Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

SPAR Budapest Maraton: még lehet nevezni

Egy hét van a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. Az ország legnagyobb futóeseménye idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten. Október 12-én és 13-án a futók mellett azokat is várják, akik a városi séták teljesítésére vállalkoznak.

A mozgás ünnepe – okkal nevezhetjük így a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, hiszen a maratonfutók mellett várnak a szervezők mindenkit, aki akár csak egy rövid futó-, vagy gyaloglótáv teljesítésével jelezni szeretné, hogy fontos számára a sport és a mozgás.

18 táv futóknak, 4 táv gyaloglóknak

A futók összesen 18 táv közül választhatnak a két napos eseményen, a legrövidebb, 1000 méteres NESTLÉ Családi Futástól egészen a klasszikus 42 kilométeres maratonig. Ahogy az az utóbbi években már megszokott, sétálni, túrázni is lehet a SPAR Városi Túrák valamelyikén, vagy a 2,3 kilométeres Gondosóra Gyalogláson, amelyhez idén a Mellrákinfo Egyesület is csatlakozott.

A nevezési adatok alapján már most kijelenthető, hogy rekordot dönt a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál: soha annyi külföldi nem érkezett még hazánkba szabadidős sporteseményre, mint ezúttal.

A 42 kilométeres táv mezőnyében például minden második induló külföldi állampolgár lesz, többségük brit, olasz, francia, valamint a szomszédos országok, valamint a visegrádi régió lakója.

A SPAR Budapest Maraton Fesztivál immár négy évtizedes múltra tekint vissza, évről évre lenyűgöző sportélményt kínál a résztvevőknek és a nézőknek egyaránt. Az idei év különösen fontos mérföldkő, hiszen a 40 éves jubileum az állhatatosságot, a kitartást és a közösség erejét szimbolizálja. Mára kétségkívül Budapest a sport egyik európai fővárosa lett: a lélegzetállító városkép kivételes díszletet, míg a város sport iránti szeretete tökéletes közeget nyújt ehhez a felejthetetlen eseményhez. Büszkék vagyunk rá, hogy a világ legrangosabb sporteseményeit követően, újra otthont adhatunk egy ilyen nemzetközi megmérettetésnek, amely nemcsak a mozgás örömét, hanem a közösség összetartó erejét is ünnepli idén már a 39. alkalommal” – mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál védnöke.

Futók a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

Budapest Maraton: a világ egyik legszebb futóútvonala

A Mozgás ünnepe azonban nemcsak a külföldieket, hanem egész Magyarországot megmozgatja. 1000 településről neveztek eddig és – a félmaraton kivételével, amely már elérte a létszámlimitet – várják a további indulók jelentkezését is a következő néhány napban. A szervezők összesen mintegy 30 ezer indulóra számítanak, ezzel a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál a koronavírus-járvány óta a legnépesebb és legjelentősebb hazai szabadidősport rendezvény lesz, melyre büszke lehet egész Budapest.

A rendszeres sportolás esély a jó, hosszú és egészséges életre, Budapest pedig olyan sokszínű város, amely nyitott a közösségi sportok befogadására, nyitott az egészséges életet elősegítő rendezvények megrendezésére. 40 éve rendezték az első Budapest Maratont. Akkor 18 országból 700-an vállalkoztak arra, hogy elinduljanak a magyar főváros történetének első olyan futóversenyén, amelyen amatőrök is rajthoz állhattak. A verseny azóta igazi közösségépítő eseménnyé vált, amelyen mindenki talál a felkészültségének megfelelő kihívást. Tiszteletem minden résztvevőnek, aki teljesíti a saját maga által kitűzött célt. Ünnepeljük a közösségi életet, ünnepeljük a sportot és ünnepeljük Budapestet!” – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál fővédnöke.

A világ egyik legszebb maratonja a budapesti, ennek is köszönhető a külföldi résztvevők kiemelkedően magas száma. A versenyközpont a lágymányosi Pázmány Péter sétányon lesz, a legrövidebb távok útvonalát a rajt és célterület körül jelölik ki, a hosszabb távok indulói viszont megcsodálhatják a város legszebb részeit.

Futók és kerekesszékes versenyző a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

A maratonisták bejárják a rakpartokat a Duna mindkét partján, elfutnak a Parlament előtt, a Budai Vár alatt, a Lánchídon és a Szabadság hídon át, bemennek a Margitszigetre, érintik az Andrássy út egy szakaszát, közvetlen közelről láthatják a Szent István Bazilikát és a Magyar Tudományos Akadémia épületét.

A 30 ezres fesztiválon lelkes amatőrök, már többszáz versenyt sikerrel teljesített rekorder maratonisták, diplomaták, színészek, médiaszemélyiségek, esélyegyenlőségi nagykövetek, idősek, gyerekek, családok és több szakma kiválóságai is rajthoz állnak, hogy mindannyian a futás, illetve a mozgás örömét hirdessék.

A futás a legkedveltebb tömegsport hazánkban, hatalmas rajongótáborral. A SPAR Budapest Maraton® Fesztivál pedig ennek a mozgásformának a legnagyobb ünnepe. Büszkék vagyunk rá, hogy a SPAR nevét viseli a sportesemény immár 16 éve és nagy örömmel támogatjuk, hiszen közös a célunk: minél több ember szeresse meg a mozgást, és figyeljen oda az egészségére a helyes életmód és a minőségi táplálkozáson keresztül. Az idei futófesztiválon a rajt-cél szakaszon felállított standunk aktivitásainak célja, hogy játékos formában bevonjuk, és mozgásra ösztönözzük a különböző generációkat. Ennek jegyében, a Z-generációhoz tartozó fiatal kollégáink ötletei alapján különleges reflexjátékkal és akadálypályával várjuk a játékos kedvű látogatókat. A szerencsés játékosok pedig saját márkás, egészségtudatos termékeinkkel lehetnek gazdagabbak. Munkatársainkat – akik idén is ingyenesen nevezhetnek a futóversenyre – egy jó üggyel is próbáljuk motiválni: minden rajthoz álló kollégánk után 2000 forinttal segítjük az Utcáról Lakásba! Egyesület munkáját” – ismertette Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A szervező Budapest Sportiroda ezúttal is arra kéri a budapestieket, hogy minél nagyobb számban menjenek ki szurkolni az útvonal mellé, biztassák tapssal, vagy akár csak egy jó szóval a nemzetközi futókaraván tagjait. A futókat frissítőállomások és zenei pontok is segítik majd.

Különleges helyet foglal el a szívünkben a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. 40 éve, 1984-ben volt az első Budapest Maraton, ezt méltó módon szeretnénk megünnepelni az idei rendezvényen. A világ és benne a magyar főváros is rengeteget változott az elmúlt 40 évben, a célba érkezés öröme és élménye azonban örök. Azt kívánom minden résztvevőnek – sétáljon a legrövidebb távon, vagy fusson a profik tempójában a maratonon –, hogy sikerrel teljesítse a maga elé kitűzött célt, érezze jól magát, élvezze ki a fesztivál minden pillanatát, és a jövőben is mozogjon, sportoljon rendszeresen, mert jobb és mosolygósabb lesz tőle az élete” – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Tökéletes nyári időben, 10.200 nevezővel, fesztivál hangulatban zajlott le Magyarország legnagyobb női szabadidősport-eseménye vasárnap. Az első nyári hétvége ideális feltételeket biztosított a 31. ALDI Női Futógála hatalmas mezőnyének a Városligetben.
Vasárnap a főváros legszebb parkjában gyűlik össze a hazai női futóközösség, ahol a 31. ALDI Női Futógála mezőnyében Trokán Anna is futócipőt húz.
Július első hétvégéjén, július 3 – 5 között, ismét a futóké lesz a főszerep a Tisza-tó partján, hiszen megrendezik az Ultra Tisza-tó versenyt, Magyarország egyik legnépszerűbb, nyári futóversenyét.
Tízévesen kapott stroke-ja után azt mondták neki az orvosok: soha többé nem sportolhat. Ő azonban nemcsak rácáfolt a kilátástalan jóslatokra és paralimpiai bajnok lett, de az Exatlon Hungary kőkemény akadálypályáin is bizonyított.
2017 után újra a főváros legszebb parkjában, a megújult Városligetben rendezik meg Magyarország egyetlen női futóeseményét, a hosszabb távok a Hősök teréről rajtolnak és az Andrássy úton haladnak.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Pápai futókör
A futókör Pápa egyik kedvelt zöldterületén, a Külső-Várkertben helyezkedik el, amely rengeteg szabadidős kikapcsolódást nyújt.
Legfrissebb cikkeink
Júniusi sportmix: éjszakai bringától a Balaton-parti triatlonig
Június közepén sem lassít a sportnaptár: éjszakai bringás felvonulás Dabason, naplementés futás Bábolnán, sárdagasztás Nyáregyházán, triatlon Keszthelyen, bringás és terepes kihívások Nagykovácsiban, valamint több családi és közösségi futóprogram vár országszerte.
Közel 90 helyszínen várja az érdeklődőket a Mozgás Éjszakája
Június 12-én ismét megrendezik az Aktív Magyarország támogatásával megvalósuló Mozgás Éjszakáját, Magyarország legnagyobb ingyenes szabadidősport-eseményét. A budapesti Hősök tere mellett csaknem 90 további helyszín kapcsolódik be az eseménysorozatba.
BETELT a 44. LIDL Balaton-átúszás klasszikus távja!
Már nem lehet nevezni, mert hetekkel a rajt előtt betelt a 10 500 fős limit a 44. Lidl Balaton-átúszás 5,2 kilométeres főtávjára.
A technika ördöge is biciklin jár: két győztese lett az Év Kerékpárútja 2026 szavazásnak
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Beindul a nyári szezon: sportos hétvége jön június elején
Június első hétvégéje rögtön nagy választékot hoz: akadálypályás élményfutás Budapesten, terepfutás Szadán, éjszakai félmaraton Győrben, bringás kihívások a Vértesben, családi futófesztivál Cegléden és női futóünnep a Városligetben.
Élménysport-programokkal indul a nyár!
Júniusban is folytatódik a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program, amelynek keretében országszerte várják az aktív kikapcsolódás kedvelőit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének tagszervezetei.
2026 © holmozogj.hu