Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Sikeres Ötpróba Úszónap Gödöllőn – közel 450-en ugrottak medencébe

Közel 450 résztvevővel zajlott le február 7-én az Ötpróba Úszónap Gödöllőn. A fedett uszodában biztonságos körülmények között, három különböző távon gyűjthették a pontokat az úszás szerelmesei – olimpiai bajnok vendéggel a rajtlistán.
Mozgásforma
Úszás Úszás

Február 7-én Gödöllő adott otthont az Ötpróba Úszónapok egyik állomásának, ahol közel 450-en ugrottak medencébe, hogy 500, 1500 vagy 3000 méteren teljesítsék a választott távot. A jó hangulatú eseményen minden korosztály képviseltette magát, a kezdőktől egészen a rutinos úszókig.

A résztvevők fedett uszodában, szakképzett úszásoktatók koordinálásával, biztonságos körülmények között tempózhattak, és természetesen ezúttal sem maradtak el az Ötpróba pontok. A teljesítők ajándék Ötpróba úszósapkát is kaptak, a nevezési díj pedig továbbra is kedvező maradt.

Az esemény különlegessége volt, hogy a mezőnyben ott úszott Kiss Gergely is, aki 1500 métert teljesített a gödöllői uszodában.

Az Ötpróba Úszónapok sorozata tavasszal is folytatódik: március 14-én egy új, debütáló helyszínen, Veszprémben várják majd az úszni vágyókat egy újabb pontgyűjtési lehetőséggel.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Az országos Ötpróba szabadidősport-programsorozat március 1-jén megérkezik a cívis városba: tempózz Te is a Városi Sportuszodában Cseh László úszólegendával az Ötpróba pontokért!
Hideg szél, zimankó vagy éppen cuppanós sár ide vagy oda, a legkitartóbbak ezúttal is odatették magukat. A Balatonnál és a Velencei-tónál bringások és futók vetődtek neki a kihívásoknak, Pátyon kutyás futók álltak rajthoz, a szekszárdi lankákon terepfutók nyomták kőkeményen, Nagykőrösön pedig farsangi futók izzadtak derekasan.
Ez a hétvége lesz a végső, legalábbis ezen a télen! Bátrak és kemény kihívásokat keresők előnyben, de azok sem fognak csalódni, akik könnyedebb mozgásra, vagy éppen egy kis vidámságra vágynak. Akár futni, úszni, bringázni vagy túrázni szeretsz, február utolsó hétvégéjének programjai között tutira találsz magadnak valót.
Három város, három nap – és egy különleges lehetőség: nemcsak pontokat gyűjthetsz, hanem együtt is úszhatsz Magyarország legendás olimpikonjaival! Az Ötpróba programsorozat következő állomásain most az úszásé a főszerep. Február 22-én Győrben, március 2-án Debrecenben, március 9-én pedig Budapesten is csobbanhatsz, hogy egy picit feszegesd saját határaidat, és egy felejthetetlen sportélménnyel gazdagodj!
Kétszeri halasztást követően, a harmadik meghirdetett alkalommal, ideális úszóidőben teljesíthették a résztvevők a 44. Lidl Balaton-átúszás távjait.
Legfrissebb cikkeink
81 ezer nevezéssel új első féléves rekordot döntött a Budapest Sportiroda, ősszel óriásversenyekkel folytatódik az év
A 2025-ös rekordév után idén még tovább növelte eseményei látogatottságát a hazai szabadidősport legnagyobb szereplője, a Budapest Sportiroda (BSI).
Forró nyár, aktív közösségek – ilyen volt a júliusi élménysport-szezon
Júliusban a nyári kánikula sem szegte kedvét a mozgás szerelmeseinek: országszerte ezrek húztak futócipőt, pattantak kerékpárra, indultak túrázni vagy hűsöltek úszással az uszodában.
Mozgásban a nyár: ezek a legjobb augusztusi élménysport-események
Augusztusban sem kell lemondani a közös mozgás élményéről: a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) országszerte változatos élménysport-programokkal várja azokat, akik aktívan szeretnék tölteni a nyár utolsó hónapját.
A Művészetek Völgyében debütál a Balaton-felvidék új Kalandtérképe
A Művészetek Völgyében mutatkozik be először a Balaton-felvidék új Kalandtérképe, amely túrákhoz, kerékpáros kirándulásokhoz és családi programokhoz kínál ötleteket.
November 18–19., Budapest: a sport üzleti és szakmaivilága ismét egy helyen
November 18–19-én Budapest ismét a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
Rakaca-tavi Vízi Karnevál: sport, természet és vízi kalandok egy helyen
Július 25-én ismét megtelik élettel a Rakaca-víztározó: a 4. Rakaca-tavi Vízi Karneválon egész nap vízi és szárazföldi sportprogramok, családi kikapcsolódás és közösségi élmények várják az érdeklődőket.
2026 © holmozogj.hu