Nincs megállás, add tovább! – heti hírválogatás

Ezen a héten rendezték az Aktív Magyarország konferenciát, megérkezett az első hó, sorra nyitnak az újabb és újabb koripályák, sőt még az is kiderült, hogy akár a napi 5 perc mozgás is gyógyító hatású. Olvasd el a hét legfontosabb cikkeit.

Amikor elindult a holmozogj.hu, az volt az egyik fő célkitűzésünk, hogy megerősítsük: a mozgás nem szezonfüggő. Süthet hét ágra a nap, eshet eső, fújhat szél vagy éppen havazhat, nincs megállás, hiszen az egészséges életmód lételeme a folyamatos mozgás.

Nekünk, akik ehhez a közösséghez tartozunk, szerencsénk van, hiszen könnyedén választhatunk november utolsó napjaiban is a jobbnál jobb szabadtéri lehetőségek közül. Ebben a cikkünkben például szokás szerint összegyűjtöttük a legjobb hétvégi szabadidős eseményeket. Ha pedig a saját a lelkesedésünkből át tudunk adni valamit a közvetlen környezetünkben élőknek, még a napi jócselekedetet is kipipálhatjuk. Szóval, nincs megállás, add tovább!

A szabadidős események mellett persze választhatsz más aktív programot is, Mozgáskeresőnkben például már több mint 80 magyarországi jégpályát találsz, ahol kedvedre korcsolyázhatsz. A legextrább helyszínekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. Sőt, azt is összegyűjtöttük, hogy ezen a télen milyen programokkal várja a látogatókat a Városligeti Műjégpálya.

A holmozogj.hu meteorológusától, Németh Lajostól azt is megtudtuk, milyen időjárás várható az előttünk álló hétvégén.

A hét egyik fontos eseménye a Mezőkövesden rendezett Aktív Magyarország Konferencia volt, amelyen Révész Máriusz államtitkár bejelentette: a kormány döntése értelmében jövőre az eddigieknél sokkal több pénz jut az aktív és egészséges életmód támogatására. A konferencián átadták az Aktív Magyarországért díjat, amelyet egy iskolaigazgató, egy futónagykövet, egy vízitúra-szervező és két civil szervezet kapott meg.

A holmozogj.hu-n emellett írtunk arról, hogy:

Videók
Kapcsolódó cikkek
November utolsó hétvégéjén is izgalmas szabadidős események várják a mozogni vágyókat: Szegeden az SOS Gyermekfalvak lakóinak gyűjtenek a futók, Mogyoródon pedig a terepfutás szerelmesei érezhetik igazán jól magukat.
Ha te is szeretsz korcsolyázni, a legjobb helyen jársz: a holmozogj.hu Mozgáskeresőjében már több mint 80 jégpálya közül választhatsz. Legyen szó romantikus estékről, családi programokról vagy egy vidám csúszkálásról a barátokkal, nálunk megtalálod a megfelelő helyszínt!
Korcsolyázás Európa legnagyobb szabadtéri pályáján, zenés bulik, DJ szettek, freestyle bemutatók, színes programok - összegyűjtöttük, milyen eseményeket rendeznek ezen a télen a Városligetben.
Friss hírekkel jelentkezett a hétvége várható időjárásáról Németh Lajos, a holmozogj.hu meteorológusa. Az izgalmak fokozódnak, a szerencsés helyeken indulhat a Fehér Paradicsom hadművelet.
A kormány úgy döntött, hogy jövőre az eddigieknél sokkal több pénz jut az aktív és egészséges életmód támogatására, a Népegészségügyi-termékadóból befolyó bevételek 10 százalékát csak ilyen célokra lehet költeni.
Legfrissebb cikkeink
Négy nap, tele energiával – sportos kalandok az őszi szünetben
Most nem kell rohanni: négy nap áll előtted, hogy kiszakadj a hétköznapokból és újra feltöltődj mozgással. Várnak a hegyek, az erdők, a tavak, a futóversenyek és a közösségi sportfesztiválok. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat - akár egy családi túrát, akár egy kihívásokkal teli terepfutást választasz, ez a hétvége a szabad mozgás ünnepe lesz!
Októberi adrenalin-löket: maraton Miskolcon, trail a Vértesben, bringakör Pannonhalmán vagy úszás Budapesten - te melyiket választod?
A FitParádé izomshowja mellett maraton Miskolcon, terepfutás Csákváron vagy Kötcsén, dűlőfutás Pécsen, jótékonysági események Győrben és Debrecenben, plusz Pannonhalma Ring és budapesti úszónap. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvégi tuti programokat - válassz sportágat, távot, hangulatot - mozdulj a következő őszi hétvégén is!
40. SPAR Budapest Maraton: dupla magyar győzelem minden idők legnagyobb hazai maratonján, 100 ezres tömeg két nap alatt
Kettős magyar győzelemmel és sporttörténelmi részvételi rekorddal zárult a jubileumi, 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál vasárnapi, klasszikus távja.
Teltházzal indult a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Több tízezer futóval és látogatóval startolt a jubileumi SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap után vasárnap következik minden idők legnagyobb magyarországi maratonja.
Özönlenek a futóturisták, minden második maratonista külföldi a hétvégi rekordversenyen
Soha nem látott nemzetközi érdeklődés a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon: 119 országból több mint 9000 külföldi futó nevezett, a klasszikus maratoni mezőny fele pedig határon túlról érkezik.
Egyre több magyar ül nyeregbe – így bringázunk 2025-ben
A magyar felnőttek 60 százaléka használ kerékpárt, és minden tizedik számára ez az elsődleges közlekedési mód – derül ki a Magyar Kerékpárosklub megbízásából, az Aktív Magyarország támogatásával készült friss kutatásból. A felmérés szerint a kerékpározás iránti nyitottság továbbra is nagy, de sokan biztonságosabb körülmények között ülnének gyakrabban nyeregbe.
2025 © holmozogj.hu