Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Több mint 200 vállalat a rajtvonalon: jön a 2. E.ON Business Run a Nemzeti Atlétikai Központban

Külföldön már évek óta hódít, tavaly pedig Budapesten is kirobbanó sikerrel bizonyított a kifejezetten munkahelyi közösségeknek szóló, sportos-bulizós formátum.
Mozgásforma
Futás Futás

Az év újdonsága volt az E.ON Business Run elindítása, amely a vállalati szféra szereplőit szólítja meg, közösségi élményt teremtve a sporton keresztül. Idén május 6-án, szerda délután ismét több ezer kolléga áll rajthoz a Nemzeti Atlétikai Központban, a közös futást pedig egy hatalmas, kötetlen stadionbulival zárják.

Kiválóan vizsgázott a szerda késő délutáni időpont. Munkaidő után érkezhetnek a cégek csapatai az ország legimpozánsabb atlétikai létesítményébe, amely a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságnak is otthont adott, ma pedig a legendás Zsivoczky Gyula nevét viseli. Helyben van minden, ami egy modern, 21. századi csapatépítőhöz kell: profi sportkörnyezet, választható távok és pezsgő fesztiválhangulat.

– A siker mozgásból születik és ez nemcsak a pályán, hanem az üzleti életben is igaz. Az E.ON Business Run számunkra minden évben lehetőség arra, hogy kilépjünk a tárgyalótermek megszokott keretei közül, és egy inspiráló, közös élményben találkozzunk ügyfeleinkkel és partnereinkkel. Energiavállalatként a dinamizmus a működésünk alapja, és hisszük, hogy ez a lendület az, ami közösséget épít, kapcsolatokat erősít és a jövőt is formálja – emelte ki Nagy Zsuzsa, az E.ON Energiamegoldások Kft. ügyvezető igazgatója.

Láthatóan komoly igény mutatkozik a hazai üzleti szektorban az efféle aktív kikapcsolódásra. Túl a kétszázadik regisztrált vállalaton, a mezőny folyamatosan duzzad. A rendezvény kifejezetten a munkahelyi közösségekre épít: a nevezők 40 százaléka idén is céges színekben érkezik. Bár a résztvevők zöme a fővárosból (55%) és Pest vármegyéből (20%) jön, az országos vonzerőt igazolja, hogy eddig több mint 300 hazai településről regisztráltak nevezőket. Jellemzően a 26 és 40 év közötti korosztály a legaktívabb, ők teszik ki a létszám 40 százalékát, a nemek arányát tekintve pedig enyhe női többség (56%) figyelhető meg.

– Amikor tavaly meghonosítottuk ezt a nemzetközileg már bevált koncepciót, tudtuk, hogy egy hiánypótló eseményt hozunk Budapestre. Az E.ON Business Run sikerének titka, hogy a szerda esti időpont tökéletes választás a cégeknek: úgy kovácsolja össze a közösségeket, hogy nem veszi el a munkatársak szabad hétvégéjét. Az esemény bebizonyította, hogy a sport ma már a vállalati kultúra és a munkahelyi jóllét egyik legfontosabb mozgatórugója – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Közös felkészülés, testhezálló távok, majd bulizás DJ Dominique-kal

Sikeresen teljesíteni a távot csak az érem egyik oldala. Maga a heteken át tartó közös irodai készülődés, az edzések összehangolása is szorosan összekovácsolja a munkatársakat. A helyszínen aztán mindenki fizikumának és habitusának megfelelő kihívást választhat. Fókuszálhatnak az egyéni teljesítményre a klasszikus 5 kilométeres távon, indulhatnak a 3×2,7 kilométeres háromfős váltóban, a könnyedebb tempót kedvelők pedig a 2 kilométeres stadiontúrát is választhatják sétálva.

Célba érést követően az atlétikai központ inspiráló környezete igazi fesztiválhellyé alakul. Street food, hideg italok és a jól megérdemelt pihenés várja a résztvevőket. Itt már nem a stopperóra számít: indulhat a kötetlen beszélgetés, a futás vagy épp a benti projektek kitárgyalása, miközben a hangulatról DJ Dominique gondoskodik a színpadon.

Nevezési információk

Egyéni indulókat, valamint kis-, közép- és nagyvállalatok csapatait egyaránt várják a szervezők. Határidőkre figyelni érdemes: az online nevezés április 30-án, csütörtökön zárul. Regisztrálni és a további részletekről tájékozódni az esemény hivatalos weboldalán (www.eonbusinessrun.hu) lehet.Az év újdonsága volt az E.ON Business Run elindítása, amely a vállalati szféra szereplőit szólítja meg, közösségi élményt teremtve a sporton keresztül. Idén május 6-án, szerda délután ismét több ezer kolléga áll rajthoz a Nemzeti Atlétikai Központban, a közös futást pedig egy hatalmas, kötetlen stadionbulival zárják.

Kiválóan vizsgázott a szerda késő délutáni időpont. Munkaidő után érkezhetnek a cégek csapatai az ország legimpozánsabb atlétikai létesítményébe, amely a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságnak is otthont adott, ma pedig a legendás Zsivoczky Gyula nevét viseli. Helyben van minden, ami egy modern, 21. századi csapatépítőhöz kell: profi sportkörnyezet, választható távok és pezsgő fesztiválhangulat.

– A siker mozgásból születik és ez nemcsak a pályán, hanem az üzleti életben is igaz. Az E.ON Business Run számunkra minden évben lehetőség arra, hogy kilépjünk a tárgyalótermek megszokott keretei közül, és egy inspiráló, közös élményben találkozzunk ügyfeleinkkel és partnereinkkel. Energiavállalatként a dinamizmus a működésünk alapja, és hisszük, hogy ez a lendület az, ami közösséget épít, kapcsolatokat erősít és a jövőt is formálja – emelte ki Nagy Zsuzsa, az E.ON Energiamegoldások Kft. ügyvezető igazgatója.

Láthatóan komoly igény mutatkozik a hazai üzleti szektorban az efféle aktív kikapcsolódásra. Túl a kétszázadik regisztrált vállalaton, a mezőny folyamatosan duzzad. A rendezvény kifejezetten a munkahelyi közösségekre épít: a nevezők 40 százaléka idén is céges színekben érkezik. Bár a résztvevők zöme a fővárosból (55%) és Pest vármegyéből (20%) jön, az országos vonzerőt igazolja, hogy eddig több mint 300 hazai településről regisztráltak nevezőket. Jellemzően a 26 és 40 év közötti korosztály a legaktívabb, ők teszik ki a létszám 40 százalékát, a nemek arányát tekintve pedig enyhe női többség (56%) figyelhető meg.

– Amikor tavaly meghonosítottuk ezt a nemzetközileg már bevált koncepciót, tudtuk, hogy egy hiánypótló eseményt hozunk Budapestre. Az E.ON Business Run sikerének titka, hogy a szerda esti időpont tökéletes választás a cégeknek: úgy kovácsolja össze a közösségeket, hogy nem veszi el a munkatársak szabad hétvégéjét. Az esemény bebizonyította, hogy a sport ma már a vállalati kultúra és a munkahelyi jóllét egyik legfontosabb mozgatórugója – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Közös felkészülés, testhezálló távok, majd bulizás DJ Dominique-kal

Sikeresen teljesíteni a távot csak az érem egyik oldala. Maga a heteken át tartó közös irodai készülődés, az edzések összehangolása is szorosan összekovácsolja a munkatársakat. A helyszínen aztán mindenki fizikumának és habitusának megfelelő kihívást választhat. Fókuszálhatnak az egyéni teljesítményre a klasszikus 5 kilométeres távon, indulhatnak a 3×2,7 kilométeres háromfős váltóban, a könnyedebb tempót kedvelők pedig a 2 kilométeres stadiontúrát is választhatják sétálva.

Célba érést követően az atlétikai központ inspiráló környezete igazi fesztiválhellyé alakul. Street food, hideg italok és a jól megérdemelt pihenés várja a résztvevőket. Itt már nem a stopperóra számít: indulhat a kötetlen beszélgetés, a futás vagy épp a benti projektek kitárgyalása, miközben a hangulatról DJ Dominique gondoskodik a színpadon.

Nevezési információk

Egyéni indulókat, valamint kis-, közép- és nagyvállalatok csapatait egyaránt várják a szervezők. Határidőkre figyelni érdemes: az online nevezés április 30-án, csütörtökön zárul. Regisztrálni és a további részletekről tájékozódni az esemény hivatalos weboldalán (www.eonbusinessrun.hu) lehet.

Videók
Kapcsolódó cikkek
200 cég és szervezet képviseltette magát a kifejezetten munkahelyi csapatoknak szervezett hétköznap esti csapatépítő futóeseményen.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője csak az ötvenhez közel találta meg a sportolás örömét, ma viszont már el sem tudná képzelni az életét futás nélkül.
Fergeteges sportos hangulatban, több mint 3000 résztvevővel és teltházzal zárult az E.ON Business Run, Magyarország vállalati futó- és csapatépítő fesztiválja. A 2025. május 21-én, szerdán este a Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett esemény minden várakozást felülmúlt, bebizonyítva, hogy a sport, a csapatépítés és a közösség egyedülálló ötvözetére óriási az igény a hazai cégek és munkavállalók körében.
Új lendülettel érkezik Magyarországra a vállalati csapatépítés és sportolás népszerű nemzetközi formája: 2025. május 21-én, szerdán a Nemzeti Atlétikai Központ ad otthont az E.ON Business Run céges futófesztiválnak. A rendezvény egyedülálló módon ötvözi a futóversenyek izgalmát, a csapatépítés közösségi élményét és egy fergeteges esti bulit. Egy olyan bevált koncepció érkezik meg Budapestre, amely külföldön már évek óta hatalmas tömegeket mozgat meg.
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
2026 © holmozogj.hu