Rekordlétszámú Mikulás lepi el Budapestet: A tél egyik leglátványosabb eseménye jubilál

Pirosba borul Budapest belvárosa december 7-én, vasárnap: a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutáson minden eddiginél több, 4500 jelmezes futó árasztja el az utcákat. A Duna-parton, garantált hóesésben hömpölygő piros tömeg évről évre a budapestiek és az itt tartózkodó turisták egyik kedvenc látványossága. A résztvevők nemcsak a kilométereket gyűjtik, hanem ajándékokkal töltik meg az SOS Gyermekfalvak puttonyát is.
Mozgásforma
Futás Futás

A Mikulásfutás – vagy ahogy a világban ismerik, a Santa Run – hagyománya fél évszázada indult a Baltikumból, mára pedig az adventi időszak elmaradhatatlan részévé vált. A Budapest Sportiroda idén tizedik alkalommal rendezik meg a vidám közösségi futást, amelyre soha nem látott tömegben érkeztek a nevezések: minden táv teltházas, így vasárnap 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó indul mesterséges hóesésben a Sóház utcából, hogy aztán ugyanoda érkezzen vissza.

Családi ünnep és nemzetközi közösség

A piros ruhás tömeg látványa mára a téli Budapest egyik ikonikus képévé vált. A futók az ország több mint 460 településéről érkeznek, de a nemzetközi érdeklődés is jelentős: 50 országból 320 külföldi Mikulás húz futócipőt. Ők döntő többségben a hazánkban élő, tanuló vagy dolgozó külföldi közösségek tagjai, akik ezzel az eseménnyel is bekapcsolódnak a város életébe. A legaktívabbak idén a japánok (50 fő) és a koreaiak (45 fő).

Az esemény igazi generációs találkozó is: a résztvevők több mint negyede 18 év alatti, sőt, a mezőny 15 százalékát a 10 év alatti gyerekek alkotják, így a legkisebbek is kiveszik a részüket az ünnepi kilométerekből.

– A 10. PENNY Mikulásfutás nem egy klasszikus futóverseny: egy óriási, mozgó utcabál, ahol a sport és az ünnepi hangulat találkozik. Látni több ezer embert egyszerre mozogni hóesésben, piros ruhában – ez az az élmény, amiért érdemes csinálni. Nem csoda, hogy ez az esemény évről évre a budapesti közönség és a turisták egyik kedvence, hiszen a hömpölygő piros tömeg elképesztő látványt nyújt. Mindezzel azt is üzenjük, hogy a sport, az aktív életmód télen is fontos, sőt, sok örömmel jár – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

Fuss és segíts! – Ajándékot a puttonyba

10. PENNY Mikulásfutás nemcsak a mozgásról és a látványról, hanem az adakozásról is szól. A szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal egy ajándékot a rászoruló gyerekeknek. A helyszínen, a Lónyay Utcai Református Gimnázium aulájában felállított hatalmas puttonyba várják az SOS Gyermekfalvak lakóinak szánt felajánlásokat. Kiemelten örülnek tartós élelmiszereknek, tisztító- és tisztálkodószereknek, bontatlan ágyneműknek, nem használt cuminak, cumisüvegnek, pelenkának és evőeszközöknek.

Program és távok – Mindenki Mikulása

A jelmezt – ruhát, sapkát és szakállt – a szervezők biztosítják minden indulónak. A futamok délelőtt 11 órakor kezdődnek a Sóház utcában, elsőként a legkisebbek és szüleik közös örömfutásával, a 900 méteres Családi futammal. Ezt követi 11:30-kor a 2,3 km-es táv azoknak, akik elsősorban a hangulatért és a kocogásért jönnek, majd 12:30-kor rajtol az 5 km-es mezőny, ahol a Mikulások már komolyabb tempót is diktálhatnak.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
Meglepő trendet mutatnak a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutás nevezési adatai: idén a hölgyek vették át az uralmat a mezőnyben. A vasárnapi, teltházas verseny 4500 fős rekordmezőnyének 59%-a nő, így a Télapó piros kabátja alatt most először többségében futónők rejtőznek.
Mikulásfutásokat és ronda pulcsis futást is rendeztek az elmúlt hétvégén, ami tele volt izgalmas, vidám szabadidős eseményekkel. A holmozogj.hu ismét összegyűjtötte, hogyan kapcsolódtak ki aktívan országszerte - Soprontól Egerszólátig - hátha te is kedvet kapsz egy kis mozgáshoz!
Rekordot jelentő 3200, mikulásruhába bújt futó vett részt a 9. PENNY Mikulásfutáson Advent második vasárnapján Budapest belvárosában. Mosolygós arcok, jópofa jelmezek, jótékonyság - ilyen volt az ország legnépesebb karácsonyi hangulatú futóversenye.
Minden idők legnépesebb mezőnyével, rekord részvétel mellett zajlott december 8-án a 9. PENNY Mikulásfutás Budapesten. Háromezer-kétszázan vágtak neki mikulásruhába öltözve a Fővám térről a három táv valamelyikének. A piros ruhás futók látványos versenyét érdeklődő nézők sokasága, turisták és budapestiek követték és fotózták az útvonal mellett. A 9. PENNY Mikulásfutás a jótékonyságban is rekordot döntött!
Kapcsolódó programok
Budapest X. kerületi futókör
A kőbányai Sportliget már több sporteseménynek otthont adott az elmúlt években, ami nem is meglepő, hiszen számtalan sportág űzhető az igényesen felújított közparkban.
Fóti futókör
A fóti Királydomb lankái megedzik a futók lábait: a néhány méteres szintkülönbség garantáltan megtöri a 800 méteres körök monotonitását.
Legfrissebb cikkeink
Januári közepi lendület - Futócipő, bakancs, korcsolya!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programlehetőségeket - mutatjuk, hol mozdulhatsz meg igazán január közepén. Hideg ide vagy oda, az élmény garantált!
Januári évkezdő hétvége – óriási hóhelyzet, irány a szabadba!
Berobbant az új év, vastag a hó, és végre igazi téli hangulat uralkodik!
Történelmi sportesemény a Városligetben: Érkezik az első hazai Street Snowboard Európa Kupa a Generali Freeze Fesztivál keretében
Január 9. és 11. között Budapest a nemzetközi snowboard világ központjává válik. A Városligeti Műjégpályán rendezik Magyarország első FIS Street Snowboard Európa Kupa futamát a városi freestyle snowboard egyik legdinamikusabban fejlődő szakágában, a Rail Jam formátumban.
Sikeres szezonkezdet Mátraszentistvánon: a kiváló hóviszonyok meghozták a kedvet a hazai síeléshez
Miközben az ország jelentős részét és a fővárost is friss hótakaró borította be az elmúlt napokban, a hegyekben igazi téli csúcsszezonnal indult az év. A Mátraszentistváni Sípark friss adatai szerint a magyar családok ki vannak éhezve a havas élményekre: a téli szünetben több mint 6000 vendég kereste fel az ország egyik legnépszerűbb síterepét, kihasználva a kiváló sportolási feltételeket.
II. Évindító túra Szendrőn – Jégvirág, borvirág túra a Korlát-hegy pincéihez
Mozgással indulna az új év? Január 2-án Szendrőn egy hangulatos, vezetett túra várja azokat, akik szeretnék az ünnepi időszak után aktívan kezdeni 2026-ot. Jégvirágos táj, régi présházak, meleg tea, forralt bor és akár Ötpróba-pontok – ideális évindító program túrázóknak és családoknak.
2026 © holmozogj.hu