Telt ház a LaserFun második állomásán

Óriási sikert aratott pénteken Budaörsön az öttusát és a mindennapos testmozgást népszerűsítő DO60 LaserFun roadshow. Egész nap érkeztek a gyerekek, hogy kipróbálják a laser run-t, teszteljék ügyességüket az akadálypályán és megismerkedjenek a párbajtőrvívás alapjaival.
Mozgásforma
Laser run Laser run

A DO60 LaserFun sorozatot szeptember 15-én Csepelen indította útjára Gulyás Michelle, az UTE olimpiai bajnoka, aki

A gyerekek számára az is motiváló lehet, hogy minden helyszínen találkozhatnak valamelyik válogatott öttusázóval, a budaörsi rendezvény sztárvendége Szép Balázs, világbajnoki ezüstérmes versenyző volt.

„Nagyon ajánlom a gyerekeknek a DO60 LaserFun programot, mert nagyon jó hangulatban ki tudják próbálni az öttusa több versenyszámát, például a laser run-t, az akadálypályát és a párbajtőrvívást” – nyilatkozta Szép Balázs, aki a párizsi olimpiát a 10. helyen zárta.

Szép Balázs, olimpiai 10. helyezett öttusázó

A DO60 LaserFun rendezvénysorozat a Magyar Diáksport Szövetség kezdeményezésére indult, a Magyar Öttusa Szövetség szakmai segítségével és a Belügyminisztérium támogatásával, azzal a céllal, hogy minél több gyerekkel sikerüljön megszerettetni a rendszeres testmozgást, és emelkedjen azoknak a száma, akik az öttusát választják.

Minden induló egyedi rajtszámot kapott, a szervezők profi időmérő rendszert is kiépítettek, de természetesen

a DO60 LaserFun rendezvényeken nem a győzelem a legfontosabb, hanem az, hogy minden gyerek sikerélménnyel távozzon.

A laser run mellett a párbajtőrvívás alapjaival is megismerkedhettek a résztvevők. A legnagyobb sikert pedig – ahogy az várható volt – a felfújható akadálypálya aratta, ami azért került a rendezvény programjába, mert a jövőben a fiatalok körében rendkívül népszerű, az Exatlon és Ninja Warrior tévéműsorokból is jól ismert akadályverseny váltja a lovaglást az öttusa versenyszámai között.

A DO60 LaserFun roadshow már ezen a hétvégén folytatódik. A laser run pálya, az akadálypálya, a sportágtörténeti kiállítás, a lézerpisztolyos és párbajtőr gyakorló zóna mind-mind Dunakeszire költözik, és vasárnap egész nap várja a 10 – 18 év közötti gyerekeket, valamint szüleiket az új Diáknegyedben.

A DO60 LaserFun sorozat további állomásai:
– szeptember 29. – Dunakeszi Diáknegyed
– október 6. – Székesfehérvár, Bregyó közi Atlétikai Központ
– október 12. – Miskolc, Rendvédelmi Technikum
– október 19. – Budapest, Városliget

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Ez jó buli volt - szinte kivétel nélkül mindenki ezt mondta, aki kipróbálta a futás és a lövészet kombinált számát a LaserFun sorozat első állomásán, Csepelen. Folytatás szeptember 28-án Budaörsön.
Jelentős érdeklődés övezte a LaserFun sorozat első, csepeli állomásának programját. A futásból és lövészetből álló kombinált számot kipróbáló gyerekek az olimpiai bajnok öttusázóval, Gulyás Michelle-lel is találkozhattak az eseményen.
Gulyás Michelle olimpiai bajnok ajánlásával hat állomásos országos roadshow indul, amelyen a 10 és 18 év közötti fiatalok megismerkedhetnek a laser run sportággal, valamint az öttusával.
Különleges, a megszokottnál egy órával hosszabb hétvége következik, ami tökéletes alkalom a mozgásra! Mielőtt elindulsz a szabadba, olvasd át heti hírválogatásunkat, amelyben szokás szerint összegyűjtöttünk a legjobb cikkeket és videókat! Jó szórakozást!
Sikerrel zárult az öttusát, és azon belül a laser run-t, valamint a sportág új számát, az akadályversenyt népszerűsítő országos rendezvénysorozat. A hat állomásos DO60 LaserFun roadshow-nak köszönhetően több ezer diák, illetve családjuk ismerkedett meg az öttusával, amely izgalmas átalakuláson megy keresztül: a lovaglás lecserélésével az eddigieknél könnyebben elérhető, játékos, szórakoztató mozgáslehetőséget kínál a gyerekeknek.
Kapcsolódó programok
Fedezd fel a Budai Zöldet Solymár és Telki között
Járd be a Budai Zöld túraútvonal utolsó, Solymártól Telkiig tartó szakaszát! Hagyd magad mögött a várost, mássz fel a Zsíros-hegyre (akár egy barlangot is felfedezhetsz!), és pihenj meg Nagykovácsiban ezen a szép, változatos erdei túrán.
Túra a Gerecsében: Lófingató-hegy és szovjet bunkerek
Ez a családbarát körtúra a Gerecse déli részein könnyű terepen vezet, gyönyörű kilátásokkal és izgalmas látnivalókkal, mint az elhagyott szovjet bunkerek és hatalmas dolomitfalak. Közepes hosszúságú, emelkedők nélküli útvonal, így kezdők és tapasztalt kirándulók számára is ideális választás.
Legfrissebb cikkeink
SZEOSZ-ESEMÉNY
Indul a 2026-os Élmény- és Szabadidősport Program!
Áprilistól országszerte izgalmas élménysport-programok várják a mozogni vágyókat, melyek a SZEOSZ szakmai támogatásával valósulnak meg. A Holmozogj weboldalán rendszeresen közzétesszük az eseményeket és a beszámolókat!
Nyusziugrásban a rajtig – húsvéti sporthétvége az országban!
Húsvétkor sem áll meg a mozgás: terepfutás a Káli-medencében, közösségi futások Tapolcán és Tokajban, tavaszi túrák és családi programok több helyszínen. Olvasd el a Holmozogj csapatának hétvégi ajánlóját, és válaszd ki, hol húzol futócipőt április első hétvégéjén.
Ezüstérem és egymillió forint Elizabetnek – sikeres ultradebütálás Budakalászon
Kiemelkedő sporteredménnyel és egy megható jótékonysági sikerrel zárult Kovács Ádám debreceni futó első ultramaratoni versenye.
Drámai befutó és légi show: így indult a futószezon az NN City Run-on
Esős, szeles és hűvös időjárás fogadta a futókat, mégis közel 3000 résztvevő állt rajthoz az NN City Run idei eseményén, amely hagyományosan a Maratonman Versenysorozat szezonnyitó futóeseménye.
Zsivótzky Gyula nevét vette fel a Nemzeti Atlétikai Központ
Március 27-től Zsivótzky Gyula Atlétikai Központ néven működik tovább a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épült stadion.
ÚTON VANNAK AZ ASZFALTBETYÁROK!
3 helyszínen már jártak az Aszfaltbetyárok!
2026 © holmozogj.hu