Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Csodás gyalogtúra a Bükkben Szentlélekről

Aktív program
Ez a túra tökéletes választás mindazoknak, akik szeretnék felfedezni a Bükk csodás tájait. A kaland során gyönyörű kilátásokban gyönyörködhetsz, és megismerheted a helyi történelmi emlékeket is, mint a pálos kolostor romját és a Jókai Mór emlékművet.
Helyszín
Bükkszentlélek
Táv
7.5 km
Időtartam
120 perc
Mozgásforma
Túrázás Túrázás
Info

Túránkat Szentlélekről, az egykori pálos kolostor romjaitól kezdjük. A kolostor romja mellett található étterem és parkoló lehetőséget ad, hogy itt hagyjuk az autót.

A középkorban emelt kolostor falai még ma is állnak, és az ablakait is megcsodálhatjuk, miközben a környéken felújítási munkálatok zajlanak.

A parkolóból a piros jelzés mentén indulunk. Első megállónk egy kilométer után található, a piros kör jelzés által mutatott Köpüs-forrás, ahol feltölthetjük kulacsunkat. Ezt követően tovább haladunk a piros jelzésen, bükkfák között, az ösvény enyhén hullámzik. Körülbelül 2,5 km után érjük el a Magos-követ, mely túránk legalacsonyabb pontja, egyben lenyűgöző kilátást ad a Bükk keleti részére.

Itt gyönyörködhetünk a Garadna-völgyben, majd visszafordulunk és a piros sáv jelzésen haladunk tovább, míg el nem érjük a piros háromszöget. Itt áttérünk a piros háromszög jelzésre, és ezt követve elérjük az Örvény-követ, ahol Jókai Mór emlékművét találjuk. Az emlékművet a diósgyőri turisták állították az író tiszteletére, akitől tudjuk, hogy az Örvény-kő másik neve Pogányoltár.

Innen a sárga háromszög jelzésen folytatjuk utunkat, amíg el nem érjük a sárga jelzést. A sárga jelzésen haladunk egy elágazásig, ahol a kék jelzésre térünk. Ezen balra fordulva és emelkedve elérjük a Bükk-hegység egyik legszebb mészkő képződményét.

Az óriási sziklaoromról csodálatos kilátás nyílik a Lázbérci-víztározóra, és tiszta időben a Tára vonulatait is láthatjuk.

Sétánk utolsó szakaszában a kék jelzés mentén visszatérünk a túra kiindulópontjához.

Térkép és további információk: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Különleges, a megszokottnál egy órával hosszabb hétvége következik, ami tökéletes alkalom a mozgásra! Mielőtt elindulsz a szabadba, olvasd át heti hírválogatásunkat, amelyben szokás szerint összegyűjtöttünk a legjobb cikkeket és videókat! Jó szórakozást!
Elindult a Holmozogj.hu!
Az aktív életmódot élők és szabadidősportolók állandó motivációs forrása, találkozási helye és kiindulópontja. A holmozogj.hu egyik ötletgazdájával, Németh Balázzsal beszélgettünk.
A két láb mindig kéznél van - ezt üzente a holmozogj.hu olvasóinak Zelcsényi Miklós, az Ultabalaton, a Budapest Night Run és még sok más nagy szabadidős esemény főszervezője.
Az ismert sztárséf a hétvégi SPAR Budapest Maraton Fesztiválon ugyan csak a főzőüstök körül mozgott, a rendszeres sport fontos része az életének. Krausz Gábor is tudja: a hosszú, egészséges évek titka a mozgás, az aktív életmód.
Lezárult az E-bike Beszerzési Program 2025 pályázati szakasza, amelynek keretében összesen 277 darab elektromos kerékpár megvásárlásához nyújt támogatást az Aktív Magyarország.
Hasonló programok a környéken
Csereháti körtúra Keresztétéről Kány érintésével a határhoz
Fedezd fel a Cserehát szívét egy közepes nehézségű gyalogtúrán! Indulj Keresztétéről, sétálj a szlovák határ mentén, ismerd meg Kány falut és élvezd a dombvidék nyugalmát!
Szádvár és Derenk felfedezése Bódvaszilasról
Vágj neki egy egész napos, kihívásokkal teli túrának az Aggteleki-karszton! Fedezd fel Bódvaszilasról indulva Szádvár impozáns romjait, a karsztvidék formakincsét, és tegyél egy kitérőt Derenk eltűnt falujához!
Fedezd fel a Garadna-völgy Pisztráng tanösvényét
Ugorj le a lillafüredi kisvasútról Garadnánál, és indulj egy kellemes túrára a hűvös patakvölgyben! Kövesd a pisztráng jelét, és fedezd fel a forrásokat és egy különleges emlékhelyet!
Legfrissebb cikkeink
November 18–19., Budapest: a sport üzleti és szakmaivilága ismét egy helyen
November 18–19-én Budapest ismét a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
Rakaca-tavi Vízi Karnevál: sport, természet és vízi kalandok egy helyen
Július 25-én ismét megtelik élettel a Rakaca-víztározó: a 4. Rakaca-tavi Vízi Karneválon egész nap vízi és szárazföldi sportprogramok, családi kikapcsolódás és közösségi élmények várják az érdeklődőket.
Rekordok, jubileum és felejthetetlen pillanatok – közel négyezren ünnepelték a X. Ultra Tisza-tavat
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett Magyarország egyik legkülönlegesebb futóeseménye. Idén tizedik alkalommal rendezték meg az Ultra Tisza-tó (UTT) versenyt, amelyre közel 4000 résztvevő érkezett az ország minden pontjáról, valamint külföldről is.
Élménysport-programokkal indult a nyár!
Júniusban is pezsgő sportélet várta az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) Élmény- és Szabadidősport Programjának eseményein.
Az űrhajóstól a generációkutatón át a matematikusig: hírességek, akik megküzdöttek a Balatonnal
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Júliusban is a SZEOSZ élménysport-programjain pezseg az ország
A nyár kellős közepén sem kell lemondani az aktív kikapcsolódásról! A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) júliusban is számos élménysport-programmal várja a mozogni vágyókat országszerte.
2026 © holmozogj.hu