A vízben eltűnnek a titulusok, itt ugyanazzal a hullámzással és fáradtsággal néz szembe az olimpiai bajnok, az űrhajós, a matematikus és a több ezer hobbiúszó. A Budapest Sportiroda (BSI) statisztikáiból kigyűjtöttük, kik voltak az elmúlt évek legizgalmasabb teljesítői, vagyis kikkel osztozhattak már a Balaton vizén a résztvevők.
Kozmoszból, klinikákról és katedrákról a Balatonba
Az elmúlt időszak egyik legkülönlegesebb indulója Kapu Tibor volt: a Hunor Program magyar űrhajósa a fizikai felkészülés részeként a magyar tengert is sikeresen átszelte.
A tudományos életből is érkeztek rendszeres teljesítők. Átúszta már a tavat Mérő László matematikus-pszichológus, Steigervald Krisztián generációkutató, Kende Anna, az ELTE Pszichológiai Intézetének igazgatója, Kende Ágnes szociológus-oktatáskutató és Berács József egyetemi tanár is. Az egészségügyi vonalat erősítette Dr. Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, Thuróczy Bertalan orvosbiológiai mérnök és Fejes Dóra sportpszichológus is.
Különleges színfoltja volt a mezőnynek Sivarama Swami, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének lelki vezetője is, aki szintén megküzdött a hullámokkal.
Amikor az olimpia hősei is beállnak a sorba
A profi sportolóknak ugyan a medence vagy a pálya a természetes közegük, de a nyíltvízi kihívás nekik is presztízskérdés. A vízilabdázók különösen szeretik a Balatont: a kétszeres olimpiai bajnok Gergely István – a Magyar Honvédség „Úszó Erőd” kötelékében – és Madaras Norbert mellett Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó is megküzdött már a távval, akárcsak az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hosnyánszky Norbert.
Az úszósport igazi elitje is rendre felbukkan a mezőnyben: Risztov Éva, Rasovszky Kristóf, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rohács Réka és Papp Márk mellett a medencés klasszisok közül Késely Ajna, Kis Gergő Szabolcs, valamint a legendás Güttler Károly is a teljesítők között volt.
Más sportágak csillagai is szívesen vetik bele magukat a habokba: Kovács István „Kokó” olimpiai bajnok ökölvívó és Tótka Sándor olimpiai bajnok kajakozó is partot ért már Bogláron. Az aszfalt bajnokai sem riadnak vissza: az ultrafutó ikon Bérces Edit mellett Kálovics Anikó és Korányi Balázs olimpikon hosszútávfutók, valamint Rezessy Gergely korábbi maratoni győztes is rajthoz állt már.
Színpadról és zenekari árokból a hullámok közé
A művészvilág és a média ismert arcai is előszeretettel csobbanak Révfülöpön. A színházi világot az elmúlt években olyan Jászai Mari-díjas színművészek képviselték, mint Járai Máté, Kuna Károly és Lux Ádám, de Kovács Panka Eszter, Magyar Bálint, Majsai Nyilas Tünde színművészek, Fülöp Viktor humorista és a Vígszínház csapata is visszatérő vendég volt. Sőt, Diószegi László Kossuth-díjas koreográfus is tempózott már a magyar tengerben.
A kulturális vonal zeneileg is lenyűgöző: Barabás Zsófi festőművész és testvére, a nemzetközileg elismert jazz-trombitaművész Barabás Lőrinc rutinos átúszók. A komolyzene képviselői egyenesen a zenekari árkokból érkeztek: Köteles Géza, a Madách Színház karmestere, az Operaház művészei (Könyves-Tóth Mihály trombitaművész, Patay Lóránt nagybőgős, Szili Gabriella Márta énekkari művész), valamint a Danubia Zenekar és az MR Szimfonikusok tagjai mind tempóztak már a Balatonban. A népzenét Rosonczy-Kovács Mihály István, a Folk Embassy prímása képviselte.
A kamerák és a mikrofonok mögül is szép számmal érkeztek kihívók: Al Ghaoui Hesna riporter és az egykori sportriporter, Szántó Dávid is a sikeres teljesítők táborát erősíti.
Élő legendák és a legnagyobb küzdők
A leginspirálóbb történeteket sokszor mégis a hétköznapi hősök írják. A Balaton-átúszás igazi ikonja Patkás Tamás „Tomi Rocky”, aki egy balesetben elvesztette a lábait, mégis Magyarország egyetlen igazolt nyíltvízi paraúszójaként többször is teljesítette az 5,2 kilométert. Ugyanilyen felemelő Runtág Tivadar Gyula története, aki 86 évesen úszta le a távot, amivel ő az elmúlt időszak legidősebb teljesítője. Hatalmas teljesítmény áll Nedelka József mögött is, aki már az 1984-es, legelső IBUSZ Maratonon is futott, és a Balatont is rutinosan átszelte.
Az extrém kategória csúcstartója Zimányi András, aki korábban nemcsak keresztben, de hosszában is átúszta a tavat, amihez 53 órára és 46 percre volt szüksége. Az esemény abszolút legendája pedig Gurbán Béla: az ő rekordja egyedülálló, hiszen a rendezvény történetében az eddigi összes Balaton-átúszáson rajthoz állt és célba is ért.
Mindig akadtak persze váratlan pillanatok is. Ilyen, amikor feltűnt Bajzát László, aki a saját hagyományát követve tetőtől talpig matyó népviseletben – felül ingben, alul bő gatyában – tempózta végig az 5 kilométert, tökéletesen bizonyítva: a Balaton-átúszás tényleg mindenkié, és a legkülönfélébb karaktereket vonzotta már a magyar tengerbe.


