Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Aggasztó adatok: a magyar felnőtt lakosság negyede inaktív

Száz magyarból mindössze 16 sportol hetente legalább háromszor egy órát. Miközben minden negyedik magyar felnőtt teljesen inaktív, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag soha nem sportol, de egyéb testmozgást sem végez heti 30 percnél többet. Némi túlzással csak ül, alszik és fekszik. Az is kiderült az ELTE Data for Good kutatócsoport felméréséből, hogy nagyobb eséllyel lesz inaktív az a felnőtt, akinek rossz emlékei vannak az iskolai testnevelés órákról.

Nézd meg a Tátrai Annamáriával készült interjúnkat!

Keveset mozognak a magyarok – ezt erősítették meg a nyáron bemutatott eredményei annak a Társadalomkutatási Intézet által végzett felmérésnek, amely a magyar felnőtt lakosság sportoláshoz és aktív életmódhoz kapcsolódó szokásait vizsgálta. A részletekről a novemberi Aktív Magyarország Konferencián Tátrai Annamária, az ELTE Data for Good kutatócsoport vezetője tartott előadást.

“A kutatásból kirajzolódott, hogy a magyar felnőtt lakosság 25%-a inaktív, vagyis ritkábban, mint havonta sportol, és hetente legfeljebb 30 perc testmozgást végez. Mindössze 16% tartozik a nagyon aktív csoportba, vagyis azok közé, akik legalább hetente háromszor egy órát sportolnak” – mondta a holmozogj.hu-nak a szociológus.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint heti 300 perc mérsékelt mozgásra, vagy 150 perc erőteljes mozgásra van szükség a felnőtt emberek számára úgy, hogy egy héten legalább három különböző napon mozogjunk minimum 10 percet. Az ennél kevesebb mozgás egészségügyi kockázatokkal jár, növeli a krónikus betegségek kialakulásának veszélyét.

Aktív életmód kutatás eredményei

A kutatásban azt is vizsgálták, hogy milyen egyéni, illetve környezeti tényezők befolyásolják a nők és férfiak aktivitását. Például van-e összefüggés a magyarok életkora, képzettsége, lakóhelye, anyagi helyzete, versenysport iránti érdeklődése, vagy éppen a testnevelésórákkal kapcsolatos gyerekkori emlékeik és az aktivitásuk/inaktivitásuk között. Bármilyen meglepő, de az egyik központi tényező, hogy a mai felnőtt szerette-e diákként a testnevelés órákat.

“A kutatásból az derült ki, hogy a férfiak esetében jelentős szerepe van az életkornak, míg a nőknél meghatározó a szubjektív egészségi állapot, vagyis az, hogy mennyire érzi magát betegnek vagy egészségesnek. Érdekes megfigyelés, hogy 2-3-szor nagyobb az esély az inaktivitás kialakulására azon felnőttek esetében, akik a gyermekkori testnevelésórákra negatívan emlékeznek vissza. Ugyanakkor nem kizárt, hogy közöttük is vannak olyanok, akik később rátalálnak a mozgás, a sport örömére” – fogalmazott az ELTE Data for Good kutatócsoport vezetője.

Tátrai Annamária hozzátette: az uniós közvélemény-kutatások eredményei alapján, a felnőtt lakosság sportolási szokásait tekintve Magyarország az EU-s tagállamok legalsó ötödébe, vagyis a sereghajtók közé tartozik. A legalább hetente sportolók aránya mindössze 24%.

A magyar embereknek, a magyar gazdaságnak és a hazai egészségügynek is elemi érdeke, hogy minél többen változtassanak a helytelen életvitelen és a rendszeres testmozgást a mindennapjaik részévé tegyék. Ezért örömteli a hír, miszerint jövőre az eddigieknél sokkal több pénz jut az aktív és egészséges életmód támogatására, a népegészségügyi-termékadóból befolyó bevételek 10 százalékát csak ilyen célokra lehet költeni.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Aktív Magyarok program
Tudtad, hogy a rendszeres testmozgás nemcsak fittebbé, hanem boldogabbá és energikusabbá is tesz, még idősebb korban is? Fedezd fel, milyen ingyenes programokkal őrizheted meg erőnléted, hogy lépést tarthass az unokákkal is!
Aktív Magyarok program
Van két ingyenes applikáció, ami segít kimozdítani a gyerekeket. Ismerjétek meg a "Mozdulj a NET-ről a valóságra" programot!
Több mint 300 kalandor vágott neki a Tisza-tónak SUP-on, kajakkal, kenuval és sárkányhajóval a Vízi Ring eseménysorozat első állomásának, a Tisza-tavi Kilátó TourTúrának. Ezzel elindult a nyári vízitúra szezon, amiben még 9 Vízi Ring esemény és tengernyi más izgalmas, sportos program várj mindenkit a természetben, a csodás hazai vizeken.
2025. június 1-jén Sarudról indul útnak a hazai vízitúrázás új fejezete, ami egy jó lehetőség mindenkinek, hogy kipróbálja, vagy újra átélje a vízitúrázás felejthetetlen élményét. A vízitúra a sport és a természetjárás legszebb ötvözete!
Bérczes Ádám zenei karrierje után új területen lett ismert: ma már hidegvizes úszó, és szenior versenyző, illetve természetgyógyászként és mentálhigiénés segítőként dolgozik. Életmódváltása nem csupán fizikai kihívás, hanem mentális fejlődéstörténet is – és másoknak is segít abban, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz – testben és fejben egyaránt.
Legfrissebb cikkeink
Közel 1000 versenyző, extrém időjárás és felejthetetlen teljesítmények a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztiválon
Közel 1000 indulóval, teltházzal rendezték meg szombaton a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivált.
41. Wizz Air Budapest Félmaraton: Karsai Gábor duplázott, Vindics-Tóth Lili egyéni csúccsal bajnok minden idők legnagyobb magyar félmaratonján
Ötven percen át rajtolt a több mint 20 kilométeresre nyúló mezőny – Rekordot döntött a külföldi futóturisták száma, közel 1200 hazai településről érkeztek futók
A legjobb magyar futókkal, köztük az Eb-ezüstérmes Vindics-Tóth Lilivel futhatnak a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton nevezői
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Megdőlt a rekord: 24 ezer nevezővel teltházas a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Rekordlétszámmal zárult a Generali Night Run Budapest
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
2026 © holmozogj.hu