Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Többszáz bringás indult a BalatonFondón

A rossz idő miatt némileg módosítani kellett a programot, de szerencsére a mostoha körülmények sem tudták elrontani a kerékpáros ünnepet Balatonfüreden. A spanyol körversenyről hazatérő Valter Attila is odaállt a rajthoz.
Mozgásforma
Bringa Bringa

A BalatonFondo a Giro d’Italia 2022-es magyarországi rajtjának örökségeként jött létre, és elképesztően rövid idő alatt az országúti bringások egyik „kötelező” találkozóhelye lett. Különlegessége, hogy végig lezárt utakon, biztonságos körülmények között rendezik, ráadásul együtt tekerhetnek profik és amatőrök.

A szervezők már korábban bejelentették, hogy a rossz idő miatt a hosszabb, Granfondo (118 km, 1340 méter szintkülönbség) nevű távot törlik, így a mezőny minden tagja a MedioFondo (62 km, 800 méter szintkülönbség) útvonalán mehetett végig.

A leggyorsabb a holland Johnny Hoogerland volt, aki nem mellesleg korosztályos világbajnok, 1 óra 25 perc 37 másodperces idővel. A női abszolút versenyt Punk Adrienn nyerte, 1:39:34-gyel. A mezőny derékhada két, két és fél óra alatt ért célba a Balaton-felvidéki kacskaringózás után – azt is mondhatjuk, hogy ők az igazi hétköznapi hősök!

Ígéretéhez híven ott volt a mezőnyben és kategóriájában az előkelő 12. helyet szerezte meg Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke.

“Több százan elindultak a 2. BalatonFondo versenyen, annak ellenére, hogy nem tudhatták, pontosan milyen időjárási viszonyok lesznek. Ez a hazai kerékpársport erejét és a hazai kerékpáros közösség kitartását mutatja. Ezúttal is fontos üzenete volt a rendezvénynek, hogy a közlekedés minden résztvevője elfogadja azt, hogy vannak emberek, akik kerékpározásra használják az utakat, vagy azzal a céllal, hogy versenyekre készüljenek, edzenek, vagy pedig azért, hogy jól érezzék magukat, mozogjanak, vigyázzanak az egészségükre“ – nyilatkozta a holmozogj.hu-nak Schneller Domonkos.

A holmozogj.hu minden nagyobb szabadidős rendezvényről, így a BalatonFondo versenyről is videós összefoglalóval jelentkezik majd. A kerékpározással kapcsolatos híreket, programokat, eseményeket bringás aloldalunkon találjátok.

Videók
Kapcsolódó cikkek
A nyári szabadságok és a fürdőszezon lecsengésével a Balaton egészen más, sokkal nyugodtabb ritmust vesz fel. A nyüzsgést felváltja a csendesebb őszi időszak, a színesedő táj pedig egyre többeket csábít aktív kikapcsolódásra. Az infrastrukturális fejlesztéseknek és az e-bike-ok elterjedésének köszönhetően a kerékpározás mára a régió egyik legfőbb őszi programjává vált. Ezt a trendet jelzi az is, hogy a szeptemberi Balaton Boat Show egyik kiemelt témája a hajók mellett a parti akítv turizmus lesz.
Az Év Kerékpárútja 2026 szavazás utolsó napján rendkívül szoros verseny alakult ki a jelöltek között.
Elindult a hetedik alkalommal meghirdetett Év Kerékpárútja szavazás, ahol ismét a kerékpáros közösség döntheti el, melyik hazai útvonal érdemli ki az idei címet.
2026. augusztus 29-én rendezik meg az év egyik legizgalmasabb budapesti sporteseményét, az egész napos Generali Night Run nyárzáró sportünnepet, melynek újra része lesz a Duna-átúszás.
Az Írottkő ismét megmutatta karakterét. Az Írottkő Hillclimb – Geschriebenstein Hillclimb 2026-os kiadása minden szempontból továbblépést jelentett: több résztvevő, erősebb mezőny és még több emlékezetes pillanat jellemezte az idei versenyt.
Kapcsolódó programok
Fedezd fel a Nyugati-Bakony rejtett gyöngyszemeit bringával
Kalandra vágysz a Bakony kevésbé ismert tájain? Ez a közepes nehézségű túra neked szól! Fedezz fel kilátót, tavakat, erdőket, sőt, választható kitérőkkel akár várat és különleges tavat is útba ejthetsz!
Pilis mountain bike kör Pilisszántóról a Hosszú-hegy körül
Igazi terepbringás kihívást keresel a Pilisben, földutakkal, köves ösvényekkel és egy filmes várrommal? Pattanj nyeregbe Pilisszántón, és kerüld meg a Hosszú-hegyet ezen az izzasztó körön!
Kerékpártúra a Gerecsében: Süttő, Agostyán, Tata
Fedezd fel a Gerecse lenyűgöző erdeit kerékpárral családoddal! Ez a gyönyörű tájegység számos változatos ösvénnyel és izgalmas látnivalókkal vár benneteket. Tekerjetek a friss levegőn, miközben élvezitek a természet szépségét és a közös időtöltést!
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu