Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Vasfüggöny-kör: kerékpáros túra Sopron körül

Aktív program
Fedezd fel a Sopron környéki tájat és Burgenland rejtett kincseit ezen a változatos kerékpártúrán, amely történelmi helyszínekhez és festői falvakhoz kalauzol. A kulturális élményekkel teli útvonal pihentető megállókat kínál, ideális mind a természet, mind a történelem szerelmeseinek.
Helyszín
Sopron
Táv
42.5 km
Időtartam
120 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Nehézségi szint
Közepes terhelés Közepes terhelés
Info

Sopronból indulva az Ágfalva felé vezető kerékpárúton (EuroVelo13 útvonal) haladunk, majd az Ágfalva–Schattendorf (Somfalva) kishatárátkelőn áttekerve érkezünk az ausztriai Burgenland területére. Itt felfedezhetjük a Sopronkertes (Baumgarten) melletti egykori pálos kolostort, amely festői környezetben található.

Ezt követően ápolt, rendezett kis falvakon, szélkerekek mellett vezet az utunk. Változatos tájon haladunk tovább Ausztriában, egyes szakaszokon a hajdani vasfüggöny nyomvonalát követve, majd Kelénpatak (Klingenbach) határátkelő érintésével érkezünk a Páneurópai Piknik Emlékhelyhez. Az 1989-es események helyszínén pihenőt tarthatunk az Akadémiai Emlékerdő lombos fái között. Érdemes meglátogatni a látogatóközpontot, és végigsétálni az emlékpark történelmi helyszínein.

Innen újra átlépünk Ausztriába, és Fertőmeggyes (Mörbisch) felé vesszük az irányt. Ez a Fertő partján fekvő, rendezett burgenlandi település hangulatos utcáiról, híres borairól, világszínvonalú vízi színpadáról és neves operett-előadásairól ismert.

A település fölé érve gyönyörű kilátás nyílik a Fertő-tó medencéjére. Érdemes felkeresni a határhoz közeli Mithras-szentélyt is, ahonnan tovább haladva kerékpárúton érkezünk meg Fertőrákosra. A Tómalom érintésével fejezzük be a túrát, visszatérve Sopronba.

Térkép és további részletek: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Nagyon jól döntött az, aki hétvégén a szabadtéri mozgást választotta! Ragyogó időben, kellemes melegben lehetett sportolni országszerte különböző futóversenyeken és bringás eseményeken. Sőt, a Normafán még téli sportokat is ki lehetett próbálni!
Január végére már benne van a lábadban a tél, de még bőven van mit kihozni belőle. Terepfutás a főváros szélén, úszás pontgyűjtéssel, országos túranap, csúcstámadás a Börzsönyben és különleges hangulatú futóversenyek várnak.
Közlekedési dugókkal, gigalezárásokkal, Budapest megbénításával és őrült káosszal riogattak többen a múlt hétvégi SPAR Budapest Maraton előtt. Biztos, hogy ez a jó irány egy olyan országban, ahol "mindenki" beteg? Németh Balázs, a holmozogj.hu egyik alapítójának véleménycikke.
A mérnök ikerpár, Kiss Dániel és Kiss Viktor alighanem kiérdemelték a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton legkülönlegesebb futói címet. Szokatlan öltözetükkel sok ezer ember arcára csaltak mosolyt, miközben két órán belül teljesítették a 21,1 kilométeres távot.
Lemaradtál néhány cikkünkről? Vagy újra elolvasnád korábbi írásainkat? Itt a holmozogj.hu heti hírválogatása, amelyben megtalálsz minden lényeges cikket és videót az elmúlt hét napból.
Hasonló programok a környéken
Kerékpáros körtúra Győrből a Szigetközbe
Fedezd fel a Kisalföld és a Szigetköz lenyűgöző vidékeit ezen a könnyed kerékpártúrán! A túra során barokk városrészek, ártéri erdők és festői halászfalvak kísérnek, miközben több helyen is megállhatsz, hogy teljesen átadd magad a természet varázsának. Ideális választás mindenkinek, aki szívesen egyensúlyozna kikapcsolódás és kaland között.
Soproni-hegység MTB kihívás a határon
Belevágnál egy komolyabb hegyikerékpáros túrába a Soproni-hegységben? Várnak a határsáv izgalmai, kemény emelkedők, pazar kilátás és egy szuper hosszú lejtőzés!
Bringával a Fertő tónál Ausztriába
Áttekernél Ausztriába egy laza bringatúrán? Indulj Fertőrákosról, és fedezd fel a Fertő tó osztrák oldalának hangulatos falvait, szőlőskertjeit és pazar kilátását!
Legfrissebb cikkeink
November 18–19., Budapest: a sport üzleti és szakmaivilága ismét egy helyen
November 18–19-én Budapest ismét a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
Rakaca-tavi Vízi Karnevál: sport, természet és vízi kalandok egy helyen
Július 25-én ismét megtelik élettel a Rakaca-víztározó: a 4. Rakaca-tavi Vízi Karneválon egész nap vízi és szárazföldi sportprogramok, családi kikapcsolódás és közösségi élmények várják az érdeklődőket.
Rekordok, jubileum és felejthetetlen pillanatok – közel négyezren ünnepelték a X. Ultra Tisza-tavat
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett Magyarország egyik legkülönlegesebb futóeseménye. Idén tizedik alkalommal rendezték meg az Ultra Tisza-tó (UTT) versenyt, amelyre közel 4000 résztvevő érkezett az ország minden pontjáról, valamint külföldről is.
Élménysport-programokkal indult a nyár!
Júniusban is pezsgő sportélet várta az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) Élmény- és Szabadidősport Programjának eseményein.
Az űrhajóstól a generációkutatón át a matematikusig: hírességek, akik megküzdöttek a Balatonnal
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Júliusban is a SZEOSZ élménysport-programjain pezseg az ország
A nyár kellős közepén sem kell lemondani az aktív kikapcsolódásról! A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) júliusban is számos élménysport-programmal várja a mozogni vágyókat országszerte.
2026 © holmozogj.hu