Keveset mozognak a magyarok!

Ezt sajnos eddig is tudtuk, de néhány hete írásos „bizonyítékunk” is van. Egy friss kutatásból ugyanis az derül ki, hogy a magyar felnőtt lakosság 55%-a soha nem sportol. Ezen is változtatni szeretne a holmozogj.hu!

A Társadalomkutatási Intézet (TÁRKI) által megkérdezettek többsége ráadásul tudja, hogy a rendszeres testmozgás jobbá tenné az életét, mégsem lépnek a tettek mezejére. A holmozogj.hu mindent megmozgat, hogy mindenki megmozduljon!

Tedd le a telefont és mozogj!

A számok azt mutatják, hogy lényegesen gyakrabban töltjük a szabadidőnket közösségi oldalak böngészésével vagy tévénézéssel, mint aktív mozgással. Pedig köztudott, hogy a képernyő előtt töltött órák negatív hatással vannak a testi és lelki egészségünkre, alvási szokásainkra és az életminőségünkre. A mozgásszegény, fizikailag inaktív életmód pedig csökkenti a várható élettartamot és növelni a különböző betegségek kialakulásának kockázatát.

Különösen aggasztó a helyzet a hatvan év felettiek körében. Közülük heti rendszerességgel csupán 31% végez aktív mozgást.

A holmozogj.hu 60+ rovatát azért indítottuk el, hogy minél több embert mozgásra ösztönözzünk ebből a korosztályból.  

A sportolást tekintve sem jobb a helyzet

A kutatásból az is kiderül, hogy a felnőttek mindössze 33%-a végez hetente legalább egy-két nap olyan sporttevékenységet, amely kimondottan a testedzést célozza.

A megkérdezettek 55%-a viszont úgy nyilatkozott: soha nem sportol. Közülük a legtöbben (54%) azért, mert nincs hozzá kedvük. A nem sportolók emellett leggyakrabban az időhiányt, a rossz egészségügyi állapotukat vagy az anyagi feltételeket nevezték meg az inaktivitás okaként.

A vizsgálat eredményei szerint a felnőtt társadalom legnagyobb csoportját (35%) azok alkotják, akik elégedetlenek a mozgással töltött időmennyiséggel, mégsem sportolnak.

Érdekes megfigyelni a szabadidős mozgást végzők egyéni motivációját. A felmérés alapján az egészségre, fittségre való törekvés a legnagyobb hajtóerő, a résztvevők 91%-a ezt jelölte meg a sporttevékenység elsődleges okaként.

A cél, hogy valaki erősebbnek vagy fiatalosabbnak érezze magát, ugyancsak előkelő helyen áll, ami azt jelzi, hogy a fizikai aktivitás és a személyes jólét erősen kapcsolódik egymáshoz.

A vizsgálat a felnőtt lakosságot megfelelően reprezentáló, 1260 fős minta alapján készült, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem szakmai támogatásával.

Minden mozgás számít!

Ne feledd, már azzal sokat teszel az egészségedért, ha megfogadod az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását és hetente legalább 300 perc mérsékelt, vagy 150 perc erőteljes mozgást végzel! Ehhez eleinte nem is feltétlenül szükséges kerékpárt vagy uszodabérletet vásárolnod, egyszerűen csak sétálj egy nagyot a szabadban, hagyd az autód a garázsban és gyalogolj el a munkahelyedig, vagy a lift helyett válaszd a lépcsőt!

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Beköszöntött a tavasz, annak minden szépségével, ezért úgy döntöttünk, hogy a nyakunkba vesszük a természetet és megkeressük a Budai-hegység legszebb kilátásait.
Több százmillió forintos programokat indít az Aktív Magyarországért államtitkárság karöltve szakmai partnereivel annak érdekében, hogy Magyarország idősödő lakossága fittebb, egészségesebb és boldogabb legyen. Mert mozogni minden korban fontos és szuper!
Mi történik, ha néhány sportbarát eseményszervező leül beszélgetni és a közös céljuk, hogy még több embert motiváljanak a rendszeres mozgásra? Elindul valami új. Valami, ami nem csak egyetlen napig tart, hanem hónapokon át kísér, lendületben tart – és közben egy közösséget is épít. Így született meg a Futós 4-es kihívás, amely 2025-ben indul útjára.
A tavasz beköszöntével érdemes elővenni a kerékpárt és nekivágni az országútnak. Öt olyan útvonalat ajánlunk, amelyben garantált a flow-élmény.
A tavasz és a jó idő beköszönte tökéletes lehetőség arra, hogy kimenjünk a természetbe és megcsodáljuk az ébredő erdő varázslatos színeit. Mutatunk tíz túraötletet, közte könnyebb és nehezebb útvonalakkal, szebbnél szebb tájakkal, pontokkal az ország minden részéről.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Evezős körtúra Dunaszigetnél
Fedezd fel Dunasziget lenyűgöző vízrendszerét ezen a változatos evezős túrán, ahol izgalmas vízi ösvények és különleges élővilág vár rád! Tapasztald meg a természet csodáit, miközben a hódok és a kormoránok társaságában evezel a szigetközi csodálatos környezetben!
Legfrissebb cikkeink
Dr. Peter Attia 10 legfontosabb tanácsa a mozgásról a hosszan tartó egészségért!
Biztosan titeket is foglalkoztat a hosszú és fitt élet titka. Van egy név, egy híres orvos, akivel egyre gyakrabban találkozhatunk ezen a téren: Dr. Peter Attia. De ki is ő, és miért érdemes nekünk, a holmozogj.hu aktív közösségének odafigyelni rá?
Előre szólunk! Jön a Telihold Sportnap, az ország egyik legsokoldalúbb amatőr sporteseménye
Ha nyáron te sem szeretnél ellustulni és szereted a különleges kihívásokat, akkor július 12-én Esztergomban a helyed! A Telihold Sportnapon futók, bringások, úszók és evezősök küzdenek meg a távokkal egy egész napos eseményen, ahol még az esti órákban is adrenalintól pezseg a város.
Tojáskergetés, nyuszitúra és friss levegő – húsvéti mozgásélmények a hosszú hétvégére!
Ha azt hitted, hogy Húsvétkor mindenki csak tojással és sonkával pakolja meg a tányérját, majd gurul haza a kanapéra, hát nagyot tévedtél! A négy napos hétvégén országos mozgásmámor veszi kezdetét: bringatúrák, futóversenyek, túrák és vízitúrás különlegességek várnak – húsvéti finomságokkal és jó hangulattal fűszerezve.
Bánhalmi Kata: táplálkozással, mozgással, alvással, önmagunk megismerésével érhető el belső egyensúly
20 év kemény önismereti munkájával rakta össze azt a tudást a testi-lelki egyensúlyról, önismeretről, egészségről Bánhalmi Kata, amit vendégeivel együtt megoszt a „Kösz, jól” podcastban. Égető munkatempóból és a feszültséget levezető bulikból jutott el oda, ahol ma van – egy olyan pontra, ahonnan nemcsak a saját életét szervezi tudatosan, de másokat is segít ebben.
Csodás idő, fantasztikus futók és balatoni hangulat a Generali Run Balatonfüreden
Április 12-én, ragyogó napsütésben rendezték meg a Maratonman versenysorozat 2025-ös évadának második állomását, a Generali Run Balatonfüredet. A festői Vitorlás Téren felállított versenyközpontban több mint 1000 futó sorakozott fel, hogy különböző távokon mérettesse meg magát.
Minden rekordot megdöntött a legek futóversenye, a 40. Telekom Vivicittá
Történelmi részvételi csúccsal, 31 530 indulóval zárult a 40. Telekom Vivicittá Városvédő Futás április 12-13-án Budapesten. A kétnapos rendezvény nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293 fős csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is új mérföldkövet jelent. A hatalmas tömeg és a csodálatos idő igazi futóünneppé, feledhetetlen mosolyfesztivállá varázsolta a Margitszigetről induló, és a főváros legszebb részein haladó versenyt. A 40. Telekom Vivicittát övező hatalmas médiavisszhang és a résztvevők közösségi média aktivitása tömegeket ért el, hirdetve a mozgás és az aktív életforma fontosságát.
2025 © holmozogj.hu