NOB-alelnök: többet kellene költeni tömegsportra

Több pénzt kell költenie az európai kormányoknak a szabadidősport támogatására, egy nagyon fontos befektetésként kell erre a területre tekinteni – hangsúlyozta Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke. A holmozogj.hu a katalán sportdiplomata minden szavával egyetért.
Mozgásforma

A szabadidősport támogatására fontos befektetésként kell tekintenie a politikusoknak, mert a rendszeres testmozgásnak döntő szerepe van a közegészségügy javításában, és az ahhoz kapcsolódó kiadások csökkentésében – erről beszélt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke nemrég egy budapesti rendezvényen.

Egész Európában súlyos kihívásokkal kell szembenéznie a kormányoknak, hiszen egyre idősebbek a társadalmak és nagyon kevesen mozognak rendszeresen. Itthon – kár lenne szépíteni – kritikus a helyzet. A holmozogj.hu-n is írtunk arról korábban, hogy Magyarországon a várható élettartam mintegy 5 évvel elmarad az uniós átlagtól, az egészségesen megélt évek száma pedig még sötétebb képet mutat. A szerencsésebb uniós országoktól bő 10 év a lemaradásunk, miközben a krónikus betegségekkel kapcsolatos statisztikákat tekintve az uniós mezőny legvégén kullogunk.

A szabadidősport támogatása fontos befektetés

“Olyan korszakban élünk, amikor a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a krónikus betegek növekvő száma és a társadalmi elszigeteltség közvetlenül hatnak az egészségügyi rendszerek fenntarthatóságára. Azt a pénzt, amit a kormányok a szabadidősport támogatására költenek, nem kiadásként kell felfogniuk, hanem a polgáraik egészségére és jóllétére szánt befektetésként” – fogalmazott Juan Antonio Samaranch.

Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke

Jelentősen csökkentené az állami kiadásokat, ha többen mozognának

“Ha minden európai polgár teljesítené az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aktivitásra vonatkozó ajánlását, vagyis a heti 150 perc intenzív, vagy 300 perc mérsékelt mozgást, akkor az egészségügyi költségek 7-10%-át lehetne megspórolni, ami éves szinten 140-200 millió eurót jelent” – utalt Samaranch a pénzügyi hatásokra.

“Egészségesebb, boldogabb és produktívabb lesz az, aki rendszeresen mozog, a sport szó szerint életeket ment” – mondta a NOB-alelnöke, aki hozzátette: a sport társadalmi ereje abban rejlik, hogy egyedülálló módon képes egyesíteni az embereket a globális megosztottság idején.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Ezt sajnos eddig is tudtuk, de néhány hete írásos „bizonyítékunk” is van. Egy friss kutatásból ugyanis az derül ki, hogy a magyar felnőtt lakosság 55%-a soha nem sportol. Ezen is változtatni szeretne a holmozogj.hu!
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján minimum heti 300 perc mérsékelt, vagy 150 perc erőteljes mozgásra van szükség. Te mennyit mozogsz?
Elindult a Holmozogj.hu!
Az aktív életmódot élők és szabadidősportolók állandó motivációs forrása, találkozási helye és kiindulópontja. A holmozogj.hu egyik ötletgazdájával, Németh Balázzsal beszélgettünk.
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
SZEOSZ évindító 2025
A hosszú élet önmagában nem garancia a boldogságra – sokkal inkább az számít, milyen életminőségben töltjük el az éveinket. Lakatos Péter életmód-tanácsadó és oktató épp ezért nem csak az élethosszra, hanem az aktívan és egészségesen eltöltött időszakra helyezi a hangsúlyt. Erre épül a Kortalanul Életminőség Program, amely a hosszú távon is fenntartható, valódi életmódváltást tűzi ki célul – nem kalóriatáblázatokkal, hanem személyre szabható tudással, közösségi támogatással és gyakorlati eszközökkel.
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
Kenu, futás, SUP, bringa – ismét szuper hétvégének nézünk elébe!
Víz, erdő, hegy, napsütés és mozgás: mi másra lenne szükséged a feltöltődéshez? Július első hétvégéjén az ország legszebb tájain élvezheted a mozgás örömét! Több ingyenes program is vár, és még Ötpróba-pontokat is gyűjthetsz.
2025 © holmozogj.hu