Nagy erdei kör Budakeszinél kevés emelkedővel

Aktív program
Vágysz egy kiadós erdei sétára a város zajától távol, de nem riadsz vissza a kilométerektől? Ez a Budakeszi melletti nagykör tökéletes választás a csendes elmélkedéshez és a természetjáráshoz, meglepően kevés szintemelkedéssel.
Helyszín
Budakeszi, Országos Korányi Intézet megálló
Táv
15,5 km
Időtartam
240 perc
Mozgásforma
Túrázás Túrázás
Info

A nagykör útvonala

Ez egy kiadós, közel 16 kilométeres körtúra Budakeszi mellett, minimális, alig 300 méteres szintemelkedéssel – itt inkább a távolság jelenti a kihívást. Indulj a Korányi Intézet buszmegállótól (a 22-es busz áll meg itt) a sárgakereszt jelzésen. Kövesd később a kékkersztet, majd a sárga körút jelzését, amely visszavezet a Szilfa-tisztáson keresztül a kiindulóponthoz. Csendes, nyugodt erdei séta vár rád szinte végig.

Látnivalók az ösvény mentén

A Szilfa-tisztás után hangulatos ösvényen, régi határkövek mellett haladsz el. Egy hosszabb szakasz a Budakeszi Vadaspark kerítése mentén vezet (ezt jelzi a sárga körút). Innen, ha szemfüles vagy, egy jelzetlen ösvényen tehetsz egy rövid kitérőt egy névtelen, de jó állapotú fakilátóhoz, ahonnan tiszta időben elláthatsz a Csíki-hegyekig és a Gerecséig is.

Forrás: Aktív Kalandor

Videók
Kapcsolódó cikkek
A Mecsek legmagasabb pontján, 682 méteren álló Zengő-kilátó nyerte el az Év Kilátója címet. A természetjárók szavazatai alapján ez az építmény bizonyult 2025-ben a legkedveltebbnek az Aktív Magyarország és az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ által meghirdetett országos kampányban.
Eldöntötted már, milyen hétvégi programot, szabadidős eseményt válassz? Az őszi Pilisben úgy túrázhatsz, hogy közben meg is tisztítod az erdőt a hulladéktól. A Hortobágy végtelen pusztaságában beteg gyermekek megsegítéséért futhatsz, de ajánlunk gombagyűjtő kirándulást is. Hétvégi eseménytippek a holmozogj.hu-n!
Több száz aktív kikapcsolódási lehetőséget és tíz szabadidős sporteseményt találsz a holmozogj.hu Mozgáskeresőjében október 6-ra. Még most sem késő választani!
Aktív Magyarok program
Hogyan vegyük rá a gyerekeket, hogy a kanapé és a képernyő helyett a kalandot válasszák? A feladat nem mindig könnyű, de a jó hír az, hogy nem vagyunk egyedül!
Elkezdődött! Bár Mikulás napja csak december 6-án, pénteken lesz, az elmúlt hétvégén több magyarországi településen rendeztek mikulásfutást, amelynek résztvevői piros sapkával vagy komplett jelmezben álltak rajthoz. Az ünnepi versenyhez Balatonszárszón jótékonysági akció is kapcsolódott.
Hasonló programok a környéken
Természetközeli séta a Naplás-tó körül
Budapest legnagyobb tava, a Naplás-tó vár egy kellemes sétára a város szélén! Fedezd fel ennek a védett területnek a gazdag élővilágát, sétálj a változatos tókerülő ösvényen, és mássz fel a kilátóba a szuper panorámáért.
Fedezd fel a Normafa legjavát egy körsétán
Szeretnél sok látnivalót felfűzni egy kellemes budai sétára? A Normafa környéke tökéletes választás: vár az Erzsébet-kilátó, a Libegő, hangulatos rétek, különleges sziklák és persze a hűsítő erdő!
Budaörsi körséta a Kopárok panorámájával
Csak egy BKK-járat választ el Budapesttől, mégis egy egészen más, kopár világba csöppensz Budaörs felett! Fedezd fel a Kopárok egyedi hangulatát, gyönyörködj a kilátásban a Farkas-hegyről, és kukkants be régi, titokzatos bányajáratokba ezen a rövid túrán.
Legfrissebb cikkeink
15 milliós adománycél és kétezernél is több jótékony futó a 41. Telekom Vivicittán
A 41. Telekom Vivicittá nemcsak a tavasz legnépszerűbb szabadidősport-eseménye, hanem az év egyik jelentős jótékonysági megmozdulása is. A futófesztiválon 9 karitatív szervezet várja a felajánlásokat, az esemény jótékonysági termése pedig elérheti a 15 millió forintot.
Tenki Réka és Trokán Anna is rajtol a 30 ezres mezőnnyel a 41. Telekom Vivicittán
Ahogyan az elmúlt négy évtizedben már megszokhattuk, a Telekom Vivicittá az egész országot megmozgatja. Idén már 41. alkalommal rajtol el a tavasz legnagyobb, egyben az ország második legjelentősebb szabadidősport-eseménye.
Sítalpra magyar!
Kokárdás síelés március 15-én a Mátraszentistváni Síparkban, ahol még most is 30-50 cm hó van. Kokárdás síeléssel, napsütéses idővel és utószezoni kedvezményekkel készül a március 15-i hétvégére a Mátraszentistváni Sípark.
Kokárdás kilométerek – mozgásban a márciusi hétvége!
Kokárda fel, futócipő be, és indulhat is a hétvége. A március 15-i hosszú hétvégén a családi örömfutástól a terepversenyeken át egészen a túrákig és bringás programokig sokféle mozgásforma közül válogathatsz.
Idén is megtölti a Margitszigetet a 41. Telekom Vivicittá – Különleges AI-élménnyel, futók és szurkolók hatalmas tömegével jön a tavasz legnagyobb sporteseménye
30 ezres mezőny veszi birtokba a Margitszigetet és Budapest legszebb dunai útvonalait március 21-22-én, a 41. Telekom Vivicittán. A Budapest Sportiroda (BSI) kétnapos futófesztiválja az ország második legnagyobb szabadidősport-eseménye, és egyben a tavasz legnagyobb futóünnepe.
2026 © holmozogj.hu