Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Álomból valóság: így lett az Ultra Trail Hungary igazán menő terepfutó verseny

Utcai tömegverseny, vagy terepfutás? Magyarországon is egyre többen fedezik fel, milyen csodás élményt nyújt, ha igazán friss levegőn, a természetben fut az ember. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Salomon Ultra-Trail Hungary 2015-ben új korszakot nyitott a hazai terepfutó versenyek világában.
Mozgásforma
Futás Futás

“Volt egy álmom. Az álom arról szólt, hogy egy üres budapesti iskolaudvar helyett a szentendrei Duna korzóra érjenek célba a futók. A futók, akik a világ minden sarkából jönnek majd. Akik büszkén fotózzák a célban az érmüket, és utána azt írják nekem, hogy megérte” – ezt írta közösségi oldalán az Ultra-Trail Hungary (UTH) főszervezője, Csányi László, vagy ahogyan futóberkekben ismerik, “Csanya”.

Az álomból pedig valóság lett.

10 év alatt nemzetközi hírnevet szerzett az UTH

„Sokan emlékezhetnek, hogy a 2000-es évek második felében létezett a Terep Százas (T100) nevű verseny, amelynek a Budai-hegységben és a Pilisben vezetett a bő 100 kilométeres távja, 17 órás szintidővel. Tulajdonképpen itt indult az UTH története, a T100-as versenyek tapasztalatai alapján igyekeztünk olyan eseményt megalkotni, amelyen a legkeményebb ultrafutók mellett mások is megtalálják a számukra megfelelő kihívást, és akár külföldiek is Magyarországra utaznak miatta” – mesélt a kezdetekről a holmozogj.hu-nak Csányi László.

Az első Ultra Trail Hungary 2015-ben, a pünkösdi hétvégén rajtolt el: a versenyközpont már akkor Szentendrén volt (igaz nem a mai helyén), a Pilisben és a Visegrádi-hegységben két távon (111 km és 55 km) lehetett futni (ma már hat táv közül lehet választani), és – talán a szervezőket is meglepte –, hogy már első alkalommal 16 országból 61 külföldi versenyző érkezett.

„Azóta is folyamatos növekedésben vagyunk, még a koronavírus-járvány sem okozott megtorpanást. A legutóbbi, 2024 tavaszi UTH-ra több mint 1500-an jelentkeztek, köztük 334 külföldi, 42 országból” – sorolta a főszervező.

Csányi László szerint a terepfutás különleges élményt nyújt, és különösen azoknak az utcai futóknak ajánlja, akik új kihívásra vágynak.

Kezdő futóként is érdemes kimerészkedni a terepre

Az UTH egyik különlegessége, hogy előzetesen közös útvonalbejárásokkal is segítik a futókat. A verseny előtt szervezett túrák résztvevői felmérhetik a terepet, megismerkedhetnek a szintkülönbségekkel, a természetes akadályokkal. Persze a túrák nemcsak a felkészülés miatt hasznosak, hanem közösségi élményt is nyújtanak.

Facebookon hirdetjük meg ezeket az alkalmakat, és sokan ki is használják a lehetőséget. Vannak, akik ilyenkor döntenek arról, hogy valóban nekik való-e az a táv, amelyre nevezni szeretnének, vagy módosítaniuk kell a terveiket” – mondta László.

Hozzátette, hogy a terepfutás nemcsak profiknak való, akár terepen is el lehet kezdeni a rendszeres testmozgást. Persze nem kell rögtön a legnehezebb hegyeket választani, a rövidebb távok is csodás kikapcsolódást jelentenek.

A 2025-ös Salomon Ultra-Trail Hungary június 7-8-án lesz, a nevezés november másodikán kezdődött, hat táv közül lehet választani.

A Visegrád Trail 29 kilométeres, a Twin Peaks Trail távja 22 kilométer, ám sok benne a meredek emelkedő és lejtő! A Szentendre Trail teljesítőire 54 kilométer vár, az igazán extrém kihívást keresőknek pedig ott a Szentlászló Trail a 84 km-es távjával, valamint a királyszám, a 111 km-es Ultra-Trail Hungary 4200(!) méteres szintemelkedéssel a Pilis és a Visegrádi-hegység legszebb részein.

A főszervező még soha nem indult

Egy terepfutó verseny megtervezése és lebonyolítása teljesen más kihívást jelent, mint egy városi eseményé. 15-20 ember dolgozik például azon, hogy minden szakaszon megfelelően legyen jelölve az útvonal, a verseny hétvégéjén több mint 350 önkéntes segít, kiemelten kell készülni az esetleges balesetekre is, hiszen a terepviszonyok miatt egyáltalán nem könnyű a mentés.

Érdekesség, hogy Csányi László még soha nem állt rajthoz a saját versenyén, viszont próbál minél többet beszélgetni az indulókkal, ez is erősíti a rendezvény családias hangulatát.

“A tervek szerint 2030-ban rendezem utoljára az UTH-t és abban az évben el is indulok rajta. Utána mi lesz? Más viszi tovább a boltot, nem engem fognak szidni a futók a sár, az emelkedők, vagy a bármi miatt…” – írta Csányi László “Csanya” az UTH honlapján.

Ha kedvet kaptál a terepfutáshoz, nézd meg a jelentkezési feltételeket.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Május 17-én huszonkilencedik alkalommal rajtolt el a Kékes Csúcsfutás, Magyarország egyik legkülönlegesebb kihívást jelentő szabadidősport eseménye. Itt dőltek el a Hegyifutó Országos Bajnokság címei is.
Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar futóközösség elképesztő erőt képvisel: az idei Futókörök Napja során 25 helyszínen összesen 10.267 résztvevő gyűjtötte a kilométereket, és együtt egészen lenyűgöző, 89.345 kilométeres eredményt értek el futva vagy sétálva.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Még nem késő csatlakozni a SZEOSZ 21 napos kihívásához: aki május 18-án elkezdi, még teljesítheti a programot június 16-ig.
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
Az Írottkő ismét megmutatta karakterét. Az Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb 2026-os kiadása minden szempontból továbblépést jelentett: több résztvevő, erősebb mezőny és még több emlékezetes pillanat jellemezte az idei versenyt.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest IV. kerületi futókör
A Szilas-patak újpesti szakaszának partján kialakított futópálya nyugodt környezetben épült, amely mellett bringapark és pumpapálya is található.
Sárvári futókör
A Csónakázó-tó körül épült pálya a városi futórendezvények központja, helyi és turisztikai céloknak is egyaránt megfelel, hiszen egy szálloda és egy lakótelep között található, festői környezetben.
Legfrissebb cikkeink
Szavazással dől el, hol fut idén az Év Kerékpárútja
Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet.
Mozgás Éjszakája: június 12-én a budapesti Hősök terén és közel 100 helyszínen
Június 12-én ismét életre kel a Mozgás Éjszakája: a budapesti Hősök terén, valamint további közel 100 helyszínen várják a mozogni vágyókat egy különleges, ingyenes sportélményre.
Pörög a május közepe – futás, bringa és közösségi sportélmények országszerte
Május közepén már teljes fordulatszámon dübörög a szabadtéri sportélet: hegyi futások, balatoni bringatúrák, tóparti versenyek és közösségi mozgásprogramok várják az aktív kikapcsolódás szerelmeseit.
111 ezer kilométer a Tisza-tó körül: 1700-an, köztük veterán velocipéd-világbajnok is tekert a 19. BorsodChem Tour de Tisza-tón
Lenyűgöző közösségi teljesítmény tette felejthetetlenné a BSI népszerű kerékpáros eseményét
3000 résztvevővel és óriási stadionbulival ért véget a második E.ON Business Run
200 cég és szervezet képviseltette magát a kifejezetten munkahelyi csapatoknak szervezett hétköznap esti csapatépítő futóeseményen.
Májusi sportdömping: ennyi verseny közül nehéz választani
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvége legjobb programjait, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni.
2026 © holmozogj.hu