Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Jótékonysági futás Beniért: ötmillió forint gyűlt össze a Krones Charity Run-on 

2025. május 10-én (szombaton) rendezték a Maratonman Versenysorozat idei harmadik eseményét, a Krones Charity Run, ahol nem csak a futás volt fókuszban, hanem a jótékonyság is kiemelt figyelmet kapott.
Mozgásforma
Futás Futás

A verseny csodás napsütésben zajlott immár 4. alkalommal Kelet-Magyarország fővárosában, Debrecenben. A Krones Charity Run-on idén is nemes ügy mellé álltak a futók: a nevezési díjakból összesen 2.566.598 forint gyűlt össze, amelyet a Krones Hungary megduplázott. Így végül 5.388.376 forintos adomány gyűlt össze, ami teljes egészében a Mentsük Meg Benit Alapítványhoz kerül. A kezdeményezés ismét megmutatta, hogy a sport közösségformáló ereje mellett valódi segítséget is tud nyújtani azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

A szervezők kuriózumnak számító versenyt hoztak létre, amelynek egyik különlegessége a pálya vonalvezetése volt. Az útvonal többek között áthalad a Krones Hungary nagy gyárépületén, ahova az év többi 364 napján nem léphet be bárki, így a versenyzőknek különleges élményben lehetett részük.

Futók a Krones Charity Run-on
Fotó: Krones Charity Run

A közel 850 versenyző mellett a családok és barátok sem maradtak program nélkül, mert a szurkolás mellett a Krones jóvoltából szervezett gyárlátogatással, a legkisebbeknek Családi Futammal készültek a szervezők, a versenyt követően pedig ingyenesen letölthető eseményfotók is várták a résztvevőket.

Csodás futóidő, BioTechUSA frissítés, élményfutás egy hétköznapokon aktívak működő gyárépületen keresztül, jótékonyság és családi nap hangulat… Mi kellhet még egy szuper szombati verseny naphoz?!

Futó a Krones Charity Run-on
Fotó: Krones Charity Run

A Maratonman Versenysorozat többi versenyéhez hasonlóan – mondhatni már megszokott módon – a Krones Charity Run is környezetbarát versenyként, pohármentesen zajlott. A résztvevők csakis saját poharaikba vagy kulacsaikba tölthették a frissítést, amivel nagyban sikerült a verseny ökológiai lábnyomát csökkenteni.

A szervezők szeretettel várnak mindenkit következő eseményükön, a Bábolna Bio Sunset Run-on, 2025. június 14-én, Bábolnán!

Futók a Krones Charity Run
Fotó: Krones Charity Run
Videók
Kapcsolódó cikkek
Több tucat izgalmas programmal robban be május második hétvégéje! Legyél kezdő vagy haladó, bringás, futó, túrázó vagy vízitúrás, most biztosan találsz kedvedre valót. Ráadásul az írásbeli érettségi nehezén már túl vannak a diákok is, így ők is felszabadultabban kapcsolódhatnak be a hétvégi programokba. Válaszd ki a kedvenced, és tervezd meg az aktív hétvégédet!
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Gyömrői futókör
A gyömrői futókör az ismert tófürdőt, illetve a helyi focipályát kerüli meg. Garantált kikapcsolódás a sportélmény mellett!
Ceglédi futókör
A ceglédi futókör 2023-ban a helyi focipálya és dzsudócsarnok mellett épült, a sportos hangulat tehát garantált.
Legfrissebb cikkeink
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
A nyílt utcán szívműtétet elvégző Dr. Dubóczki Zsolt is rajthoz áll Magyarország legnagyobb maratonján
A személyes csúcsok és a sportélmény mellett idén is a fontos ügyek melletti kiállásról és az inspiráló vállalásokról szól Magyarország legnagyobb maratonja.
Szeptemberben sokféleképpen mozdult meg az ország – élményekkel teli hónapot zárt a SZEOSZ programja
Van, aki a kilométereket gyűjti, más egy erdei ösvényen érzi igazán jól magát, megint más kerékpárra ül, vagy a családjával vág neki egy könnyebb túrának. Szeptemberben mindegyikre akadt lehetőség: az Élmény- és Szabadidősport Program eseményei az ország számos pontján mutatták meg, milyen sokféleképpen lehet aktívan eltölteni a szabadidőt.
Új magyar csúcsot futott maratonon Varsóban, most pedig már a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra készül Vindics-Tóth Lili
Vasárnap Varsóban sporttörténelmi sikert ért el Vindics-Tóth Lili Anna: az Európa-bajnoki ezüstérmes hosszútávfutó 2:24:48-as időeredménnyel a nők között nemcsak megnyerte a Varsói Maratont és megdöntötte a verseny női pályacsúcsát, hanem saját korábbi rekordját átadva a múltnak, új női magyar országos csúcsot állított fel maratoni távon.
Fogyatékossággal élők és ép futók rajtolnak együtt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Idén is megrendezik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot a Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon.
2026 © holmozogj.hu