Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Tanít és mozgásba hoz: Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna a szarvasi sportélet kulcsembere

Testnevelő és földrajz tanár, futónagykövet, szabadidős eseményszervező – Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna élete a mozgás, példamutató munkájának köszönhetően Szarvas a szabadidősport egyik fontos helyszínévé vált. Munkásságát 2024-ben Aktív Magyarországért díjjal ismerték el. Cikkünkben bemutatjuk a Körös-körül a Körös körül Futófesztivál és a Trianoni Emléktusa szervezőjének inspiráló történetét.

Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna sport iránti elhivatottsága gimnazista éveiben kezdődött. Testnevelő tanára, Szabó Kati néni meglátta benne a tehetséget, és az atlétika felé irányította. „Kati néni volt az első nagy példaképem. Neki köszönhetem, hogy tanár lettem” – mesélte a holmozogj.hu-nak.

Zsuzsanna a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerezte testnevelés-földrajz szakos diplomáját, majd 1990-ben kezdte tanári pályáját Szarvason. Az oktatás mellett már fiatalon elkötelezte magát a közösségépítés és a sport népszerűsítése mellett, amely azóta is munkája szerves részét képezi. A sport nemcsak a munkájában, hanem a családjában is meghatározó: férjével egy futballpályán ismerkedett meg, gyermekeik pedig kicsi koruktól kezdve több sportágban is kipróbálhatták magukat. Végül a kajak mellett döntöttek, és abban teljesedtek ki.

Lelkes közösség + gyönyörű környezet + jó szervezés = siker!

Az első „Körös-körül a Körös körül Futófesztivált” 2019-ben rendezték meg az Európai Mobilitási Hét alkalmából, a pályázati támogatásnak köszönhetően a részvétel ingyenes volt, ami sokakat bátorított arra, hogy kipróbálják magukat. Több mint 500 versenyző állt a rajthoz.

„Az esemény sikere azonnal megmutatta, hogy a közösségnek szüksége van ilyen rendezvényekre. Az első alkalom után nem volt kérdés, hogy folytatjuk” – mesélte a Budapest Sportiroda aktív futónagyköveteként is tevékenykedő pedagógus.

A futófesztivál országos szinten is ismert különlegessége, hogy az útvonal a szépséges szarvasi tájon vezet végig a Körös-parttól az Arborétumig.

A Covid sem állította meg a feltörekvő várost

A koronavírus-járvány időszaka ugyan kihívást jelentett, de Zsuzsanna és csapata nem adta fel. 2020 nyarán, a korlátozások enyhítésekor rendezték meg először a „Trianoni Emléktusát,” amely azóta a szarvasi eseménynaptár állandó részévé vált. Szarvas a Trianon előtti Magyarország földrajzi középpontján helyezkedik el, így szimbolikusan kapcsolódik a nemzeti összetartozáshoz.

Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna ugyanebben az évben kezdett el dolgozni a Szarvasi Úszó, Vízilabda és Szabadidő Egyesülettel (SZUSE), ahol azóta is vezetőként vesz részt az úszó- és futóversenyek szervezésében.

2022-ben a „Trianoni Emléktusa” futó- és úszószámai, valamint a „Körös-körül Futófesztivál” futószámai is bekerültek az Ötpróba sorozatba, amely új szintre emelte a rendezvények színvonalát. Azóta a Békés vármegyei településen több GeoGo útvonalat is kijelöltek, amelyeket Zsuzsanna és kollégái is előszeretettel használnak tanítási óráik során. A GeoGo alkalmazásról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Az Ötpróba program új mozgásformák, többek közt a kerékpározás és a görkorcsolyázás népszerűsítéséhez is hozzájárult a városban.

„Ahogy a világ változik, nekünk is alkalmazkodnunk kell. Nem lehet mindig csak futásra építeni. Ezért nyitottunk például a túrázás és kerékpározás felé is” – mondta Zsuzsanna, hozzátéve: az idei év egyik újdonsága a Tavaszköszöntő Körös Teljesítménytúra, amely az első teljesítménytúra lesz Szarvason.

Rohonyné Urbancsók Zsuzsanna pedagógus, futónagykövet és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár

Kiemelt szerepben a jótékonyság

A járvány óta a rendezvények nemcsak a mozgást, hanem a jótékonykodást is népszerűsítik. Az elmúlt években több alapítványt támogattak, köztük a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt, a Csodalámpa Alapítványt és a Mályvavirág Alapítványt is.

 „Több tragédia is ért minket a járvány alatt, amikor jól jött a segítség, és így, hogy már megtehetjük, mindig van egy nemes cél, amit támogatunk” – mondta Zsuzsanna. „A nevezési díjak csak a szervezési alapokat fedezik, hogy minél több ember számára elérhetőek legyenek az eseményeink. A fennmaradó összeget mindig jótékonysági célokra fordítjuk.”

Szintén jótékony célt, beteg gyerekek gyógyulását támogatja a városban az Országos Futókörök Napja, egy jótékonysági családi piknikkel összevont rendezvény.

„Mozogj, mert megéri!”

Rohonyné Urbancsok Zsuzsanna számára az az igazi öröm, amikor valaki az eseményeik hatására kezd el rendszeresen mozogni, sportolni.

„Az első élmény mindig meghatározó. Az, hogy gratulálnak, tapsolnak, és látod, hogy büszkék rád, hatalmas motiváció. Sokaknál ez az első lépés az aktív életmód felé, ezért a diákjaimat is gyakran viszem a helyi versenyekre. Ezek az apró dolgok teszik igazán személyessé és különlegessé az élményt. Ezért mindig odafigyelünk a részletekre.”

A szarvasi pedagógus kiemelte, hogy a rendezvények sikeréhez elengedhetetlen az önkéntesek munkája.

„Szerencsére sokan szívesen segítenek. A diákoktól a nyugdíjasokig mindenki hozzáteszi a magáét, hogy ezek az események jól sikerüljenek. Nélkülük nem is menne.”

Ne gondolkodj rajta, csak csináld!

„Jó mondás, hogy a foteltól az ajtóig a leghosszabb az út. Nincs miről gondolkodni, csak el kell indulni. Ha valakinek segítségre van szüksége, biztosan talál olyan társaságot, amely támogatja, de ha inkább egyedül szeretne próbálkozni, az is megoldható. A lényeg, hogy mozgásba lendüljünk.”

Videók
Kapcsolódó cikkek
Az ingyenes okostelefonos alkalmazás segítségével rögzítheted, hol és mennyit túráztál, futottál, görkoriztál, eveztél vagy bringáztál, a teljesítésekért pedig Ötpróba-pontokat kaphatsz. Válassz a több mint 1400 kijelölt GeoGo útvonal közül, élj aktívan és nyerj!
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Fóti futókör
A fóti Királydomb lankái megedzik a futók lábait: a néhány méteres szintkülönbség garantáltan megtöri a 800 méteres körök monotonitását.
Legfrissebb cikkeink
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
A nyílt utcán szívműtétet elvégző Dr. Dubóczki Zsolt is rajthoz áll Magyarország legnagyobb maratonján
A személyes csúcsok és a sportélmény mellett idén is a fontos ügyek melletti kiállásról és az inspiráló vállalásokról szól Magyarország legnagyobb maratonja.
Szeptemberben sokféleképpen mozdult meg az ország – élményekkel teli hónapot zárt a SZEOSZ programja
Van, aki a kilométereket gyűjti, más egy erdei ösvényen érzi igazán jól magát, megint más kerékpárra ül, vagy a családjával vág neki egy könnyebb túrának. Szeptemberben mindegyikre akadt lehetőség: az Élmény- és Szabadidősport Program eseményei az ország számos pontján mutatták meg, milyen sokféleképpen lehet aktívan eltölteni a szabadidőt.
Új magyar csúcsot futott maratonon Varsóban, most pedig már a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra készül Vindics-Tóth Lili
Vasárnap Varsóban sporttörténelmi sikert ért el Vindics-Tóth Lili Anna: az Európa-bajnoki ezüstérmes hosszútávfutó 2:24:48-as időeredménnyel a nők között nemcsak megnyerte a Varsói Maratont és megdöntötte a verseny női pályacsúcsát, hanem saját korábbi rekordját átadva a múltnak, új női magyar országos csúcsot állított fel maratoni távon.
Fogyatékossággal élők és ép futók rajtolnak együtt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
Idén is megrendezik a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamot a Budapest Sportiroda (BSI) által szervezett 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon.
2026 © holmozogj.hu