Nyíregyházi bringakörút Sóstó és Nyírtura érintésével

Aktív program
Fedezd fel Nyíregyházát és környékét két keréken egy változatos, nagyjából 40 km-es körtúra keretében! Ismerd meg a belváros nevezetességeit, élvezd Sóstó-Gyógyfürdő attrakcióit, majd tegyél egy kitérőt a szomszédos Nyírturára! Jól kiépített kerékpárutak várnak.
Helyszín
Nyíregyháza, Kossuth tér
Táv
37.5 km
Időtartam
120 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Info

Nyíregyháza szívéből Sóstóig

Indítsd a kerékpártúrát Nyíregyháza belvárosából, a központi Kossuth térről! Mielőtt Sóstó felé vennéd az irányt, érdemes egy kisebb kört tenni a környező tereken (Hősök tere, Bessenyei tér, Benczúr tér, Luther tér), hogy megismerd a városközpont hangulatát és meghatározó épületeit. Ezután indulj észak felé, Sóstó-Gyógyfürdő irányába!

Útközben állj meg egy rövid időre a Nyíregyházi Egyetemnél is! Itt olyan érdekes látnivalók sorakoznak egymás mellett, mint a gyönyörűen felújított Bencs-villa, a hangulatos botanikus kert, vagy a régi zsidó temető. Innen kellemes erdei utakon és kiépített kerékpárúton, a Sóstói-erdőn keresztül éred el a híres üdülőterületet.

Sóstó-Gyógyfürdőn aztán bőven akad látnivaló és programlehetőség! Itt található az ország – sőt, Európa – egyik legjelentősebb állatparkja, a Nyíregyházi Állatpark, a régi falusi életet bemutató Sóstói Múzeumfalu, valamint számos élmény-, park- és gyógyfürdő (Aquarius, Parkfürdő, Tófürdő, Fürdőház). Tekerd körbe a névadó Sóstói-tavat is, amelynek partján további szép, régi épületeket csodálhatsz meg!

Kitérő Nyírturára és vissza

Miután kigyönyörködted magad Sóstó látnivalóiban, hagyd el az üdülőterületet Libabokor irányába! Egy kellemes, árnyas, és általában kis forgalmú mellékúton folytathatod az utadat a szomszédos Nyírturára. Ez a kis település egy igazi gyöngyszemet rejt: keresd meg a 15. században épült református templomot, amelynek különösen értékes és látványos a késő gótikus stílusú kapuzata és a belső teret díszítő középkori falfestményei.

A nyírturai kitérő után már csak a kényelmes visszatekerés vár rád. Nyírtura és Nyíregyháza között végig kiépített, biztonságos és jó minőségű kerékpárút vezet vissza egészen a megyeszékhely belvárosába, a túra kiinduló- és végpontjához.

Forrás: Aktív Kalandor

Videók
Kapcsolódó cikkek
A rossz idő miatt némileg módosítani kellett a programot, de szerencsére a mostoha körülmények sem tudták elrontani a kerékpáros ünnepet Balatonfüreden. A spanyol körversenyről hazatérő Valter Attila is odaállt a rajthoz.
Ha a bringázás szerelmese vagy, ezt a napot neked találták ki! Június 28-án első alkalommal startol el a Tour de Bakony kerékpáros teljesítménytúra, amely az Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély festői udvarából indul és ér véget. A Gaja-völgy Egyesület most megmutatja, hogy a Bakony és a Vértes vidéke tökéletes helyszín az aktív kikapcsolódásra, és mindenkit bátorít a kerékpározásra, a teljesen kezdőktől a tapasztalt bringásokig.
Már csak pár nap és véget ér a meteorológiai tél, ezzel pedig a szabadtéri sportesemények kínálata is egyre változatosabbá és színesebbé válik. Az első tavaszi hétvége kifejezetten izgalmasnak ígérkezik: futófesztivál busókkal, evezős-futós duatlon Hévízen, extrém terepfutások, úszás, és még egy különleges pályaavató bringás-görkoris esemény is vár rád.
Újévkor sokan megfogadják, hogy egészségesebben fognak élni, például többet mozognak, de a lendület gyakran már az első hét után alábbhagy. A Mozogj többet, fizess kevesebbet! kezdeményezés kreatív módon próbálta fenntartani a lelkesedést: amennyit sportolsz, annyival olcsóbban hamburgerezhetsz! Február első hétvégéjén véget ér az első kör, de már tervezik a tavaszi folytatást.
Összesen mintegy 1500 kilométeres kerékpáros útvonal, számos kulturális és természeti látnivaló - ez a Horizont, amely kezdő és haladó bringások számára egyaránt nagyszerű aktív kikapcsolódási lehetőséget biztosít majd Magyarországon. A fákon már megjelentek az első jelzések...
Hasonló programok a környéken
Fedezd fel a Nyírség örökségét kerékpárral
Vágj bele egy több napos kerékpáros kalandba, és fedezd fel a Nyírség rejtett történelmi és természeti kincseit! Ez az örökségtúra elvezet híres nemesi családok egykori birtokaira, érintve monumentális templomokat, kastélyokat és különleges tájakat. Indulj el Nyíregyházáról vagy Debrecenből, és kövesd a múlt nyomait!
Szatmári kerékpáros körtúra Fehérgyarmatról
Indulj Fehérgyarmatról egy felejthetetlen kerékpáros körtúrára, és fedezd fel Szatmár egyedülálló kulturális és néprajzi kincseit! Az útvonal olyan ikonikus helyszínekre vezet, mint a szatmárcsekei csónakfejfás temető és a túristvándi vízimalom. Készülj fel egy élményekben gazdag napra a nyeregben!
Fedezd fel Szatmár és Bereg kincseit kerékpárral
Indulj egy felejthetetlen, többnapos kerékpáros örökségtúrára, hogy felfedezd a Felső-Tisza-vidék legszebb és legautentikusabb tájait Szatmárban és Beregben! Ezen a nagyjából 230 km-es vonaltúrán szinte sík terepen, jól jelzett utakon haladhatsz. Készülj fel a lenyűgöző kulturális és természeti élményekre!
Legfrissebb cikkeink
Elindultak az Aszfaltbetyárok! Találkozz és mozogj velük a nyereményért!
Lendületesen indult a Aszfaltbetyárok úja: az első két állomás már lement, rengetegen mozogtak Budapesten a Nyugati téren és a Széll Kálmán téren is!
SZEOSZ-ESEMÉNY
Elindult a 21 napos kihívás – most rajtad a sor, hogy belevágj!
Március 16-án elstartolt az ország egyik legizgalmasabb közösségi futóprogramja: a 21 napos kihívás, a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervezésében, az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság támogatásával.
SZEOSZ-ESEMÉNY
Fuss a közösségért – közeleg a Futókörök Napja 2026!
2026.május 16-án, szombaton ismét futócipőt húz az ország: jön a Futókörök Napja, amelyet a Szabadidősport-Eseményszervezők Országos Szövetsége szervez az Aktív Magyarországért felelős Államtitkárság megbízásából.
Kokárdás síeléssel zárult a 2025–2026-os síszezon a Mátraszentistváni Síparkban
Március 15-én, a hagyományos kokárdás síeléssel és a Sípark Kupával ért véget a 2025–2026-os hazai síszezon Magyarországon. Az idei síszezon december 29-én indult és egészen március 15-ig tartott, összesen 77 napon keresztül biztosítva a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára.
15 milliós adománycél és kétezernél is több jótékony futó a 41. Telekom Vivicittán
A 41. Telekom Vivicittá nemcsak a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, hanem az év egyik jelentős jótékonysági megmozdulása is. A futófesztiválon 9 karitatív szervezet várja a felajánlásokat, az esemény jótékonysági termése pedig elérheti a 15 millió forintot.
Tenki Réka és Trokán Anna is rajtol a 30 ezres mezőnnyel a 41. Telekom Vivicittán
Ahogyan az elmúlt négy évtizedben már megszokhattuk, a Telekom Vivicittá az egész országot megmozgatja. Idén már 41. alkalommal rajtol el a tavasz legnagyobb, egyben az ország második legjelentősebb szabadidősport-eseménye.
2026 © holmozogj.hu