Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Próbáld ki a triatlont: tanácsok kezdőknek I.

A triatlon három alapsportág, az úszás, a kerékpározás és a futás kombinációja, hihetetlen módon fejleszti az állóképességet és az egész testet megmozgatja.
Mozgásforma
Triatlon Triatlon

Ami az előnye, az a nehézsége is: mivel három különböző mozgásformában kell bizonyítani a rátermettségünket, ezért a felkészülés összetett edzésmunkát igényel, de soha ne feledjük, hogy a célba érés öröme, és az élmény, hogy sikerült teljesíteni a kitűzött távot vagy időeredményt, minden szenvedésért kárpótol. Nem is beszélve a rendszeres testmozgás pozitív egészségügyi hatásairól és az aktivitással megszerezhető minőségi életről. Szóval nem kérdés, hogy megéri belekezdeni! 

Triatlon történelem

A triatlon az Egyesült Államokból, Kaliforniából indult világhódító útjára: 1974 szeptemberében, San Diegoban rendezték az első hivatalos – úszásból, kerékpározásból, futásból álló – triatlonversenyt.

Magyarországon éppen 10 évvel később, 1984-ben volt az első verseny, a Vasi Vasember. 228-an álltak rajthoz, hogy leküzdjék az 1 km-es úszásból, 50 km-es kerékpározásból és 10 km-es futásból álló távot.

A korabeli lapok beszámolói szerint akkor még szinte csodabogárnak nézték az indulókat, és aligha gondolta volna bárki, hogy a triatlon rekordgyorsasággal bekerül az olimpiai programba (Sydney, 2000.), ráadásul az 1984-es vasi vasemberek hazai követői, vagyis a magyar triatlonosok a világ legjobbjai közé tartoznak.

Milyen távokon lehet versenyezni?

A legnépszerűbb távok: a sprint, a rövid, vagy más néven olimpiai táv, a középtáv (70.3) és az Ironman.

Az Ironman-versenyeken 3,8 km úszás után 180 km-t kell kerékpározni, majd a végén egy maratont, azaz 42,2 km-t futni. A 70.3-as kategória szintén egy jól bevált formula: 1,9 km úszás, 90 km kerékpározás, 21,1 km futás. 

Az olimpiai távú versenyek 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból állnak. Akik most vágnak bele a triatlonozásba, nekik érdemes a még rövidebb távok valamelyikével kezdeniük: a sprint táv, vagyis a 750 méter úszás, 20 km kerékpározás és 5 km futás egy átlagos felkészültségű ember számára is teljesíthető kihívás. Sőt, aki szeretne egy még pörgősebb versenyen debütálni, számára a szuper sprinttáv (300 méter úszás, 12 km kerékpár, 3 km futás) a jó választás.

A sprinttávot az elit versenyzők egy órán belül teljesítik, az amatőrök egy és két óra közötti időre számíthatnak. Az olimpiai távon a legjobbak 1 óra 45 perc körüli teljesítményre képesek, újoncként már a 3 és fél – 4 óra is jónak tekinthető.

A 70.3-as versenyeken a győztes általában 3 óra 45 perc körül érkezik be, a szintidő 9 óra szokott lenni. Az Ironman-versenyeken a legtöbben 12-14 órás eredménnyel végeznek, amivel még így is jócskán a 17 órás limitidőn belül vannak.

A következő részben kiderül, hogy milyen rokonságban van egymással a Forma-1 és a triatlon, és megtudhatjátok azt is, milyen felszerelésre van szükség a triatlonozáshoz. 

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Közel 1000 indulóval, teltházzal rendezték meg szombaton a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivált.
Szeptember első hétvégéjén újra benépesül a Balaton-part a triatlon szerelmeseivel: érkezik a Balatonman Fűzfő Triatlon Fesztivál, hazánk egyik legpezsgőbb és legélménydúsabb sporteseménye. A különleges helyszín, a változatos távok és az inspiráló hangulat garantáltan emlékezetessé teszik ezt a napot – legyen szó első versenyről vagy egy újabb kihívásról a tapasztaltabbak számára.
A május továbbra is a mozgásé! A következő hétvégén is számos izgalmas sportesemény vár, legyen szó kerékpározásról, futásról, vízi sportokról, triatlonról, sőt, akár humoros akadályfutásról is. Töltsd a hétvégét aktívan, fedezd fel a városod vagy a természetet, és kapcsolódj ki a sport segítségével!
Több tucat izgalmas programmal robban be május második hétvégéje! Legyél kezdő vagy haladó, bringás, futó, túrázó vagy vízitúrás, most biztosan találsz kedvedre valót. Ráadásul az írásbeli érettségi nehezén már túl vannak a diákok is, így ők is felszabadultabban kapcsolódhatnak be a hétvégi programokba. Válaszd ki a kedvenced, és tervezd meg az aktív hétvégédet!
SZEOSZ évindító 2025
Az Ötpróba program azoknak szól, akik szeretnék aktívabban élni az életüket, vagy már most is sokat mozognak és a sportban szeretik a változatosságot. Az Ötpróbával különböző eseményeken lehet pontokat gyűjteni, amelyeket exkluzív Ötpróba-ajándékokra, sőt akár olimpiai belépőre is beválthatók.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Fedezd fel Felsőtárkány völgyeit a Barát-réti tanösvényen
Indulj egy könnyed, mégis változatos túrára Felsőtárkányból! A Barát-réti tanösvény forrást, tavat, sziklákat és történelmi emlékeket is tartogat.
Halápi séta a lenyűgöző balatoni panorámáért
Irány a nemrég megnyitott Haláp hegy! Egy könnyű túra vár egy izgalmas, volt bánya területén, a csúcson pedig lélegzetelállító kilátás.
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu