Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

A nők uralják idén a budapesti Mikulásfutást

Meglepő trendet mutatnak a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutás nevezési adatai: idén a hölgyek vették át az uralmat a mezőnyben. A vasárnapi, teltházas verseny 4500 fős rekordmezőnyének 59%-a nő, így a Télapó piros kabátja alatt most először többségében futónők rejtőznek.
Mozgásforma
Futás Futás

Ha valaki vasárnap a Fővám téren jár, ne lepődjön meg, ha a „Ho-ho-ho” kiáltások a szokásosnál magasabb tónusban hangzanak majd. A statisztikák szerint a futócipő és a piros jelmez kombinációja idén a hölgyek körében aratott osztatlan sikert, látványos többségbe kerülve a férfiakkal szemben a főváros legvidámabb futóeseményén.

– Úgy tűnik, komoly átalakuláson megy keresztül a Mikulás-szakma, és talán nem véletlen, hogy ez a trendforduló pont az év legvidámabb futóversenyén történik meg. A viccet félretéve: örömteli látni, hogy a hölgyek ilyen lelkesedéssel vannak jelen. Évek óta látjuk térnyerésüket a szabadidősportban, de a mostani, közel 60 százalékos arány még minket is meglepett – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

A legifjabb manóktól a 87 éves Télapóig

A nemek aránya mellett a korosztályi összetétel is tartogat érdekességeket. A Mikulásfutás igazi generációs olvasztótégely:

  • Családi ünnep: A résztvevők több mint negyede (27,5%) 18 év alatti, sőt, a mezőny 15 százalékát a 10 év alatti gyerekek alkotják, így a legkisebbek nemcsak várják a Mikulást, hanem maguk is azzá válnak.
  • Szenior rekorderek: A futás kortalan, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a mezőny legidősebb férfi Mikulása, a budapesti Richter Ferenc 87 évesen húz futócipőt. A hölgyeknél a 77 éves Németh Tiborné képviseli a legtapasztaltabb korosztályt, bizonyítva, hogy a nagymamák is lehetnek szuperfitt Télanyók.

Japán Mikulások a pesti aszfalton

A budapesti Mikulásfutás híre a határokon is átnyúlik. Bár a többség (53%) budapesti, az ország 460 településéről érkeznek futók. Sőt, a nemzetközi különítmény is népes: 50 országból 320 külföldi induló lesz. Ők döntően a Budapesten élő külföldi közösségek tagjai: hagyományosan a helyi japán közösség a legaktívabb 50 fővel, de 45 koreai Mikulás is csatlakozik a menethez.

Videók
Kapcsolódó cikkek
Lenyűgöző látványban volt része vasárnap a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot.
Pirosba borul Budapest belvárosa december 7-én, vasárnap: a jubileumi, 10. PENNY Mikulásfutáson minden eddiginél több, 4500 jelmezes futó árasztja el az utcákat. A Duna-parton, garantált hóesésben hömpölygő piros tömeg évről évre a budapestiek és az itt tartózkodó turisták egyik kedvenc látványossága. A résztvevők nemcsak a kilométereket gyűjtik, hanem ajándékokkal töltik meg az SOS Gyermekfalvak puttonyát is.
Mikulásfutásokat és ronda pulcsis futást is rendeztek az elmúlt hétvégén, ami tele volt izgalmas, vidám szabadidős eseményekkel. A holmozogj.hu ismét összegyűjtötte, hogyan kapcsolódtak ki aktívan országszerte - Soprontól Egerszólátig - hátha te is kedvet kapsz egy kis mozgáshoz!
Rekordot jelentő 3200, mikulásruhába bújt futó vett részt a 9. PENNY Mikulásfutáson Advent második vasárnapján Budapest belvárosában. Mosolygós arcok, jópofa jelmezek, jótékonyság - ilyen volt az ország legnépesebb karácsonyi hangulatú futóversenye.
Minden idők legnépesebb mezőnyével, rekord részvétel mellett zajlott december 8-án a 9. PENNY Mikulásfutás Budapesten. Háromezer-kétszázan vágtak neki mikulásruhába öltözve a Fővám térről a három táv valamelyikének. A piros ruhás futók látványos versenyét érdeklődő nézők sokasága, turisták és budapestiek követték és fotózták az útvonal mellett. A 9. PENNY Mikulásfutás a jótékonyságban is rekordot döntött!
Kapcsolódó események
Kapcsolódó programok
Budapest IV. kerületi futókör
A Szilas-patak újpesti szakaszának partján kialakított futópálya nyugodt környezetben épült, amely mellett bringapark és pumpapálya is található.
Kaposvári futókör, Cseri park
Ez a 2020-ban átadott futókör egy lakótelep zöldövezetében halad, a helyben élők nagy örömére: nincs kifogás, futni kell!
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu