Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Mérföldkőhöz érkezett a dagonyázás Nyáregyházán: megvan a Brutálfutás történetének 25 ezredik célba érkezője

Őrületes hangulatban, sárban és vidámságban zajlott le szombaton a 15. Brutálfutás, a Budapest Sportiroda (BSI) legszerethetőbb, könnyeden értelmezett akadályversenye.
Mozgásforma
Futás Futás

A több mint 2300 fős mezőnyben idén mérföldkőhöz is érkeztek a szervezők: a nyáregyházi motocross pályán áthaladt a célvonalon a Brutálfutás történetének 25 ezredik teljesítője is.

Idén is hozta a formáját a Brutálfutás: a zord elnevezés ellenére a nyáregyházi sártengerben a mozgás mellett ezúttal is a felhőtlen szórakozásé és a családoké volt a főszerep. A 2012 óta hagyományosan a nyáregyházi motocross pályán megrendezett esemény ezen a napon egy vidámpark és egy katonai kiképzőterep keverékévé, igazi kalandparkká változott. A résztvevőknek a sárral borított pálya dimbes-dombos szakaszain létrehozott alkalmi tavakkal, szalmabála- és autógumi-alakzatokkal, valamint dróttal és álcahálóval nehezített akadályokkal kellett megküzdeniük. Itt valóban nem az időeredmény és a kőkemény erőelemek, hanem a közösen átélt kaland és a hihetetlen buli volt a legfontosabb.

A jubileumi 15. verseny a mezőny létszámát tekintve is bűvös számhoz ért. Mivel a 2012 és 2025 közötti eseményeken összesen 24 116-an értek célba, a mostani, több mint kétezer fős mezőny beérkezésével szombaton a Brutálfutás történetének 25 ezredik teljesítője is nyakába kapta a megérdemelt befutóérmet.

Országos népszerűség és hagyományos női uralom

Hogy mennyien akartak idén is egy kis színt vinni a mozgásba, azt jól mutatja, hogy 420 hazai településről mintegy 2350 előnevező érkezett. A mezőny 28 százaléka a fővárosból, 27 százaléka Pest vármegyéből jött, de Bács-Kiskun, Fejér és Csongrád-Csanád vármegye is egyaránt 120 fő feletti csapattal képviseltette magát. A résztvevők számára a szervezők „életük leghosszabb” kilométereit ígérték: a 7 kilométeres hosszútávnak csaknem 1400-an, a 2,3 kilométeres rövidtávnak pedig több mint 950-en vágtak neki.

A piszkosul jó eseményen rendre megdől az a sztereotípia, miszerint a sárban dagonyázás férfikiváltság lenne: a hagyományosnak mondható női létszámfölény idén is megmaradt, a mezőny 53 százalékát a hölgyek tették ki.

Különleges arcok a sártengerben

A Brutálfutás igazi, generációkat összekötő családi eseménnyé nőtte ki magát: a résztvevők 16 százaléka 14 év alatti gyermek, 33 százaléka pedig 26 év alatti fiatal volt. A nyáregyházi akadálypályán idén is ott volt Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos, aki visszatérő résztvevőként, a tőle megszokott lelkesedéssel és humorral a több ezres tömeggel együtt küzdötte le a csúszós akadályokat.

Minden célba érkező nyakába egyedi befutóérem került, és ahogy az ezen a versenyen lenni szokott: garantáltan senki nem úszta meg sem szárazon, sem tisztán ezt a felejthetetlen napot.

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Őrületes hangulatban zajlott le szombaton Nyáregyházán a Brutálfutás, a Budapest Sportiroda (BSI) legextrémebb rendezvénye. A piszkosul jó családi eseményen a nők és a gyerekek is bebizonyították, hogy nem ijednek meg az akadályoktól. Még dr. Zacher Gábor, a BSI rendezvények visszatérő résztvevője is vállalta a szórakoztató kihívást és a több ezres tömeggel együtt állta a sarat.
Ez a hétvége tele lesz adrenalinnal, vidámsággal és kihívásokkal! Sportolj át egy egész éjszakát a Mozgás Éjszakáján az 55 település egyikén, evezz a Rába festői kanyarjaiban, sarazd össze magad a Brutálfutáson, vagy csobbanj egyet a Balatonban! Most biztosan megtalálod a neked valót, kár lenne otthon maradni…
Futás, csúszás, kúszás, mászás, trükkös akadályok és rengeteg sár - a Budapest Sportiroda (BSI) ismét megrendezi Nyáregyházán a Brutálfutást. Ahogyan a korábbi években, a saras kaland mezőnyében a férfiakhoz képest idén is többen lesznek a nők, és a résztvevők negyede a 18 év alatti korosztályból kerül ki. Június 14-én, szombaton jön a BSI piszkosul jó családi eseménye, ahol a mozgás mellett a vidámságé a főszerep.
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Kiskőrösi futókör
A Záportározó-tó a városi sport- és szabadidős tevékenységek egyik központja, környezete folyamatosan szépül.
Pápai futókör
A futókör Pápa egyik kedvelt zöldterületén, a Külső-Várkertben helyezkedik el, amely rengeteg szabadidős kikapcsolódást nyújt.
Legfrissebb cikkeink
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
2026 © holmozogj.hu