Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Több ezer fős futókaraván kanyargott a 16. Balaton Szupermaratonon, Bódis Tamás nyerte a 196 km-es távot

Élettel és mozgással töltötte meg a Balatont a Budapest Sportiroda tavaszi, szezonindító futóeseménye: több ezer futó és a velük érkező népes kísérősereg vett részt a 16. Balaton Szupermaratonon
Mozgásforma
Futás Futás

A négynapos esemény királykategóriáját, a 196 kilométeres egyéni tókerülést a férfiaknál Bódis Tamás, a nőknél Láng-Somogyi Zita nyerte.

A csütörtöktől vasárnapig tartó, Siófokról induló és ugyanoda visszaérkező 16. Balaton Szupermaraton (BSZM) a hazai ultrafutók és a szabadidősportolók számára idén is komoly kora tavaszi erőpróbát jelentett. A mezőnyt tökéletes futóidő fogadta: mind a négy napon ragyogó napsütés kísérte a résztvevőket, a csípős, 2-3 fokos reggeli órák után pedig napközben fokozatosan tavaszias, 9-12 fokig melegedett a levegő, ami ideális körülményeket teremtett a kilométerek gyűjtéséhez. Bár a rendezvény fókuszában a 196 kilométeres, négynapos tókerülés áll, az esemény vonzerejét a választható távok sokszínűsége adja, így a profi hosszútávfutók mellett a rövidebb kihívásokat keresők is bekapcsolódhattak a versenybe.

– A mostani, tizenhatodik eseménnyel egy csodálatos korszak zárult le, hiszen idén rendeztük meg utoljára a Balaton Szupermaratont. Az elmúlt másfél évtizedben elképesztő teljesítmények, hatalmas küzdelmek és felejthetetlen emberi történetek születtek ezen a 196 kilométeren, és egy páratlanul összetartó, fanatikus közösség kovácsolódott össze. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk tartott ezen a hosszú úton. Kívánni sem tudtunk volna szebb és méltóbb búcsút: kiváló, ragyogó napsütéses időben, rengeteg elkötelezett futóval és hihetetlenül vidám, szeretetteljes hangulatban tudtunk elköszönni ettől a különleges eseménytől – mondta el Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője.

Az egész országot megmozgatta az esemény

A Balaton Szupermaraton valódi országos tömegsportrendezvény volt: a több ezer nevező Magyarország 440 különböző településéről érkezett a Balatonhoz. A résztvevők 33 százaléka budapesti volt, a vármegyék közül pedig Pest (18%), valamint Veszprém és Győr-Moson-Sopron bizonyult a legaktívabbnak. A nemzetközi mezőnyt 23 ország mintegy 100 sportolója alkotta, a legnépesebb csapattal a szlovákok, a németek és a lengyelek képviseltették magukat. A nők aránya a teljes eseményen elérte a 42 százalékot.

Kihívások 21-től 196 kilométerig

A klasszikus, négynapos (196 km) egyéni tókerülésnek több mint 250 elszánt ultrafutó nevezett, míg ugyanezt a távot váltóban (páros, 3-4 fős és 5-8 fős csapatokban) több mint 650-en választották. A hétvégi, kétnapos FélBalaton Szupermaraton (96 km) és a napi Maraton+ etapok szintén nagyon népszerűnek bizonyultak a kihívást keresők körében.

A BSZM a rövidebb távokon is hatalmas tömegeket vonzott: sokan választották a Maratonfüred 42,2 kilométeres klasszikus távját, ahogy az esemény két 21,1 kilométeres versenyszáma – a pénteki Öböl Félmaraton és a vasárnapi Magaspart Félmaraton – is kifejezetten népes mezőnyökkel zajlott.

Legendák és bajnokok a mezőnyben

A verseny történetében egyedülálló teljesítményt nyújtott Farkas László, Kollár Zoltán, Séra István és Simon Zoltán: ők négyen az eddigi összes Balaton Szupermaratont teljesítették egyéniben, és idén is neveztek, hogy gyarapítsák a megtett kilométerek számát.

A 196 kilométeres táv mezőnyében ott volt a hazai ultrafutás sok ismert alakja. Rajthoz állt többek között a háromszoros Spartathlon-győztes Lubics Szilvia, a szintén Spartathlon-bajnok Maráz Zsuzsanna, Fűrész Edit és Zétényi Szvetlana, valamint Blaskó Mihály, Boros Richárd, Kelemen Anett, Takács Krisztián Csipi és Toldi Péter is.

A rövidebb távokon és a váltókban is találkozhattunk ismert nevekkel: a csapatoknál futott Kovács Tamás londoni olimpikon maratonista, Juhász Patrik hegyifutó bajnok és Vásárhelyi Máté Dávid válogatott hosszútávfutó. A FélBalaton párosai között indult a korábbi magyar maratoni csúcstartó Szűcs Csaba, a Maratonfüred mezőnyében Bazsinka József Liszt Ferenc-díjas tubaművész, az Öböl Félmaratonon pedig Nyári Szilvia színésznő is teljesítette a távot.

Eredmények

A négynapos, 196 kilométeres egyéni küzdelmet a férfiaknál Bódis Tamás (12:31:17) nyerte, az összesítésben második Kanaev Gennadii(12:36:59), a harmadik Strifler Attila (13:33:56) lett. A nőknél Láng-Somogyi Zita lett az első (15:43:31), második Maráz Zsuzsanna (16:17:00), harmadik Stefanovits Anna (16:19:31).

További részletes eredmények a BSI eredményoldalán: https://bsieredmenylista.hu/balaton-szupermaraton-2026/

Fotók: Budapest Sportiroda

Videók
Kapcsolódó cikkek
Úgy tűnik, hogy tényleg sikerült elűzni a telet! A hétvégére jó időt ígérnek, így itt az ideje, hogy előkerüljenek a rövidebb futónadrágok és a napszemüvegek. A tavasz elhozza a szabadtéri sportok legjobb pillanatait: futás, bringázás, túrázás minden mennyiségben, sőt akár még úszni is lehet egy jót a budapesti Ötpróba Úszónapon!
Március 6-9. között rendezik a Budapest Sportiroda 14 éves múltra visszatekintő ikonikus futóeseményét, a 196 km-es Balaton Szupermaratont. Négy napon át futók, kísérők és szervezők 2000 fős karavánja járja körbe a Balatont. Vannak, akik egyéniben, mások csapatban indulnak, mindenki kiválaszthatja az ideális távot magának. A tavaszi balatoni szezonindító futóeseményre hazánk 417 településéről és 20 külföldi országból érkeztek nevezések.
Szeptember 6-án, minden idők legnagyobb magyar félmaratonján, a 24 ezer nevezőt számláló 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon dőlnek el a 2026. évi félmaratonfutó magyar bajnoki címek.
Elérte a maximális létszámot a félmaratoni és a 10 km-es táv is a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon. A Budapest Sportiroda (BSI) szeptember 6-i eseményére a tavalyi kiugró rekordot is megdöntve több mint 24 ezren neveztek.
Rekordot döntött a Generali Night Run Budapest: a különböző futamokon és sportprogramokon közel 6000 fő vett részt, Budapest egyik legkülönlegesebb nyárzáró sporteseményén. Az egész napos programsorozat idén egy régi-új különlegességgel is bővült: hat év után ismét át lehetett úszni a Dunát.
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Mosonmagyaróvári futókör
A Báger Ring névre keresztelt futókör igazi sportparadicsom, hiszen mellette strand, műfüves pálya és a téli időjárásban jégpálya is található.
Gödöllői futókör
Igazi természetközeli élményre vágysz? Ez a futókör az Alsópark dimbes-dombos erdei útjain halad végig a Rákos patak mentén.
Legfrissebb cikkeink
Aktívan búcsúztattuk a nyarat – mozgalmas augusztus az élménysport-programokon
A nyár utolsó hónapjában sem lassítottunk: augusztusban országszerte számos sportesemény kínált lehetőséget arra, hogy együtt mozogjunk, új kihívásokat keressünk és közösen gyűjtsünk élményeket.
Bajára érkezik a Vízi Ring – szeptember 12-én a Duna és a Sugovica kerül a középpontba
Szeptember 12-én Bajára érkezik a Vízi Ring országjáró vízitúra-sorozat: az idei tizedik állomáson rövidebb, családias evezés és egy 30 kilométeres, Fajszról Bajáig tartó Gemenc-kincse túra közül is lehet választani.
Világtalálkozót szervez a Wizz Air a budapesti félmaratonra
Szeptember 6-án, a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon a több tízezres mezőnyben egy egészen különleges társaság is rajthoz áll.
A bringások adják a Balaton új ritmusát: ősszel indul a régió második főszezonja
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Ősszel sem állunk le – szeptemberben is élménysport-programok várnak országszerte
Véget ér a nyár, rövidülnek a nappalok, lassan beköszönt az ősz – de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ideje lenne leállni a mozgással. Sőt!
A Kartelből a futópályára: OJ Sámson egyéni csúcsra készül a 41. Wizz Air Budapest Félmaratonon
Szeptember 6-án a 41. Wizz Air Budapest Félmaraton több tízezres mezőnyében a hazai hip-hop és DJ-szcéna ismert alakja, OJ Sámson is ott lesz a rajtvonalnál.
2026 © holmozogj.hu