Élete álma teljesült, fiával együtt futott maratont

Az idén 40 éves Budapest Maraton indulói között sok különleges futót találhatunk. Egyikük Kerek István, aki már 1984-ben is ott volt a rajtnál, később még tizenhatszor teljesítette a 42 kilométeres távot, nagy örömére egyszer a fia is vele tartott.
Mozgásforma
Futás Futás

Az 1957-es születésű Kerek István jelentős futómúlt nélkül nevezett be az 1984-es Budapest Maratonra. Szülőfalujában, Kápolnán focizott, majd az egyetem elvégzése után már a fővárosban lakott, amikor egy IBUSZ iroda előtt meglátta a plakátot, hogy amatőrök is elindulhatnak a maratonon.

„Gondoltam, ez jó buli lesz! Némi túlzással, felkészülés nélkül álltam rajthoz. A Budapest Sportcsarnok mellől indultunk és úgy jelölték ki az útvonalat, hogy két darab 21 kilométeres kört kellett teljesítenünk. Féltávnál nagyjából két óra volt a részidőm, a mai napig pontosan emlékszem, mennyire borzalmas volt nekikezdeni a második körnek. Öt óra volt a szintidő, de egyre többször sétáltam, nagyon lassan fogytak a kilométerek. Végül 5 óra 23 másodperc alatt értem célba, én voltam az utolsó, akit még megvártak, a célba érkezők listáján a legutolsóként szerepel a nevem” – mesélt az 1984-es borzalmakról Kerek István.

16 Budapest Maraton és a nagy álom

Az akkor 27 éves fiatalembernek késő délutánra jegye volt a kettős rangadóra, ám amikor fel akart menni a Népstadion lépcsőjén, már nem engedelmeskedtek a lábai, inkább visszafordult, hazament.

Azt mondtam, hogy soha többet nem futok maratont! Ám, amikor közeledett az 1985-ös verseny, mégis úgy döntöttem, hogy felkészülök rendesen és megnézem, mit tudok úgy. Az volt a célom, hogy séta nélkül teljesítsem a 42 kilométert. Több mint egy órát javítottam az időmön, 4 óra 12 perc alatt beértem. Jött egy rövid szünet, majd 1989-ben részt vettem a Fuss körül az országot! akcióban, amelyben egy év alatt több mint 2000 kilométert kellett teljesíteni. Vettem normális cipőt, még tudatosabban készültem, így 3 óra 27 perces egyéni csúcsot repesztettem” – folytatta Kerek István.

Összesen 17 maratont teljesített, ebből 16-szor a Budapest Maratonon futott, egyszer a Hungaroringen.

„2013. október 13-án jött el a nagy pillanat! 13 februárjában ígérte meg a fiam, hogy őszre felkészül, és így is lett, októberben együtt futottunk. Ennél nagyobb élményt már egyetlen maraton sem tudott volna nyújtani számomra, így be is fejeztem a maratoni pályafutásom.”

Videók
Kapcsolódó cikkek
Egy hét van a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. Az ország legnagyobb futóeseménye idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten. Október 12-én és 13-án a futók mellett azokat is várják, akik a városi séták teljesítésére vállalkoznak.
Soha korábban nem jelentkezett egyetlen magyarországi szabadidős sporteseményre sem olyan sok külföldi, mint a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra. 107 országból mintegy 6000 külföldi nevező van már, így jócskán megdől a korábbi 5400 fős rekord, amely még a koronavírus-járvány előtti időszakban született.
Már csak négy hét van hátra az év legnagyobb szabadidős sportrendezvényéig, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. A két napos esemény minden évben a mozgás és a futás ünnepe, ám idén ez duplán is igaz lesz, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten.
Kezdő futóknak szóló tanácsokat keresel? Futni szeretnél, de nem tudod, hogyan kezdj bele? Mennyit kell futni egy héten? Hány kilométert kell futni kezdőként? Ez a cikk neked szól! A Budapest Sportiroda ügyvezetője, Kocsis Árpád segítségével hasznos tippeket gyűjtöttünk össze!
A klasszikus maratont akár csak egyszer is lefutni hatalmas kihívás és életre szóló élmény. Ám vannak olyan különleges sportemberek, akik a 42 kilométeres táv első sikeres teljesítése után már nem tudnak, vagy nem is akarnak leállni. A felvidéki Kele Géza is ilyen!
Kapcsolódó programok
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Legfrissebb cikkeink
Hévíz nyerte az idei Óriás Tekerést – februárban jön az újabb kihívás!
Közel 2500 résztvevő és több mint 4400 tekerés – számokban így foglalható össze az első Óriás Tekerés. A 11 helyszínen zajló versenyt végül Hévíz nyerte Pécs és Kaposvár előtt, de a szervezők szerint a fő cél teljesült: az esemény sikerrel mozgatta meg a lakosságot és népszerűsítette a sportolást a téli időszakban is.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Óriás Tekerés 2025 – Az ország legnagyobb beltéri bringabulija holnap indul!
Holnap indul az ország legnagyobb ingyenes beltéri bringabulija! Az Óriás Tekerés 11 városban vár 10:00 és 20:00 között, egész napos zenével, edzőkkel, élő közvetítéssel és hatalmas közösségi hangulattal. Tekerj 15 perces etapokban, válassz helyszínt, és legyél részese egy országos mozgásünnepnek – minden pedálfordulat számít!
Zsebedben a KÉK: megjelent a hivatalos KÉKTÚRA app
A kéktúrázók nagy álma vált valóra: megérkezett a hivatalos KÉKTÚRA alkalmazás, amit mostantól bárki letölthet a mobiljára. Ha eddig térképek, igazolófüzetek, GPX-ek és különböző appok között zsonglőrködtél, most mindent egy helyen találsz – ráadásul kifejezetten a KÉKTÚRA útvonalaira és a túrázók igényeire szabva.
Kőbányai Bringás Mikulás Karaván – idén Emeséért tekernek a Mikulások!
December 6-án újra útnak indul a Kőbányai Bringás Mikulás Karaván! A pirosruhás kerékpárosok idén is mosolyt és szeretetet visznek a város utcáira – ezúttal egy nemes céllal: Békési Emese gyógykezeléséért tekernek.
Csúszunk, kaptatunk, úszunk – így indul a téli sportidény
Indul a tél, és vele együtt a futócipők, túrabakancsok, bringák és korcsolyák nagy találkozója – ez a hétvége (és az egész téli szezon) arról szól, hogy kimozdulj, levegőt szívj, és egy kicsit megajándékozd magad mozgással.
A Groupama Arénában formálódott a sport jövője
Több mint 1700 résztvevővel zajlott a Sport Forum Hungary 2025, amely a régió legnagyobb sportszakmai konferenciájaként a sportgazdaság, a tudomány és az edzői szakma legfrissebb trendjeit mutatta be a Groupama Arénában.
2025 © holmozogj.hu