Elrajtolt a SPAR Budapest Maraton

Vasárnap reggel 9 órakor elrajtolt a 39. SPAR Budapest Maraton. 6400-an egyéniben vállalkoznak a 42,195 méteres táv teljesítésére. A főváros legszebb részein vezet az útvonal.
Mozgásforma
Futás Futás

Mintegy 13 ezer futó áll rajthoz a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál második napján, közülük 6400-an egyéni futóként teljesítik a klasszikus, 42 kilométeres távot.

Reggel 9 órakor kezdődött és csaknem 20 percig tartott a rajtceremónia a Pázmány Péter sétányon kialakított versenyközpontnál, olyan sokan vágtak neki a maratonnak, egyéniben, párban vagy négyfős váltó tagjaként. A futó érintik a magyar főváros legszebb részeit, erről itt írtunk részleteket!

Rajtol a Budapest maraton mezőnye

A mezőny tele volt különleges futókkal, a felvidéki Kele Géza például 225. hivatalos városi maratonját teljesíti, fut Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és a jászberényi Kocza István is, aki szokásához híven Rubik-kocka jelmezben állt oda a rajthoz.

Rubik-kockának öltözött futó a SPAR Budapest Maraton rajtjánál

A holmozogj.hu folyamatosan beszámol az utóbbi évek legjelentősebb hazai szabadidős sporteseményének történéseiről, korábbi cikkeinket itt találjátok. Videós stábunk is dolgozik, ez a fotó is bizonyítja.

Dolgozik a holmozogj.hu szabadidős portál videós stábja

A vasárnap reggeli rajtról drónnal is készített felvételt a szervező Budapest Sportiroda, ezt itt nézhetitek meg.

Videók
Kapcsolódó cikkek
110 országból és több mint 1000 hazai településről érkeznek a maratonisták, valamint a rövidebb futótávok és városi túrák indulói, hogy együtt sportoljanak, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Nevezni még a helyszínen is lehet a családi fesztivál több távjára.
A klasszikus maratont akár csak egyszer is lefutni hatalmas kihívás és életre szóló élmény. Ám vannak olyan különleges sportemberek, akik a 42 kilométeres táv első sikeres teljesítése után már nem tudnak, vagy nem is akarnak leállni. A felvidéki Kele Géza is ilyen!
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Dr. Csató Gábor is rajthoz áll vasárnap a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon. Váltóban elindul Győrfi Pál szóvivő és sok más mentős is ott lesz a mezőnyben. Csató Gábor örül, hogy vírusszerűen terjed a mozgás szeretete a mentőszolgálatnál. 
Nem mindennapi látványt ígér októberben a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. Ismét rajthoz áll ugyanis több jelmezes futó és egyéb csodabogár. Őket kérdeztük, hogy miért futnak, és miért így futnak!?
Kettős magyar győzelemmel és sporttörténelmi részvételi rekorddal zárult a jubileumi, 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál vasárnapi, klasszikus távja.
Kapcsolódó programok
Szolnoki futókör
A Csónakázó-tó és a Tisza ártere között fekvő futópálya nagyszerű mozgáslehetőséget kínál, mindezt a város szívében.
Egri futókör
Csodálatos környezet várja az egri Érsekkertben a futni vágyókat, akik számára a Körcsarnokban mosdó is rendelkezésre áll.
Legfrissebb cikkeink
Októberi adrenalin-löket: maraton Miskolcon, trail a Vértesben, bringakör Pannonhalmán vagy úszás Budapesten - te melyiket választod?
A FitParádé izomshowja mellett maraton Miskolcon, terepfutás Csákváron vagy Kötcsén, dűlőfutás Pécsen, jótékonysági események Győrben és Debrecenben, plusz Pannonhalma Ring és budapesti úszónap. A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a hétvégi tuti programokat - válassz sportágat, távot, hangulatot - mozdulj a következő őszi hétvégén is!
Teltházzal indult a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Több tízezer futóval és látogatóval startolt a jubileumi SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap után vasárnap következik minden idők legnagyobb magyarországi maratonja.
Özönlenek a futóturisták, minden második maratonista külföldi a hétvégi rekordversenyen
Soha nem látott nemzetközi érdeklődés a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon: 119 országból több mint 9000 külföldi futó nevezett, a klasszikus maratoni mezőny fele pedig határon túlról érkezik.
Egyre több magyar ül nyeregbe – így bringázunk 2025-ben
A magyar felnőttek 60 százaléka használ kerékpárt, és minden tizedik számára ez az elsődleges közlekedési mód – derül ki a Magyar Kerékpárosklub megbízásából, az Aktív Magyarország támogatásával készült friss kutatásból. A felmérés szerint a kerékpározás iránti nyitottság továbbra is nagy, de sokan biztonságosabb körülmények között ülnének gyakrabban nyeregbe.
Forgalmi változások és a legjobb szurkolói pontok a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál hétvégéjén
Rekordlétszámú mezőny futja be hétvégén Budapestet: október 11–12-én a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani, miközben a város legjobb pontjain ezrek szurkolhatnak a futóknak.
1400 szakember dolgozik a hétvégi rekordmaraton hátterében
A 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál sporttörténelmi léptékéhez méltó csapatmunka: közel 1400 ember dolgozik a háttérben, hogy a több mint 40 ezer résztvevő biztonságban és élményekkel gazdagon fusson végig Budapest legszebb útvonalain.
2025 © holmozogj.hu