Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Ezüstérem és egymillió forint Elizabetnek – sikeres ultradebütálás Budakalászon

Kiemelkedő sporteredménnyel és egy megható jótékonysági sikerrel zárult Kovács Ádám debreceni futó első ultramaratoni versenye.
Mozgásforma
Futás Futás

A március 29-én megrendezett PFB – OmszkiUltra 50 futamon Ádám az abszolút második helyen végzett, miközben egy beteg kislány gyógyulására indított gyűjtése átlépte az egymillió forintos határt.

Dobogó az első ultrán

A budakalászi Omszki-tó körül rendezett versenyen az időjárás komoly kihívást jelentett: hideg, erős szél és szakadó eső fogadta a mezőnyt.

Kovács Ádám azonban remek teljesítményt nyújtott élete első 50 kilométeres ultraversenyén. A debreceni futó 3 óra 53 perces idővel ért célba, amivel az abszolút második helyet szerezte meg.

A teljesítményt tovább emeli, hogy Ádám a verseny során fél percet javított korábbi maratoni egyéni csúcsán is.

„A verseny jobban ment, mint vártam, nem volt sem fizikai, sem mentális hullámzás. Stabilan futottunk az első helyezettel sokáig, a végére egy perccel maradtam le tőle, ami szerintem nagyon jó debütáló eredmény” – mondta a futó a verseny után.

Futás egy nemes célért

Az ultramaraton azonban nemcsak sportteljesítményről szólt. Kovács Ádám a versenyt jótékonysági kampánnyal kötötte össze, amelynek célja a 14 éves, leukémiával küzdő Elizabet gyógyulásának támogatása volt.

A kezdeményezés lényege az volt, hogy a támogatók jelképesen „megvásárolhatták” a futó által teljesített kilométereket.

A kampány végére:

  • 357 kilométert vásároltak meg a támogatók
  • 1 071 000 forint gyűlt össze
  • az összeg 100%-ban Elizabet kezelését és rehabilitációját segíti

„A verseny során az edzőm, Ménes Anita, valamint több nagyszerű sportoló segítette az esőben is a frissítésemet, ami nagyban hozzájárult ehhez az eredményhez. De ennél is nagyobb siker az a több mint egymillió forint, amit Elizabetnek sikerült összegyűjteni” – tette hozzá Kovács Ádám.

Még lehet csatlakozni a gyűjtéshez

Bár a verseny már véget ért, a jótékonysági kampány március 31-ig még nyitva áll.

Akik szeretnének hozzájárulni Elizabet felépüléséhez, az „eladó kilométerek” megvásárlásával támogathatják a gyűjtést a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány felületén.

👉 A gyűjtés linkje:
https://leukemiasgyermekekert.hu/50km-Elizabetert

A Leukémiás Gyermekekért Alapítványról

Az alapítvány célja a Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján kezelt leukémiás és daganatos beteg gyermekek támogatása. A szervezet segíti a gyógyulási feltételek javítását, a rehabilitációt, valamint a családok támogatását a kezelés időszakában.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Vasárnap a főváros legszebb parkjában gyűlik össze a hazai női futóközösség, ahol a 31. ALDI Női Futógála mezőnyében Trokán Anna is futócipőt húz.
A 41. Telekom Vivicittá nemcsak a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, hanem az év egyik jelentős jótékonysági megmozdulása is. A futófesztiválon 9 karitatív szervezet várja a felajánlásokat, az esemény jótékonysági termése pedig elérheti a 15 millió forintot.
2025. május 10-én (szombaton) rendezték a Maratonman Versenysorozat idei harmadik eseményét, a Krones Charity Run, ahol nem csak a futás volt fókuszban, hanem a jótékonyság is kiemelt figyelmet kapott.
Aktív Magyarországért díj
Ebben az évben 15. születésnapját ünnepli a SUHANJ! Alapítvány, amely 2010 óta mindent megmozgat, hogy sérült és fogyatékkal élő gyerekek, illetve felnőttek is átélhessék a mozgás örömét. Gusztos Péter elnökkel beszélgettünk az elmúlt 15 évről és a jövőbeli tervekről. A SUHANJ! Alapítvány tavaly novemberben az aktív életmód népszerűsítésében végzett kiemelkedő munkájáért Aktív Magyarországért díjban részesült.
2024 utolsó hétvégéjén is rendeztek szabadidős sporteseményeket az ország különböző pontjain, ahol mozgással lehetett hangolni szilveszterre. A Tokaji-hegységben terepfutók élvezhették a havon megcsillanó napsugarakat, de volt futóverseny a Balaton partján és Csömörön is.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
81 ezer nevezéssel új első féléves rekordot döntött a Budapest Sportiroda, ősszel óriásversenyekkel folytatódik az év
A 2025-ös rekordév után idén még tovább növelte eseményei látogatottságát a hazai szabadidősport legnagyobb szereplője, a Budapest Sportiroda (BSI).
Forró nyár, aktív közösségek – ilyen volt a júliusi élménysport-szezon
Júliusban a nyári kánikula sem szegte kedvét a mozgás szerelmeseinek: országszerte ezrek húztak futócipőt, pattantak kerékpárra, indultak túrázni vagy hűsöltek úszással az uszodában.
44. Lidl Balaton-átúszás: tízezres tömeg a Balatonban, és célba ért a verseny történetének 250 ezredik úszója is
Kétszeri halasztást követően, a harmadik meghirdetett alkalommal, ideális úszóidőben teljesíthették a résztvevők a 44. Lidl Balaton-átúszás távjait.
Mozgásban a nyár: ezek a legjobb augusztusi élménysport-események
Augusztusban sem kell lemondani a közös mozgás élményéről: a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) országszerte változatos élménysport-programokkal várja azokat, akik aktívan szeretnék tölteni a nyár utolsó hónapját.
A Művészetek Völgyében debütál a Balaton-felvidék új Kalandtérképe
A Művészetek Völgyében mutatkozik be először a Balaton-felvidék új Kalandtérképe, amely túrákhoz, kerékpáros kirándulásokhoz és családi programokhoz kínál ötleteket.
November 18–19., Budapest: a sport üzleti és szakmaivilága ismét egy helyen
November 18–19-én Budapest ismét a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
2026 © holmozogj.hu