Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

44. Lidl Balaton-átúszás: tízezres tömeg a Balatonban, és célba ért a verseny történetének 250 ezredik úszója is

Kétszeri halasztást követően, a harmadik meghirdetett alkalommal, ideális úszóidőben teljesíthették a résztvevők a 44. Lidl Balaton-átúszás távjait.
Mozgásforma
Úszás Úszás SUP SUP

A Budapest Sportiroda több mint négy évtizedes múltra visszatekintő rendezvénye történelmi pillanatot is hozott: a balatonboglári célban köszönthették az esemény 250 ezredik, teljes távot teljesítő úszóját.

Óriási érdeklődés övezte a 44. Lidl Balaton-átúszást: 11 000 nevező regisztrált a különböző távokra az ország 1190 településéről és további 60 országból.  A hatalmas tömeg biztonságos célba érését a világ leghosszabb tavi hajófolyosója garantálta. A résztvevőkre egy 150 vitorlásból álló úszófolyosó, 3 állandó kórházhajó, valamint számos vízirendészeti és vízimentős motorcsónak vigyázott, a zökkenőmentes lebonyolítást pedig egy több mint 1000 fős szervezői és rendezői csapat segítette a háttérből.

– A vízállás évről évre változhat, de a Balaton és a tóátúszás élménye örök. Amit ezen a hétvégén a vízen és a parton láttunk, az jóval több egy hagyományos sporteseménynél: ez egy igazi népünnepély. A mozgás öröme, a nyár lüktetése és a Balaton szeretete itt találkozik, és egy olyan utánozhatatlan közösségi élményt hoz létre, amely ma már joggal nevezhető valódi hungarikumnak– fogalmazott Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.

Negyedmillió úszó 45 év alatt

A Balaton-átúszás 45 éves múltra tekint vissza, így az egyik legrégebbi szabadidősport-esemény hazánkban, amelyet 1979 óta évente szerveznek meg. Ez idő alatt mindössze három évben nem lehetett megrendezni. Történelme során a mostani esemény rajtjáig összesen 242 350-en érezhették át az 5,2 kilométeres, Révfülöp és Balatonboglár közötti klasszikus táv teljesítésének örömét. A kiváló körülmények között megrendezett idei eseményen pedig megérkezett a várva várt negyedmilliomodik célba érkező is: a budapesti Szécsi Páj Linda másodszor úszta át a Balatont, és a Squash Európa-bajnokságra való felkészülés részeként teljesítette a távot.

A 44. Lidl Balaton-átúszás klasszikus, 5,2 kilométeres távjának férfi győztese Nagy Nándor lett, aki 59:20-as idővel ért célba, míg a nők között Mandrick Ashleen bizonyult a leggyorsabbnak, 1:24:10 alatt teljesítve a távot.

– A Lidl Balaton-átúszás nemcsak a sportról, hanem a közösség erejéről is szól. Névadó szponzorként már 10 éve támogatjuk ezt az egyedülálló rendezvényt, és óriási büszkeség látni azt a több ezer úszót, aki idén próbára tette a kitartását. Vállalati kultúránk fontos pillére az egészséges életmód támogatása: az elmúlt évtizedben több mint 500 munkatársunk vett részt a megmérettetésen – idén is több mint félszázan küzdöttek meg a hullámokkal. Felemelő érzés egy olyan közösség tagjának lenni, ahol a kollégák nemcsak a munkában, de a sportban is egymást inspirálják – emelte ki dr. Kaibinger Tamás, a Lidl Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezetője. 

SUP-osok, ameddig a szem ellát

A klasszikus úszó számok mellett a Yettel Balaton-áthúzás is hatalmas sikert aratott: a SUP-kategória idén közel ezer résztvevővel zajlott.

– Nagy öröm számunkra, hogy a Yettel Balaton-áthúzás idén közel ezer résztvevővel valósult meg. Jól látszik, hogy a SUP-kategória évről évre egyre népszerűbb, és büszkék vagyunk rá, hogy a Balaton-átúszás kiemelt partnereként immár harmadik éve lehetünk részesei Magyarország egyik legnépszerűbb nyári sporteseményének, idén pedig a SUP-kategória névadó szponzoraként is hozzájárulhattunk a sikeréhez. Célunk az volt, hogy a résztvevők és a szurkolók számára egyaránt még teljesebb élményt nyújtsunk: a gyors mobilhálózatunk, az AI-alapú Reels Műhely, a SUP-PORT állomás, a Chill Zone, valamint a kihelyezett mobilpontok mind azt szolgálták, hogy a sport öröme mellett a kapcsolódás élménye is meghatározó része legyen ennek a különleges napnak. Azt szerettük volna megmutatni, hogy a technológia nemcsak összeköt, hanem még közelebb is hozza egymáshoz az embereket, akár a Balaton két partja között is – mondta Tőzsér Judit, a Yettel vállalati kommunikációs igazgatója.

Több milliós jótékonysági siker

A sportteljesítmények mellett az esemény idén is a közösségi összefogásról szólt, a jótékonysági célokra összesen több mint 6 millió forint gyűlt össze. A nevezők összesen több mint 1 700 000 forinttal támogatták a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatát. Az Élménykülönítmény, a Bátor Tábor jótékonysági sportközössége 4,5 millió forintos adománygyűjtési céllal állt rajthoz, hogy súlyos beteg gyerekek élményterápiás nyári táborainak megrendezését segítsék.

Videók
Kapcsolódó cikkek
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Az utóbbi évek legnagyobb nyíltvízi úszóeseményére készül a Budapest Sportiroda: a 44. LIDL Balaton-átúszás teljesen betelt, a nevezést lezárták.
Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára.
Már több mint tízezren neveztek Európa legnagyobb nyíltvízi úszóeseményére
Fantasztikus nyári időben zajlott a nyíltvízi úszószezon fővárosi nyitóeseménye a Lágymányosi-öbölben.
Legfrissebb cikkeink
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
2026 © holmozogj.hu