Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Újfajta SZÉP-kártya az Aktív Magyaroknak

Elkezdődött a SZÉP-kártya szabályainak módosításairól szóló társadalmi egyeztetés. 2025-ben lépnek életbe a Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatos új szabályok. A változások kedveznek az Aktív Magyaroknak!

November 20-án, a mezőkövesdi Aktív Magyarország konferencián beszélt először arról Révész Máriusz államtitkár, hogy a kormány tervei szerint 2025-től módosulnak a Széchenyi Pihenőkártya, vagyis s SZÉP-kártya használatára vonatkozó szabályok. Méghozzá kedvező irányú lesz a változás minden munkavállaló, különösen azok számára, akik aktívan élnek.

Havi 10 ezer forint az aktív élet támogatására

Tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is megerősítette, hogy dolgoznak az új szabályokon. Elkezdődött a jogszabály-módosítások társadalmi egyeztetése, a végső szót pedig természetesen majd a Parlamentnek kell kimondania.

A holmozogj.hu olvasóit, vagyis az egészségükre figyelő, aktív életmódot folytató magyarokat a következő változás érinti:

  • Új zseb is nyílik a SZÉP-kártyán Aktív Magyarok néven.
  • A kártyán keresztül fizethető béren kívüli juttatás összege havi 10 ezer forinttal nő.
  • Ezt az összeget a munkavállalók kizárólag sportolásra, aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra fordíthatják majd. Példaként felsorolják, hogy a juttatás többek között felhasználható lesz sporteszközök kölcsönzésére, sport vagy szabadidős képzésekre, de akár sportegyesületi tevékenység finanszírozására is.
  • A SZÉP-kártyán keresztül évente fizethető összeg így havi 10 ezer, évi 120 ezer forinttal nő, 450 ezerről 570 ezerre.
Balaton Maraton és Félmaraton 1

Egyéb változások is lesznek (2025-ben a SZÉP-kártyára érkező juttatások 50 százalékát lakásfelújításra is fel lehet használni), de ezekkel itt a holmozogj.hu-n nem foglalkozunk részletesen.

Érdemes viszont elolvasni ezt a cikket, amelyből kiderül, hogy 2025-ben minden korábbinál több állami pénz jut az aktív életmód támogatására. Nagyon reméljük, hogy ez – idővel – az elkeserítő hazai egészségi adatokon is meglátszik majd!

Videók
Kapcsolódó cikkek
A kormány úgy döntött, hogy jövőre az eddigieknél sokkal több pénz jut az aktív és egészséges életmód támogatására, a Népegészségügyi-termékadóból befolyó bevételek 10 százalékát csak ilyen célokra lehet költeni.
Július első hétvégéjén, július 3 – 5 között, ismét a futóké lesz a főszerep a Tisza-tó partján, hiszen megrendezik az Ultra Tisza-tó versenyt, Magyarország egyik legnépszerűbb, nyári futóversenyét.
Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címmel május közepétől szeptember közepéig ingyenes sportprogram-sorozatot rendeznek Balatonfüreden a Kékszalag PORT kikötőben a Veszprém-Európa Sportrégiója 2026 keretében.
A jubileumi, 20. NN Ultrabalaton minden eddiginél nagyobb méretben érkezik: több mint 35 ezer résztvevő, köztük 433 egyéni ultrafutó vág neki a 209 km-es Balaton-körnek. Az esemény nemcsak sportteljesítmény, hanem közösségi élmény is, több mint 50 települést érintve.
Külföldön már évek óta hódít, tavaly pedig Budapesten is kirobbanó sikerrel bizonyított a kifejezetten munkahelyi közösségeknek szóló, sportos-bulizós formátum.
Kapcsolódó programok
Városi bringatúra az Örstől a Naplás-tóhoz
Ki gondolná, hogy az Örs vezér teréről indulva milyen zöld kalandok várnak? Tekerj át hangulatos villanegyeden, fedezd fel a Naplás-tavat és a Szilas-patak völgyét, végül teszteld a Hermina Bringapark pályáit ezen a meglepően változatos városi körön!
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Legfrissebb cikkeink
A hőség miatt körültekintő óvintézkedések mellett, sikeresen zajlott le a 32. DECATHLON Futóest
Csaknem ötezer futó állt rajthoz szombat este a 32. DECATHLON Futóesten. A Budapest Sportiroda (BSI) rendezvényén a résztvevők fegyelmezetten követték a szervezők hőségriadós tájékoztatását.
Magyarországon először: a mezőnnyel együtt futó orvosok állnak szolgálatba a 32. DECATHLON Futóesten
Az éjszakai versenyen a debütáló orvosi hálózat mellett extra hűtéssel és hőségriadós tájékoztatóval készül a kánikulára a Budapest Sportiroda.
44. LIDL Balaton-átúszás: különleges intézkedések az alacsony vízállás miatt
Az utóbbi évek legnagyobb nyíltvízi úszóeseményére készül a Budapest Sportiroda: a 44. LIDL Balaton-átúszás teljesen betelt, a nevezést lezárták.
Több mint 2400-an bizonyították: a rendszeres mozgás valóban szokássá válhat
Sikeresen zárult a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) által 2026. március 16-június 16. között szervezett 21 napos kihívás, amelyhez idén országszerte több mint 2400-an csatlakoztak.
Kétezren úsztak a kánikulában a 4. MOL Campus Öbölúszáson
Fantasztikus nyári időben zajlott a nyíltvízi úszószezon fővárosi nyitóeseménye a Lágymányosi-öbölben.
Csodálatos környezet és kiváló vízminőség várja az úszókat a 4. MOL Campus Öbölúszáson
Mintegy 2000 résztvevővel rendezi meg a Budapest Sportiroda (BSI) június 20-án a 4. MOL Campus Öbölúszást.
2026 © holmozogj.hu