Egy borsodi pedagógus célja: megosztani az aktív mindennapok csodáit

Mindent a gyermekekért – több mint négy évtizede ebben a szellemben dolgozik Barta József, az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója és testnevelő tanára. A pedagógus példaértékű, közösségépítő munkáját – amelynek köszönhetően több száz diák élete telik aktívabban és egészségesebben – idén Aktív Magyarország díjjal ismerték el.

Barta József kapcsolata a rendszeres testmozgással nem mindig volt ennyire kiegyensúlyozott. Fiatalkori túlsúlya miatt sokáig alig-alig sportolt, ám a mozgás iránti szeretete végül megváltoztatta az életét.

„Túlsúlyos gyerek voltam, emiatt sok atrocitás ért fiatalkoromban. Később hosszútávfutóként, hegymászóként, barlangászként és falmászóként találtam meg az utam, 41 éve pedig pedagógusként is ezt a szemléletet igyekszem továbbadni a tanítványaimnak” – mesélte a holmozogj.hu-nak Barta József.

Az Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei iskolában, ahol dolgozik, a sport a mindennapok fontos részét képezi. József az intézményben tanuló több mint 700 diák testi-lelki jóllétét tartja szem előtt.

„Célunk, hogy ép testben ép lélekkel rendelkező, kiegyensúlyozott fiatal felnőtteket engedjünk el.”

Barta József neve mára összeforrt az iskolában zajló sportos kihívásokkal és programokkal. Az intézmény 2023-ban csatlakozott a Millió lépés az iskoládért versenyhez, amit elsőre meg is nyertek. Azóta is rendszeresen az élmezőnyben végeznek, a 2024-es őszi kampányban is az edelényi gyerekek teljesítettek a legjobban.

„Ez a kihívás közösségformáló és -teremtő erővel bír. A sport élményeket ad, és ezáltal egymáshoz kapcsolódhatunk” – vallja József.

Edelényi iskolások kirándulnak

A gyerekek számára a sportolási lehetőségek tárháza szinte végtelen. Az Aktív Magyarország programjainak támogatásával a diákok vándortáborokban, ingyenes osztálykirándulásokon, via ferrata és barlangi túrákon, valamint evezéseken vehetnek részt.

Hetente-kéthetente szervezünk programokat, amelyek célja, hogy a gyerekek kiszakadjanak a digitális világ bűvköréből, meglássák, milyen csodákat rejtenek az aktív mindennapok, és újra felfedezzék a természet szépségeit.”

Az Edelényi Kastélysziget kertjében kialakított Pontvadászat pálya az egyik legkülönlegesebb kezdeményezés, amellyel próbálják a diákok testét és agyát is megtornáztatni. (A Magyar Tájfutó Szövetség vezetőjével nemrég beszélgettünk a Pontvadászat lényegéről.)

Két táborhelyet is működtetnek: egy erdei iskolát és egy jurta tábort. Ezek a helyszínek különleges tanulási környezetként szolgálnak, ahol a gyermekek nemcsak tudásukban, hanem személyiségükben is gyarapodnak.

Barta József az Edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója és Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár

Barta József munkásságát novemberben Aktív Magyarországért díjjal ismerték el, amit olyan szakemberek, illetve szervezetek kaphatnak meg, akik az egészséges életmód, valamint az aktív kikapcsolódás területén példamutató munkát végeznek.

„Ez egy nagyon megtisztelő díj, egyáltalán nem számítottam arra, hogy megkaphatom. Természetesen ez nem az én egyedüli munkám eredménye, nagyon szerencsés vagyok, hogy egy fantasztikus csapat áll mögöttem” – mondta az edelényi iskolaigazgató.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Maradj lendületben és mozogd át az éjszakát a nyár legbulisabb ingyenes sportfesztiválján a fővárosban, számos további településen országszerte, a határainkon innen és még azon is túl!
Aktív Magyarok program
Tíz állomásból álló vízitúra-eseménysorozat indul június 1-jén a Tisza-tavi Sarudon a Magyar Vízitúra Szövetség (MAVITUSZ) szervezésében.
Több százmillió forintos programokat indít az Aktív Magyarországért államtitkárság karöltve szakmai partnereivel annak érdekében, hogy Magyarország idősödő lakossága fittebb, egészségesebb és boldogabb legyen. Mert mozogni minden korban fontos és szuper!
Remek hír mindenkinek, aki szeret sportolni és szeret bringázni! Végre kezdődhet a tekerés és a pecsétgyűjtés a Horizonton! Március 31-én hivatalosan is átadták az 1500 kilométeresre tervezett kalandtúra-útvonal első szakaszát, amely 458 kilométeren keresztül kanyarog Nagyoroszitól egészen Bakonybélig.
SZEOSZ évindító 2025
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) küldetése, hogy népszerűsítse a kerékpáros turizmust, és egyre több ember számára tegye elérhetővé ezt a fenntartható, élménydús mozgásformát. A szervezet kerékpárosbarát fejlesztésekkel, túraútvonalak kialakításával és izgalmas programokkal segíti, hogy bárki könnyedén belevághasson a kétkerekű kalandokba.
Legfrissebb cikkeink
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
Kenu, futás, SUP, bringa – ismét szuper hétvégének nézünk elébe!
Víz, erdő, hegy, napsütés és mozgás: mi másra lenne szükséged a feltöltődéshez? Július első hétvégéjén az ország legszebb tájain élvezheted a mozgás örömét! Több ingyenes program is vár, és még Ötpróba-pontokat is gyűjthetsz.
E-bike beszerzési program indult
Az aktív kikapcsolódási lehetőségek bővítésének érdekében elektromos rásegítésű kerékpárok támogatására írt ki pályázatot az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság. Legfeljebb 4,5 millió forintos támogatással minimum 7, maximum 15 darab új e-bike beszerzésére pályázhatnak turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások július 31-ig.
2025 © holmozogj.hu