Aktív élet 60 felett: Gajdos Tamás ismét világbajnok!

A televíziós műsorvezető, a holmozogj.hu szakértője óriási hajrával lett aranyérmes a hazai rendezésű öttusa masters vb-n a 60 és 70 év közötti korosztály lovaglás nélküli versenyszámában. Gajdos Tamás laser run-ban korábban már ötször volt a világ legjobbja.

Magyar győzelemmel zárult a gyömrői öttusa masters világbajnokságon a férfiak 60 és 70 év közötti korosztályának négytusa versenye. Gajdos Tamás az első két szám, a vívás és az úszás után a hatodik helyen állt, ám a mindent eldöntő kombinált számban, a laser run-ban óriásit hajrázott és magabiztosan szerzett világbajnoki címet.

– mesélte a célban boldogan a holmozogj.hu-nak a 66 éves műsorvezető, oldalunk szakértője.

„Láttam, hogy a sok eső miatt borzalmasan mély és sáros a pálya, ezért – mivel semmi nem tiltja – stoplis cipőt vettem fel a futáshoz. Bejött, tökéletesen kapaszkodott a sárban, ráadásul a lőtéren is jól céloztam, így sikerült a bravúr” – folytatta Gajdos Tamás.

Amilyen szerencséje volt a cipőválasztással, olyan pechje a lézerpisztollyal. Szombaton ugyanis elromlott a saját pisztolya, kölcsön kellett egyet kérnie, ám az is elromlott, így a laser run rajtja előtt 5 perccel kapott egy harmadik pisztolyt, ami akkor volt életében először a kezében.

„Ilyen izgalmakat már nehezen visel az ember szíve 66 évesen, de a lényeg, hogy a végén elsőként értem célba” – zárta az élménybeszámolót a friss világbajnok.

Gajdos Tamás fiatalon versenyszerűen atletizált, a laser run-nal, vagyis a futás és a lövészet kombinált számával néhány éve foglalkozik komolyabban. Olyannyira, hogy korosztályában már ötszörös világbajnok.

A vívással és az úszással kiegészült négytusában viszont most lett először a világ legjobbja. 

A műsorvezető közösségi futásra is várja a jelentkezőket, minden csütörtökön a 17. kerületi Riz Levente Sportközpontnál. A holmozogj.hu-n pedig rendszeresen megosztja majd szakértői tanácsait az olvasókkal.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján minimum heti 300 perc mérsékelt, vagy 150 perc erőteljes mozgásra van szükség. Te mennyit mozogsz?
Novemberben a Gödöllői-dombság vár minden természetjárót! A Péceli Dombok Között teljesítménytúrán négy különböző táv közül választhattok kezdőktől a tapasztalt túrázókig. Baráti hangulat, panorámás ösvények és finom célbefutós tea garantált.
Rekordot döntött az Ultra-Trail Hungary nevezése: már az első 24 órában 779 futó regisztrált, több mint 400-an az első 3 órában, Magyarország legnagyobb terepfutó fesztiválja 2026-ban is hatalmas érdeklődéssel rajtol.
A hétvégét idén a mozgás és a misztikum különleges kombója uralja – jelmezes futások, világító bringák és töklámpásos evezések várnak szerte az országban. A Holmozogj.hu csapata összegyűjtötte a legjobb aktív programokat, készülj, mert most tényleg életre kel a sportos Halloween!
Közeleg október egyik legmozgalmasabb hétvégéje: városi futóünnep, országos túranap, családi sportjátszótér és izgalmas terepfutások várnak országszerte. Válassz egy versenyt, húzd fel a sportcipőt és gyűjtsétek az élményeket – a Holmozogj ismét összegyűjtötte a legjobb programokat!
Kapcsolódó események
Legfrissebb cikkeink
Baján a víz az úr – ezért érdemes felfedezni a Mogyi Bajai Vízisport Klub világát
Vízivándor táborok, kajak-kenu edzések, napközis táborok és vezetett túrák – a Mogyi Bajai Vízisport Klub 2026-ban is rengeteg programmal vár minden korosztályt a Sugovica partján.
Még nincs vége a síszezonnak: stabil hóviszonyok a Mátrában
Miközben az országban már tavaszias a hangulat, a Mátrában igazi télies körülmények fogadják a síelőket és snowboardosokat. Stabil, 30-60 cm vastag hó, napsütés, este pedig kivilágított pályák teszik izgalmassá a hétvégét a Mátraszentistváni Síparkban.
Megnyílt a legújabb és legnagyobb SPURI futóbolt, gigantikus választék és tágas üzlethelyiség várja a futókat
Új bázisra költözött a 26 éves Spuri Futóbolt hálózat legnagyobb üzlete – A legendás alapítók központjában ma is a futók állnak az első helyen
Télzáró nagy durranás, tavaszindító lendület!
A Holmozogj csapata összegyűjtötte neked azokat a programokat, amelyekkel bombaerősen zárhatod a telet, és lendületből indíthatod a tavaszt. Rajtad áll, melyik lesz az első lépés az új évszak felé.
Fedezd fel a rejtett kincseket – újra országos ingyenes túranap február 28-án!
A tél egyik legizgalmasabb szabadidős eseménye idén is megrendezésre kerül: február 28-án országszerte 10 helyszínen várja a természet és a mozgás szerelmeseit a Rejtett Kincsek Túrái!
Elhozták a fényt a White Run futóverseny indulói
Február 21-én ismét megnyílt a kőbányai pincerendszer kapuja, és a résztvevők egy egészen különleges világba léphettek be a White Run futóversenyen: a sötétség és a fény lenyűgöző játékába.
2026 © holmozogj.hu