Sikerrel zárult a LaserFun, Gulyás Michelle volt a sztár

Sikerrel zárult az öttusát, és azon belül a laser run-t, valamint a sportág új számát, az akadályversenyt népszerűsítő országos rendezvénysorozat. A hat állomásos DO60 LaserFun roadshow-nak köszönhetően több ezer diák, illetve családjuk ismerkedett meg az öttusával, amely izgalmas átalakuláson megy keresztül: a lovaglás lecserélésével az eddigieknél könnyebben elérhető, játékos, szórakoztató mozgáslehetőséget kínál a gyerekeknek.
Mozgásforma
Laser run Laser run

Budapesten, a Városligetben ért véget a hétvégén a DO60 LaserFun rendezvénysorozat, amely öt héten át, hat állomást érintve népszerűsítette az öttusát, valamint azon belül a laser run-t, illetve a sportág új számát, az akadályversenyt az általános és középiskolás diákok körében.

Az országos roadshow-t szeptember 15-én Csepelen, Gulyás Michelle indította útjára, az elmúlt bő egy hónapban Budaörsre, Dunakeszire, Székesfehérvárra és Miskolcra is ellátogatott a rendezvény, a befejező futamot pedig a Városligetben tartották.

Gyerekek a LaserFun rendezvényen a Városligetben 3

Új korszak kezdődik az öttusában

Az ingyenes rendezvények résztvevői minden állomáson kipróbálhatták a laser run-t, vagyis a futás és a lézerpisztolyos lövészet kombinált számát, megismerkedhettek a párbajtőrvívás alapjaival és tesztelhették ügyességüket a 60 méteres, óriási, felfújható akadálypályán, így ízelítőt kaphattak az Exatlon, illetve a Ninja Warrior című műsorokból is jól ismert akadályversenyből.

Ezzel új korszak kezdődik az egész világon és természetesen itthon is az öttusa történetében, új lendületet kaphat a sportág.

„A laser run-t már eddig is nagyon szerették a gyerekek, de az akadálysport beemelésével még több fiatalt tudunk megszólítani. A lovaglás sokkal nehezebben elérhető volt, az akadálysportot viszont akár iskolai körülmények között is ki lehet majd próbálni. Kifejezetten szórakoztató elfoglaltság lesz öttusázni, öttusa edzésekre járni az új korszakban, a sportág megfelel a modern kor, a mai gyerekek elvárásainak. Biztos vagyok benne, hogy a szülők is megkedvelik és nagy számban biztatják majd a gyerekeket, hogy járjanak le öttusa edzésekre, hiszen játékos formában tudjuk számukra biztosítani a rendszeres testmozgást. Jelenleg alig néhány száz igazolt öttusázó van az országban, néhány éven belül négy-, ötszörösére szeretnénk emelni a létszámot. Azon is dolgozunk, hogy 2027-re a diákolimpiai programba is bekerüljön háromtusaként az akadályverseny, valamint a laser run. Ha sikerül növelni a tömegbázist, akkor nagyobb esélyünk van arra is, hogy a sok ügyes gyerek között rátaláljunk a következő Gulyás Michelle-re, vagy Bőhm Csabára” – mondta Balogh Gábor, a Magyar Öttusa Szövetség, valamint a DO60 LaserFun roadshowt megvalósító Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

Gulyás Michelle a LaserFun rendezvényen a Városligetben

Gulyás Michelle is segít az öttusa népszerűsítésében

A gyerekek számára az is külön motivációt jelentett, hogy a DO60 LaserFun minden helyszínén találkozhattak valamelyik válogatott öttusázóval. Budaörsön Szép Balázs, világbajnoki ezüstérmes versenyző, Dunakeszin Bőhm Csaba, az idei egyéni világbajnok, Székesfehérváron Erdős Rita, világbajnoki bronzérmes versenyző és Demeter Bence, többszörös csapatvilágbajnok öttusázó, Miskolcon Guzi Blanka, a párizsi olimpiai negyedik helyezettje beszélgetett és szelfizett a diákokkal. Gulyás Michelle pedig a sorozat csepeli nyitóállomásán, valamint a Városligetben állta hősiesen a fényképért és autogrammért sorban álló fiatalok rohamát.

„Olimpiai bajnokként feladatomnak és küldetésemnek éreztem, hogy segítsem a sportág népszerűsítését, így nagy lelkesedéssel vettem részt a két DO60 LaserFun rendezvényen. Ráadásul öröm volt végignézni az arcokon! Egyértelműen kiderült, hogy az akadálypályát mennyire szeretik a gyerekek, és a rendkívül izgalmas laser run-nal együtt sokak kedvét meghozza az öttusához. Persze, ahhoz, hogy valakiből jó versenyző legyen, nagyon sokat kell dolgozni, de könnyebb úgy edzeni, ha az élményt ad, örömmel csinálja az ember, inkább játéknak és szórakozásnak érzi, nem pedig munkának. Biztos vagyok benne, hogy a szabálymódosításokkal új lendületet kap az öttusa, főleg a fiatalok körében nagyot ugrik az ismertsége és a népszerűsége, és valóban egy új korszak kezdődik” – nyilatkozta Gulyás Michelle, aki a napokban maga is elkezdte az edzéseket az akadálypályán.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Különleges, a megszokottnál egy órával hosszabb hétvége következik, ami tökéletes alkalom a mozgásra! Mielőtt elindulsz a szabadba, olvasd át heti hírválogatásunkat, amelyben szokás szerint összegyűjtöttünk a legjobb cikkeket és videókat! Jó szórakozást!
Szombaton utolsó állomásához érkezik a DO60 LaserFun, a laser run-t és az öttusát népszerűsítő, ingyenes programsorozat. A Városligetben, a Magyar Zene Háza mögötti Nagyréten próbálhatják ki a 10-18 év közötti fiatalok az öttusa legizgalmasabb versenyszámait. Lesz felfújható akadálypálya is!
Eldöntötted már, milyen hétvégi programot válassz? Ha imádod a terepfutást, akkor vedd Csopak felé az irányt! Vagy inkább tekernél az őszi Balaton-felvidéken? Esetleg egy alakformáló aerobikra neveznél be? Hétvégi eseménytippek a holmozogj.hu-n!
Eldöntötted már, hol mozogsz a hétvégén? Ugye nem akarod kihagyni az ország legnagyobb futóünnepét, a SPAR Budapest Maraton Fesztivált? Vagy inkább tekernél az őszi Börzsönyben? Esetleg a zumba érdekel? Hétvégi eseménytippek a holmozogj.hu-n!
A magyar öttusa vidéki fellegvárában, Székesfehérváron folytatódott a DO60 LaserFun roadshow. A példaképek közül ezúttal Erdős Rita, világbajnoki bronzérmes versenyzővel és Demeter Bence, többszörös csapatvilágbajnok öttusázóval találkozhattak a gyerekek.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Változatos vízitúra a Vén-Dunán Baja mellett
Készen állsz egy evezős kalandra Baja mellett, ahol vadregényes mellékág, homokos sziget, zúgók és a nagy Duna is vár? Fedezd fel a Vén-Duna és környékének sokszínű világát!
Az úrkúti őskarszttól a Sobri Jóska kalandparkig a Bakonyban
Lenyűgöző földtani képződmény, vadregényes bakonyi erdők és egy szuper kalandpark egyetlen túrán? Indulj el Úrkútról, fedezd fel az őskarsztot, majd célozd meg Kislődöt és a Sobri Jóska Élményparkot!
Legfrissebb cikkeink
Tekerj, fuss, evezz, lebegj – Telihold Sportnap, Balaton-átevezés és még sok más vár a hétvégén!
Mi kell a nyári felfrissüléshez? Egy kis szél az arcodba tekerés közben, lágy hullámok a vízen, hűs futás a csillagok alatt vagy épp lebegés a libegőn. Július második hétvégéje tele van izgalmas lehetőségekkel: jön a Telihold Sportnap Esztergomban, a Hervis Balaton-átevezés Zamárdiban, futóbulik Villányban és Balatonlellén, meg egy 207 kilométeres bringás kihívás a Sió mentén!
Bringások, irány Boldogkőváralja, mert jön a Zemplén Ring!
A nyár legizgalmasabb kerékpáros kalandjai folytatódnak: augusztus 16-án a Ring Sorozat újabb állomása várja a bringásokat Boldogkőváralján! A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ), a Kisvárda és Környéke Bringások SE, valamint az Aktív Magyarország Program közös szervezésében megvalósuló Zemplén Ring kihagyhatatlan lehetőség mindazok számára, akik szeretnék egy napra maguk mögött hagyni a hétköznapokat, és két keréken felfedezni Magyarország egyik leglátványosabb vidékét.
Több mint edzés – Ignáth Éva közösségi missziója
Ignáth Éva nemcsak futóként és pilates oktatóként inspirál másokat, hanem egy olyan közösségi teret is épít, ahol az edzések túlmutatnak az izomzaton: önbizalmat és motivációt adnak, közösséget formálnak és lendületben tartanak – kívül-belül.
Idén nyáron újra lebeghetünk a csillagok alatt! – Jön a Libegők Éjszakája!
Idén már tizedik alkalommal rendezik meg a nyár egyik legkülönlegesebb és legromantikusabb programját, a Libegők Éjszakáját, amely július 12-én négy csodás helyszínen – Budapesten, Lillafüreden, Sástón és Sátoraljaújhelyen – élvezhetjük az éjszakai lebegés különleges élményét. Ha szereted a természetet, a panorámát és a nyáresti varázst, ezt a programot vétek lenne kihagyni.
Ragadj Evezőt! – Vízitúra kaland a vadregényes Hernádon
Július 26-án folytatódik a Vízi Ring sorozat a Hernádon, amely Európa egyik legvadabb, legkevésbé szabályozott folyója, így a túrák biztosan nem lesznek unalmasak! Természetesen kezdőknek és családoknak is kínálnak könnyű evezős programokat.
Itt az idő, evezd át a Balatont!
Vajon milyen érzés saját erőből átszelni a Balatont? A Hervis Balaton-átevezés az egyetlen lehetőség arra, hogy szervezett, biztonságos keretek között evezd át hazánk legnagyobb tavát. Az esemény az idén indult vízitúra sorozat, a Vízi Ring harmadik állomása.
2025 © holmozogj.hu