Futással hangoltak szilveszter estére – hétvégi krónika

2024 utolsó hétvégéjén is rendeztek szabadidős sporteseményeket az ország különböző pontjain, ahol mozgással lehetett hangolni szilveszterre. A Tokaji-hegységben terepfutók élvezhették a havon megcsillanó napsugarakat, de volt futóverseny a Balaton partján és Csömörön is.
Mozgásforma
Futás Futás

Napsütésből a bokáig érő hóba

Különleges élményben lehetett része annak a több mint 700 sportembernek, akik az év utolsó szombatján részt vettek Kelet-Magyarország legnagyobb terepfutóversenyén, a VII. Extreme Tarcal-Tokaj Körön. A Tokaji-hegy lábánál, Tarcalon lévő versenyközponttól verőfényes napsütésben rajtolhattak a futók, akik a hegyre felérve már bokáig érő hóban gázoltak. Három különböző táv – 5, 10 és 21 kilométer – közül lehetett választani, a szervezők távonként öt különböző korosztályt díjaztak egyedi, fa emlékplakettel, ajándékkártyával és különböző finomságokkal.

Mivel a pálya nyomvonala minden évben azonos, ezért rendre külön nyeremény jár azoknak, akik megdöntik a pályacsúcsot. Ez a kezdeményezés a hobbifutók mellett az ország legjobb terepfutói számára is vonzóvá teszi az eseményt.

Futók a VII. Extreme Tarcal-Tokaj Körön
Fotó: JakabA fotográfus

(Elő)szilveszteri futógála a Balaton-parton

Hangulatos aktív kikapcsolódással, a VII. Szilveszteri jótékonysági futógálával búcsúztatták az óévet szombaton Balatonlellén. Az eseményre 162 településről, Magyarország határain túl Svájcból és Németországból is érkeztek mozogni vágyók.

A legkisebbek 500 méteres gyermekfutamon állhattak rajthoz, de rendeztek 2024 méteres szilveszteri kört, valamint 5 és 10 kilométeres futamokat is. A célban a befutóérem mellett péksütemény és forró tea várta a futókat.

“Reméljük, hogy nektek is legalább annyi boldog pillanatban volt részetek, mint nekünk, hogy sok-sok kilométert gyűjtöttetek nálunk, és millió élménnyel gazdagodtatok” – írták közösségi oldalukon a szervezők, akik rászoruló családok részére gyűjtést is szerveztek a verseny ideje alatt. A balatonlellei futógálával elkezdődött a szilveszteri futóversenyek sorozata, amely egészen 31-én délutánig tart.

Futók Balatonlellén

Folytatódott a hagyomány Csömörön

2007 óta minden évben megrendezik a Futapest Klub évzáró futását Csömörön, ahol ezúttal több mint 300-an mozogtak együtt a három választható versenytáv valamelyikén. A futók ezúttal nem dudaszóra, hanem a szilveszteri hangulatot előkészítő pezsgődurrantásra rajtoltak el, hogy teljesítsék az 1, a 4 és fél, vagy a 15 kilométeres távot.

A vasárnapi esemény különlegessége, hogy a legfiatalabb induló 4, a legidősebb 89 éves volt, de szerepelt a színes mezőnyben olimpiai bajnok és amatőr futó is.

A Futapest Klub az újévet január 12-én, Etyeken kezdi, ahol a futóversenyt követően a 2024-es pontverseny eredményhirdetését is megtartják.

Futók Csömörön

Címlapfotó: JakabÁ mesegráfus

Videók
Kapcsolódó cikkek
Május 18-án huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Renault E-Tech Kékes Csúcsfutást, Magyarország egyik legikonikusabb és legszebb kihívást jelentő futóversenyét. Több mint 1800 futó állt rajthoz Mátrafüreden, hogy meghódítsa az ország legmagasabb pontját, a Kékestetőt. A Budapest Sportiroda versenyén a klasszikus, aszfalton futott táv mellett terepfutók is próbára tehették magukat. A Mátra lenyűgöző természeti környezete és a szintkülönbség legyőzése felejthetetlen élményt nyújtott a résztvevőknek.
A szendrői Vitézlő idén betöltötte 18. évét, és ismét bebizonyította: a Bódva-völgye nemcsak gyönyörű, de a modernkori vitézek igazi otthona is, ahol a sport közösséget teremt. Antal Ferenc főszervező beszámolójából most kiderül, hogyan vált ez a többnapos esemény felejthetetlen sportünneppé több ezer résztvevő számára. Videókkal!
Április 27-én újabb mérföldkőhöz érkezett a Kőszegi-hegység sportélete: a LAC Geschriebenstein Egyesület megrendezte az első Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb futamot. A 12,1 km hosszú, technikás és kihívásokkal teli pálya 720 méter szintemelkedéssel vezette a terepfutókat és hegyikerékpárosokat Rattersdorfból egészen az Írottkő csúcsáig – amely egyben Burgenland és a Kőszegi-hegység legmagasabb pontja is.
Az Edusport Egyesület 2020 óta azon dolgozik, hogy minél többen tapasztalhassák meg a mozgás örömét. Gödöllőn és környékén mára több különleges futóeseményt is életre keltettek, amelyekben a család, a sport és az edukáció központi szerepet kapnak.
Már csak pár nap és véget ér a meteorológiai tél, ezzel pedig a szabadtéri sportesemények kínálata is egyre változatosabbá és színesebbé válik. Az első tavaszi hétvége kifejezetten izgalmasnak ígérkezik: futófesztivál busókkal, evezős-futós duatlon Hévízen, extrém terepfutások, úszás, és még egy különleges pályaavató bringás-görkoris esemény is vár rád.
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu