Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Kerékpározás a Cserhát nyugati részén

Aktív program
A zegzugos völgyek hálózata révén szinte minden második faluban rábukkanhatsz egy kisebb-nagyobb tóra, amelyek remek célpontként szolgálhatnak kerékpáros kirándulásaid során.
Helyszín
Bánk, Bánki-tó
Táv
48 km
Időtartam
150 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Nehézségi szint
Közepes terhelés Közepes terhelés
Info

Ezek a tavak, néhány kivételtől eltekintve, mesterségesen jöttek létre, főként árvízvédelmi céllal, de hamar a horgászok kedvelt helyeivé váltak. Egy viszonylag hosszabb, végig alacsony forgalmú közutakon vezető kerékpártúrával több ilyen tavat is bejárhatsz.

A Bánki-tó partjáról indulva, Romhányon áthaladva Kétbodonyba érsz, ahol megpihenhetsz a kristálytiszta vizű Kétbodonyi-tó partján, miközben megcsodálhatod a gazdag növény- és állatvilágot.

Ezután Szécsénke felé folytatódik az utad, majd leereszkedsz a Galga völgyébe, áthaladva Nógrádkövesden és Galgagután. Innen egy rövid, de meredek emelkedőn jutsz el Nógrádsápra.

Nógrádsápon mindenképpen érdemes meglátogatni a temető mellett álló gótikus templomot, ami a környék egyik legszebb középkori műemléke, és előzetes bejelentkezéssel bárki számára nyitva áll.

Alsópetényben egy újabb horgászparadicsom, a Cser-tó ligetes partja vár pihenésre. Miután elhaladsz a felsőpetényi elágazás mellett, visszatérsz Bánkra, ahol akár egy frissítő fürdőt is vehetsz a korábban Tengerszemnek nevezett természetes tóban.

Ha még hosszabb túrát tervezel, egy kitérőt is tehetsz Nőtincsre, ahol Nógrád megye legnagyobb tava vár rád.

Térkép és további részletek: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Gondolkodtál már azon, hogy valójában akkor is mozogsz, amikor nem sportolással töltöd az időd?
Napi hány órát nyomkodja a gyermeked a telefont? Ugye, túl sokat! Sajnos az orvosok is csak most szembesülnek vele, hogy ez mennyire veszélyes. Nem "csak" a telefonozás, hanem az, hogy elveszi az időt például a mozgástól, vagy a személyes találkozásoktól. A Bethesda Gyermekkórház több programot is indított, még a TikTok-ot is segítségül hívják.
Utcai tömegverseny, vagy terepfutás? Magyarországon is egyre többen fedezik fel, milyen csodás élményt nyújt, ha igazán friss levegőn, a természetben fut az ember. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Salomon Ultra-Trail Hungary 2015-ben új korszakot nyitott a hazai terepfutó versenyek világában.
Aktív Magyarországért díj
Testnevelő és földrajz tanár, futónagykövet, szabadidős eseményszervező - Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna élete a mozgás, példamutató munkájának köszönhetően Szarvas a szabadidősport egyik fontos helyszínévé vált. Munkásságát 2024-ben Aktív Magyarországért díjjal ismerték el. Cikkünkben bemutatjuk a Körös-körül a Körös körül Futófesztivál és a Trianoni Emléktusa szervezőjének inspiráló történetét.
Csúnya pulcsis futások, mikulásfutások, korcsolyázás - csak néhány az aktív kikapcsolódási lehetőségek közül, amelyeket ebben a téli hidegben is élvezhetsz! Böngészd végig a holmozogj.hu heti hírválogatását, aztán irány mozogni!
Hasonló programok a környéken
Nógrádi körút két keréken: fedezd fel Szécsényt és Hollókőt!
Unod a megszokott útvonalakat? Tekerj egyet velünk Nógrád szívében, ahol a történelem és a palóc kultúra találkozik a bringás élményekkel! Szécsényből indulva egy felejthetetlen körút vár rád Hollókő és Rimóc érintésével.
Hódítsd meg a Sasbércet bringával: kihívás és panoráma a Cserhát szívében
Készen állsz egy igazi cserháti bringás erőpróbára? A Sasbérc csúcsa meredek emelkedővel vár, de a jutalom egy felejthetetlen panoráma! Indulj Cserhátsurányból, és tapasztald meg a kihívást és a szépséget!
Bringával a Palócföld szívében: fedezd fel Hollókő környékét és élő hagyományait!
Merülj el a Palócföld varázslatos világában egy bringatúrán Hollókő környékén! Fedezd fel a világörökségi falu mellett a szomszédos települések élő hagyományait, bájos házait és a nógrádi táj szépségét. Egy kulturális és természeti kaland vár rád két keréken!
Legfrissebb cikkeink
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
2026 © holmozogj.hu