Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

15 milliós adománycél és kétezernél is több jótékony futó a 41. Telekom Vivicittán

A 41. Telekom Vivicittá nemcsak a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, hanem az év egyik jelentős jótékonysági megmozdulása is. A futófesztiválon 9 karitatív szervezet várja a felajánlásokat, az esemény jótékonysági termése pedig elérheti a 15 millió forintot.
Mozgásforma
Futás Futás

A Margitszigeten és a budapesti utakon több mint 2000 futó áll rajthoz kifejezetten valamilyen jótékony célt képviselve vagy hirdetve március 21-22. között.

Budapest Sportiroda (BSI) 2008 óta rendszeresen áll rendezvényein szervezőként és támogatóként jótékony célok mellé, teret adva a futók adakozó szándékának. Ez az összefogás idén, a 41. Telekom Vivicittán is hatalmas erővel bír: a remélt 15 millió forintos adománycél három különböző csatornán és adományozási formán keresztül áll össze.

Nevezéshez választható adományozás

A legegyszerűbb, azonnali segítségnyújtási forma, amellyel a résztvevők már a nevezéskor élhettek. Ennek keretében a futók eddig 2 millió forinttal támogatták a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkáját. A szervezet hazánk egyetlen mobil gyermek intenzív osztályaként 25 év alatt már több mint 60 000 bajbajutott kisgyerek ellátását végezte el.

A vasárnapi exkluzív Szoboszlai Futam indulói pedig az extra nevezési költséget vállalva fejenként 2000 forintot adományoznak a SUHANJ! Alapítványnak.

Karitatív partnerek és adománygyűjtő futók

A 41. Telekom Vivicittán a SUHANJ! és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat mellett a futók további 7 szervezetet is támogathatnak, az eseményen pedig idén is kiemelt szerepet kapnak az egyéni adománygyűjtők. Ennek a jótékonysági formának az egyik legmeghatározóbb színfoltját az Élménykülönítmény – a Bátor Tábor adománygyűjtő közössége – adja. A „lilapólós” követek a versenyen megtett kilométereiket adják örökbe, hogy a támogatásokkal súlyosan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatását segítsék. E nemes célra a Telekom Vivicittán induló futóik eddig 3 millió forintot gyűjtöttek.

A névadó támogató karitatív szerepvállalása

A jótékonysági kezdeményezések egyik legnagyobb motorja idén is az esemény névadó támogatója. A Magyar Telekom sportszerető és aktív közössége rekordlétszámmal, közel 800 fővel vesz részt a futófesztiválon. A dolgozók a nevezési díjaik teljes összegét a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő emberekkel megosztó SUHANJ! Alapítványnak ajánlják fel. Ezt a jelentős összeget a vállalat további 3 millió forinttal egészíti ki hazánk első akadálymentes edzőterme, a SUHANJ! Fitness fejlesztésére.

Jótékonysági sportcipő- és sportruhagyűjtés

A pénzadományok mellett a tárgyi felajánlásokra is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők: az előzetes rajtszámfelvételnél és a verseny helyszínén mindkét napon jótékonysági sportcipő- és sportruha-gyűjtés zajlik a BSInfó sátornál és a margitszigeti versenyközpontban. Az összegyűlt felszereléseket a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulókhoz.

SUHANJ! Futam – ezer fős kiállás 

A tavaszi futóünnep első napjának 15 éve a legfelemelőbb része a 940 méteres SUHANJ! Futam. Ezt a jelképes távot együtt teszik meg épek és fogyatékossággal élők, idén csaknem ezren. Ezzel a közös kiállással mutatják meg, hogy a mozgás öröme mindenkit megillet. Ezen a különleges futamon minden résztvevő 1-es rajtszámot kap, hiszen itt mindenki győztes, aki rajthoz áll. A  szervező BSI társadalmi szerepvállalásának részeként a SUHANJ! Futamon való részvétel ingyenes.

Sokszínűség és szurkolói pontok

A fesztiválon megjelenő további karitatív partnerek sora jól mutatja a jótékonyság sokszínűségét: a gyógyulást segíti az Őrzők Alapítvány, amely a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onko-hematológiai részlegének munkáját támogatja, valamint a Pálferi Karitász és a Pálferis közösség, akik idén a Bethesda Kórház Alapítvány mellé álltak. A hátrányos helyzetűek felzárkóztatásáért dolgozik az Ökumenikus Segélyszervezet, amely a „Kapaszkodó” programja keretében évente 20 helyszínen 3000 nehéz sorsú gyermeknek biztosít esélyt a felzárkózásra. A jótékonysági palettát az UNICEF, a Heti Betevő és az Amigos a Gyermekekért Alapítvány részvétele teszi teljessé a tavasz legnagyobb futóünnepén.

A legtöbb jótékonysági szervezet nemcsak a kétnapos sportesemény fesztivál hangulatát erősíti megjelenésével a Margitszigeten, hanem a vasárnapi hosszabb távok útvonalán saját szurkolópontokon buzdítják a futókat.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Minden várakozást felülmúló érdeklődés, rekord indulószám és a hazai sport- és köztélet ismert személyiségeinek részvétele mellett zajlott az ország legnagyobb tavaszi szabadidősport-eseménye, a 41. Telekom Vivicittá.
Szombaton a rövidebb családi és fesztiválfutamokkal, elsőként a teltházas, 900 fő részvételével zajló SUHANJ! futammal hivatalosan is elrajtolt a 41. Telekom Vivicittá.
Sporttörténelmi pillanat és egy egészen különleges rekordkísérlet várja a 41. Telekom Vivicittá résztvevőit ezen a hétvégén.
Kapcsolódó események
Brutálfutás 15.0
2026.06.13. Nyáregyháza
Kapcsolódó programok
Ceglédi futókör
A ceglédi futókör 2023-ban a helyi focipálya és dzsudócsarnok mellett épült, a sportos hangulat tehát garantált.
Pápai futókör
A futókör Pápa egyik kedvelt zöldterületén, a Külső-Várkertben helyezkedik el, amely rengeteg szabadidős kikapcsolódást nyújt.
Legfrissebb cikkeink
Júniusi sportmix: éjszakai bringától a Balaton-parti triatlonig
Június közepén sem lassít a sportnaptár: éjszakai bringás felvonulás Dabason, naplementés futás Bábolnán, sárdagasztás Nyáregyházán, triatlon Keszthelyen, bringás és terepes kihívások Nagykovácsiban, valamint több családi és közösségi futóprogram vár országszerte.
Közel 90 helyszínen várja az érdeklődőket a Mozgás Éjszakája
Június 12-én ismét megrendezik az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló Mozgás Éjszakáját, Magyarország legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseményét. A budapesti Hősök tere mellett csaknem 90 további helyszín kapcsolódik be az eseménysorozatba.
BETELT a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja!
Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára.
Több mint tízezer női futóval indult el a sportos nyár: sikeresen zárult a 31. ALDI Női Futógála
Tökéletes nyári időben, 10.200 nevezővel, fesztivál hangulatban zajlott le Magyarország legnagyobb női szabadidősport-eseménye vasárnap. Az első nyári hétvége ideális feltételeket biztosított a 31. ALDI Női Futógála hatalmas mezőnyének a Városligetben.
A technika ördöge is biciklin jár: két győztese lett az Év Kerékpárútja 2026 szavazásnak
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Beindul a nyári szezon: sportos hétvége jön június elején
Június első hétvégéje rögtön nagy választékot hoz: akadálypályás élményfutás Budapesten, terepfutás Szadán, éjszakai félmaraton Győrben, bringás kihívások a Vértesben, családi futófesztivál Cegléden és női futóünnep a Városligetben.
2026 © holmozogj.hu