Tekerj szabadon – Fedezd fel Magyarországot két keréken!

A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) küldetése, hogy népszerűsítse a kerékpáros turizmust, és egyre több ember számára tegye elérhetővé ezt a fenntartható, élménydús mozgásformát. A szervezet kerékpárosbarát fejlesztésekkel, túraútvonalak kialakításával és izgalmas programokkal segíti, hogy bárki könnyedén belevághasson a kétkerekű kalandokba.
Mozgásforma
Bringa Bringa

Pénzes Erzsébet, a MAKETUSZ elnöke a SZEOSZ évindító konferenciáján mesélt a legfontosabb projektekről, az újdonságokról és arról, hogyan kapcsolódhat be bárki a bringás közösségbe.

Bringás Vándortábor – Élmények két keréken

Bringás Vándortábor az egyik legsikeresebb program, amely évente mintegy 6000 diáknak ad lehetőséget, hogy egyhetes kerékpáros táborokban fedezzék fel Magyarország természeti és kulturális értékeit. Az ország különböző régióiban kijelölt 13 útvonal közül lehet választani, amelyek során 150-280 kilométeren keresztül minden nap új helyszínt ismerhetnek meg a fiatalok. A Bringás Vándortábor mintájára a MAKETUSZ rövidebb, egy-három napos kerékpáros osztálykirándulásokat is kínál az iskolák számára. Sőt, a szövetség nemcsak túrákat tervez, hanem azok lebonyolításában is fontos szerepet vállal, ezért elindította a kerékpáros túravezető-képzést, amely segíti a szakemberek és pedagógusok felkészítését a bringás túrák szakszerű lebonyolítására. Az iskolai csoportok és egyéni jelentkezők számára is nyitott táborokról bővebb információ és nevezési lehetőség ITT található.

Horizont – Az országot átszelő kerékpáros túraútvonal

Horizont Magyarország egyik legnagyobb kerékpáros turisztikai fejlesztése, amelyet a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség épít ki az Aktív Magyarok Program támogatásával. Az útvonal teljes hosszában 1500 kilométeren keresztül vezet végig az ország hegységein és dombságain, egyedülálló lehetőséget teremtve azoknak, akik kerékpárral szeretnék felfedezni Magyarország természeti és kulturális kincseit.

A Horizontot hasonló módon lehet teljesíteni, mint a gyalogos Kéktúrát: az útvonal 26 szakaszra oszlik, amelyeken belül kisebb szegmensek is találhatók. A teljesítést virtuális pecsétek gyűjtésével lehet igazolni, az ehhez szükséges Horizont applikáció pedig nemcsak az igazolófüzet szerepét tölti be, hanem offline térképet, kerékpáros információkat és turisztikai érdekességeket is tartalmaz majd.

Az első hivatalos 470 kilométeres szakaszt 2025 március végén adják át, ez Nagyoroszi és Bakonybél között húzódik. Az év végéig további szakaszok is elkészülnek, így Szentgotthárdtól Salgótarjánig már bejárható lesz a következő útvonal is. A teljes Horizont 2026-ban lesz kész, és ekkor már a nyugati határtól egészen Tokajig el lehet majd jutni rajta. Az útvonal változatos burkolatokon – aszfaltos, murvás és erdei ösvényeken – halad, így mind a hobbi bringások, mind a tapasztaltabb túrakerékpárosok számára tartogat izgalmakat.

Kerékpárosbarát szolgáltatások és applikáció

A MAKETUSZ működteti az Országos Kerékpárosbarát Szolgáltatói Hálózatot, amely jelenleg mintegy 800 szolgáltatót foglal magában. A rendszerben olyan helyeket találhatnak a bringások, ahol biztosítják a kerékpárok biztonságos tárolását, szervizelését, illetve e-bike töltőpontokat, de vannak benne ivókutak és pihenőhelyek is

Kerékpárosbarát applikáció segít ezeknek a helyeknek a megtalálásában, emellett pedig útvonaltervezővel és követési funkciókkal is rendelkezik. Az alkalmazás letölthető Androidra a Google Play Áruházból, valamint iOS-re az App Store-ból is.

A kerékpározás jövője MagyarországonA MAKETUSZ folyamatosan dolgozik azon, hogy Magyarország egyre jobb bringás infrastruktúrával rendelkezzen. Ha szeretsz bringázni, érdemes figyelni a MAKETUSZ projektjeit, hiszen folyamatosan újabb és újabb lehető

Videók
Kapcsolódó cikkek
Remek hír mindenkinek, aki szeret sportolni és szeret bringázni! Végre kezdődhet a tekerés és a pecsétgyűjtés a Horizonton! Március 31-én hivatalosan is átadták az 1500 kilométeresre tervezett kalandtúra-útvonal első szakaszát, amely 458 kilométeren keresztül kanyarog Nagyoroszitól egészen Bakonybélig.
SZEOSZ évindító 2025
2008-ban indult egy olyan kezdeményezés, amely mára Magyarország egyik legnagyobb sportos eseményévé nőtte ki magát. Ez nem más, mint a Nagy Sportágválasztó, ahol gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatnak számos sportágat szakemberek segítségével, hogy megtalálják a hozzájuk legjobban illőt. Sokan itt fedezték fel azt a mozgásformát, amely később életük szerves részévé vált.
Március negyedik hétvégéjén rengeteg izgalmas aktív program közül válogathatsz. Ünnepelheted mozgással a Víz Világnapját, evezhetsz magányosan, barátokkal vagy éppen családdal is, tekerhetsz sík vidéken és hegyen, futhatsz nappal és éjszaka, de akár túrázhatsz is, ha éppen ahhoz van kedved. Mindegy, csak csináld! Itt az ideje, hogy mozgásba lendülj!
SZEOSZ évindító 2025
A Magyar Turista már több mint húsz éve kalauzolja olvasóit Magyarország és a Kárpát-medence legszebb vidékeire. A havonta megjelenő magazin nem csupán túraajánlókat és térképeket kínál, hanem élménybeszámolókkal, történelmi érdekességekkel és izgalmas felfedezésekkel csábít kalandos kirándulásokra.
SZEOSZ évindító 2025
Magyarország egyik legnépszerűbb futóeseménye, az NN Ultrabalaton 2025-ben már 19. alkalommal rajtol el. Az április 24-27. között megrendezett versenyen a résztvevők 211 kilométert teljesíthetnek egyéniben, váltóban, csapatban, vagy akár kerékpáron. A Projekt 422 pedig egy extrém kihívás, a legeslegkitartóbb futók nemcsak egyszer, hanem kétszer is körbefutják a magyar tengert, összesen 422 kilométert megtéve.
Kapcsolódó programok
Cserháti országúti kör Palotásról: tekerj a nyugalomért és a látványért!
Vágytál már egy olyan bringatúrára, ahol csak a suhanó kilométerek és a békés táj számít? A dél-Cserhát dimbes-dombos vidéke pont ezt kínálja Palotásról indulva. Fedezd fel az alacsony forgalmú utakat és a rejtett falvakat!
Bike Aréna Eplény
Az Eplényi Síaréna tavasszal, nyáron és ősszel több izgalmas pályával várja a hegyi kerékpározás szerelmeseit. Emellett pedig túrázhatsz és libegőzhetsz is!
Szőlőhegyi barangolások az ezer apró csoda földjén (VHR 1 túra)
Fedezd fel a Vasi-Hegyhátot egy könnyű kerékpártúrán!
Legfrissebb cikkeink
Soha nem késő elkezdeni! Mozgásra fel, itt az Aktív Idősek Program!
Több százmillió forintos programokat indít az Aktív Magyarországért államtitkárság karöltve szakmai partnereivel annak érdekében, hogy Magyarország idősödő lakossága fittebb, egészségesebb és boldogabb legyen. Mert mozogni minden korban fontos és szuper!
Tojáskergetés, nyuszitúra és friss levegő – húsvéti mozgásélmények a hosszú hétvégére!
Ha azt hitted, hogy Húsvétkor mindenki csak tojással és sonkával pakolja meg a tányérját, majd gurul haza a kanapéra, hát nagyot tévedtél! A négy napos hétvégén országos mozgásmámor veszi kezdetét: bringatúrák, futóversenyek, túrák és vízitúrás különlegességek várnak – húsvéti finomságokkal és jó hangulattal fűszerezve.
Bánhalmi Kata: táplálkozással, mozgással, alvással, önmagunk megismerésével érhető el belső egyensúly
20 év kemény önismereti munkájával rakta össze azt a tudást a testi-lelki egyensúlyról, önismeretről, egészségről Bánhalmi Kata, amit vendégeivel együtt megoszt a „Kösz, jól” podcastban. Égető munkatempóból és a feszültséget levezető bulikból jutott el oda, ahol ma van – egy olyan pontra, ahonnan nemcsak a saját életét szervezi tudatosan, de másokat is segít ebben.
Csodás idő, fantasztikus futók és balatoni hangulat a Generali Run Balatonfüreden
Április 12-én, ragyogó napsütésben rendezték meg a Maratonman versenysorozat 2025-ös évadának második állomását, a Generali Run Balatonfüredet. A festői Vitorlás Téren felállított versenyközpontban több mint 1000 futó sorakozott fel, hogy különböző távokon mérettesse meg magát.
Minden rekordot megdöntött a legek futóversenye, a 40. Telekom Vivicittá
Történelmi részvételi csúccsal, 31 530 indulóval zárult a 40. Telekom Vivicittá Városvédő Futás április 12-13-án Budapesten. A kétnapos rendezvény nemcsak a résztvevők számában döntött rekordot – túlszárnyalva a 2019-es 31 293 fős csúcsot –, hanem a nemzetközi futók és a női indulók arányát tekintve is új mérföldkövet jelent. A hatalmas tömeg és a csodálatos idő igazi futóünneppé, feledhetetlen mosolyfesztivállá varázsolta a Margitszigetről induló, és a főváros legszebb részein haladó versenyt. A 40. Telekom Vivicittát övező hatalmas médiavisszhang és a résztvevők közösségi média aktivitása tömegeket ért el, hirdetve a mozgás és az aktív életforma fontosságát.
Elindult a rekorddöntő 40. Telekom Vivicittá
Fantasztikus hangulatban és tökéletes futóidőben rajtolt minden idők legnagyobb Vivicittája. Már a kétnapos verseny első napján megtelt a Margitsziget és az összes futam teltházzal indult, így helyszíni nevezésre nem is volt lehetőség, ahogy a vasárnapi távok is mind megteltek.
2025 © holmozogj.hu