Ötpróba-sorozat: Most igazán megéri elkezdeni!

Rövidebb távok, alacsonyabb ponthatár – a teljesen kezdőknek is nagyszerű lehetőséget kínál az Ötpróba-sorozat, amelynek keretében nyolc különböző mozgásforma közül választhatsz, a teljesítésekért pedig nyereményekre beváltható pontokat kapsz!

Nézd meg az Ötpróba-sorozat projektvezetőjével, Dr. Szélpál Tamással készült interjúnkat!

Június 1. óta tart a már majdnem öt évtizedes hagyományra visszatekintő Ötpróba-sorozat új évada, a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig tartó négyéves pontgyűjtő ciklus. Ebben a cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy miről is szól ez az egyre népszerűbb mozgalom, amelynek segítségével úgy válhat a mozgás a mindennapjaid részévé, hogy a sportélmények mellett értékes, exkluzív nyereményekkel is gazdagodsz.

“Az új évadban szeretnénk még inkább nyitni azok felé, akik még csak kacérkodnak a gondolattal, hogy elkezdjenek rendszeresen mozogni” – mesélte a holmozogj.hu-nak az Ötpróba projektvezetője, Dr. Szélpál Tamás.

“A távokat csökkentettük, futásban például már 3 kilométer teljesítéséért is lehet pontot szerezni, és megváltoztattuk a motiváló, garantált jutalmak összetételét is. Most már azok is értékes jutalmat kapnak, akik legalább 10 pontot összegyűjtenek, aztán 20, 40 és 80 pontnál – a lépcsőzetesség elvét betartva – újabb nyeremények várnak rájuk.”

Futók az erdőben

Ép testben ép lélek – tartja a híres ókori mondás, és ezt vallják az Ötpróba-sorozat szervezői is. A cél egyértelmű: megmozgatni az országot és tudatosítani a magyar emberekben, hogy a rendszeres testmozgás jobbá tesz az életüket.

“Mindenkit vár az Ötpróba, aki szeretne tenni az egészségéért. Egy mindössze másfél perces regisztráció után bárki megkezdheti a pontok gyűjtését” – mondta a projektvezető.

Mire vársz még? Regisztrálj itt és irány mozogni! A programba akkor is kapcsolódhatsz, ha nem szabadidős eseményeken, hanem inkább egyedül, a saját időbeosztásod szerint mozognál. Ebben segít a GeoGo alkalmazás, amiről ebben a cikkben írtunk!

Videók
Kapcsolódó cikkek
Nyerj úgy, hogy közben jól érzed magad és teszel az egészségedért! Az Ötpróba szabadidősport-sorozat részeként nyolc különböző mozgásforma eseményein gyűjthetsz pontokat, amelyeket különleges ajándékokra válthatsz be. Sőt, akár a Los Angeles-i olimpián is ott lehetsz!
Az ingyenes okostelefonos alkalmazás segítségével rögzítheted, hol és mennyit túráztál, futottál, görkoriztál, eveztél vagy bringáztál, a teljesítésekért pedig Ötpróba-pontokat kaphatsz. Válassz a több mint 1400 kijelölt GeoGo útvonal közül, élj aktívan és nyerj!
A magyar felnőttek 60 százaléka használ kerékpárt, és minden tizedik számára ez az elsődleges közlekedési mód – derül ki a Magyar Kerékpárosklub megbízásából, az Aktív Magyarország támogatásával készült friss kutatásból. A felmérés szerint a kerékpározás iránti nyitottság továbbra is nagy, de sokan biztonságosabb körülmények között ülnének gyakrabban nyeregbe.
SZEOSZ-ESEMÉNY
2025. november 29-én, szombaton újra lesz Óriás Tekerés, Magyarország legnagyobb ingyenes beltéri kerékpáros közösségi eseménye, melynek célja, hogy meghatározott időtartam alatt minél több embert sikerüljön kerékpározásra buzdítani.
Balatonfüreden rendezték meg először az EuroVelo és Kerékpáros Turisztikai Konferenciát, ahol bejelentették a balatoni kerékpárutak megújítását és a Bicapp applikáció indulását. Magyarország ma már nemzetközi példaként áll a kerékpáros turizmusban.
Kapcsolódó programok
Nyíregyházi bringakörút Sóstó és Nyírtura érintésével
Fedezd fel Nyíregyházát és környékét két keréken egy változatos, nagyjából 40 km-es körtúra keretében! Ismerd meg a belváros nevezetességeit, élvezd Sóstó-Gyógyfürdő attrakcióit, majd tegyél egy kitérőt a szomszédos Nyírturára! Jól kiépített kerékpárutak várnak.
Fedezd fel az Őrség fazekas vidékét és templomait bringával
Vágj neki egy közepes nehézségű kerékpáros körtúrának az Őrség szívében! Őriszentpéterről indulva megismerheted a híres gerencsérek földjét, csodás Árpád-kori templomokat és a vadregényes tájat.
Zselici bringatúra szarvasokkal és erdei utakkal
Fedezd fel a Zselic lankás dombjait egy kellemes kerékpártúrán! Indulj a Zselicvölgy Szabadidőfarmról, látogasd meg a bőszénfai szarvasokat, és élvezd a csendes erdei utakat!
Legfrissebb cikkeink
Hétvégi programajánló: Novemberi lendület a Nyakas-hegytől Budaörsig
November közepén még bőven van mit kihozni az őszből: erdei ösvények, hangulatos futóversenyek, uszodai kihívások és családbarát futónapok várnak szerte az országban. Ha szeretnél egy utolsót nagyot mozdulni a tél előtt, ez a hétvége tökéletes alkalom rá.
Aktív Magyarok program
Olimpiai érmesek avatták fel az első iskolai mászófalat Cegléden – indul az országos boulder program
105 általános és középiskola bővülhet mászófallal az idei tanévben, számos beruházás zajlik már, az elsőt pedig kedden adták át Cegléden, s olimpiai érmesek is kipróbálták.
Sport Forum Hungary 2025: alakítsuk együtt a sport jövőjét – érdekes programok, nagy nevek, korszerű tudás
November 19–20-án jön a Sport Forum Hungary 2025, a régió legnagyobb sportszakmai fóruma. Két nap, több mint 1200 résztvevő, nemzetközi előadók és gyakorlati tudás: edzői és módszertani szekció, Sport & Tudomány nap, Sport Állásbörze, Szülői Fórum és a Sport Forum Awards. Íme a legfontosabb témák és néhány kiemelt előadó, plusz program-ízelítő a hivatalos menüből.
Őszi túrakaland a Gödöllői-dombságban – Itt a „PDK – Péceli Dombok Között” teljesítménytúra!
Novemberben a Gödöllői-dombság vár minden természetjárót! A Péceli Dombok Között teljesítménytúrán négy különböző táv közül választhattok kezdőktől a tapasztalt túrázókig. Baráti hangulat, panorámás ösvények és finom célbefutós tea garantált.
Szezonzáró közös mozgás a Nyakas-hegyen – gyalog vagy futva, ahogy jól esik!
Hangolódj a télre egy baráti, beszélgetős gyalogtúrával vagy könnyed terepfutással a Zsámbéki-medencében! Választható távok, gyerekbarát programok, mesés panoráma és forró tea vár november 15-én.
Novemberi futódömping – fuss velünk a következő hétvégén Te is!
Hétvégén tényleg minden a futásról szól – városi körök, vízparti aszfalt és hegyi ösvények várnak. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvégi programokat. Válassz egy versenyt, húzd fel a cipőt, és gyűjtsd a kilométereket November második hétvégéjén!
2025 © holmozogj.hu