töltsd a hétvégét aktívan, fedezd fel a városod vagy a természetet, és kapcsolódj ki a sport segítségével!
Újra rajthoz áll a 30. ALDI Női Futógálán a női futás legendája, akinek a lánya is bajnok lett ugyanitt
A Női Futógálák többszörös győztese, Staicu Simona már három évtizeddel ezelőtt is ott volt az első magyar, kizárólag nőknek rendezett futóversenyeken. Különleges emlékek kötik az ALDI Női Futógálához, hiszen nem csak ő, de a lánya is megnyerte már a versenyt. Simona június elsején visszatér a Népligetbe és újra rajthoz áll a versenyen a sok ezer női futó egyikeként.
Aktív Magyarok program
Bringázz a munkába! - kampánnyitó reggelivel 130 állomáson
A Bringázz a munkába! kampányban arra ösztönözzük az embereket, hogy kevesebbet közlekedjenek autóval, ehelyett többet kerékpározzanak, ami sokkal egészségesebb és jót tesz a város levegőjének – hangsúlyozta az Aktív Magyarországért felelős államtitkár kedden Budapesten, a kampányt indító eseményen, a Szent Gellért téren tartott Bringás reggelin.
Jótékonysági futás Beniért: ötmillió forint gyűlt össze a Krones Charity Run-on 
2025. május 10-én (szombaton) rendezték a Maratonman Versenysorozat idei harmadik eseményét, a Krones Charity Run, ahol nem csak a futás volt fókuszban, hanem a jótékonyság is kiemelt figyelmet kapott.
2025 © holmozogj.hu