Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Kecskeméti Fürdő

Aktív program
Helyszín
Kecskemét, Csabay Géza krt. 5.
Mozgásforma
Úszás Úszás
Info

A Kecskeméti Fürdő ötcsillagos minősítésű, 2 900 négyzetméter vízfelülettel és 17 medencével rendelkező fürdő. A komplexumban versenyuszoda, élményfürdő, szaunavilág, gyógymedencék, továbbá wellness és gyógyászati központ is várja a vendégeket.

A versenyuszoda területén egy 10 pályás 50 méteres, valamint egy 6 pályás 25 méteres úszómedence található, melyek kiváló edzés- és versenyhelyszínek mind az amatőr, mind a profi úszók számára. A két úszómedence közötti tanmedence elsősorban az óvodás, valamint a kisiskolás korú gyerekek úszásoktatásának a helyszíne.

Az 50 méteres versenymedence országos és nemzetközi vízilabda mérkőzések, úszóversenyek, valamint más nagyszabású rendezvények (például játékos vetélkedők) lebonyolítására tökéletes helyszín. A medence mozgatható végfallal rendelkezik, amelynek segítségével két 25 méteres medencévé alakítható. A medencében víz alatti hangfalak is találhatók. A versenymedence melletti lelátó egyidejű befogadóképessége 700 fő.

A 25 méteres, 6 pályás úszómedence az amatőr úszók számára ideális medence, hossza, hőmérséklete és vízmélysége alapján. Versenyek alkalmával bemelegítő és levezető medenceként is funkcionál.

A tanmedence 80 cm mély, hőmérséklete 28-30°C. A 30 fő egyidejű befogadására alkalmas tanmedencében több csoport egyszerre történő oktatására is lehetőség van.

Forrás és további részletek!

kapcsolat
Szervező, üzemeltető: www.kecskemetifurdo.hu
Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Az országos Ötpróba szabadidősport-programsorozat március 1-jén megérkezik a cívis városba: tempózz Te is a Városi Sportuszodában Cseh László úszólegendával az Ötpróba pontokért!
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Rövidebb távok, alacsonyabb ponthatár - a teljesen kezdőknek is nagyszerű lehetőséget kínál az Ötpróba-sorozat, amelynek keretében nyolc különböző mozgásforma közül választhatsz, a teljesítésekért pedig nyereményekre beváltható pontokat kapsz!
A legjobb dolgok az életben a komfortzónán kívül kezdődnek - tartják sokan. Az Ice Universe Téli Strandfesztivál szervezői olyan eseményt álmodtak meg, amely több, mint egy hidegvizes kihívás. Egy egészségtudatos életmód is, amely során a résztvevők nemcsak a jéghideg vízzel, hanem önmagukkal is szembenéznek. És ha mindez nem lenne elég: a legbátrabbak kipróbálhatják a jégúszást, a téli extrém sportok királynőjét, amely 0–5 Celsius-fokos vízben zajlik, és világszerte egyre népszerűbb.
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével úgy döntött, hogy 2025. augusztus 9-én szombaton MEGTARTJÁK a 43. Lidl Balaton-átúszást. Péntek délutánig nevezhetnek újra a résztvevők azután, hogy a rossz idő miatt kétszer is halasztani kellett az időpontot
Legfrissebb cikkeink
A Muck-Magaslatról az országos dobogó tetejére
Három év, 6700 vendégéjszaka és most egy országos elismerés: a Soproni-hegységben található Muck Turistaház lett 2026-ban az ország kedvenc turistaháza.
Őszi színek, pörgős ritmus – Íme a SZEOSZ Élmény- és Szabadidősport Program novemberi eseménykínálata!
Színes erdők, friss levegő, hűvösebb reggelek és egyre kellemesebb kilométerek – október egészen más arcát mutatja a szabadtéri sportnak, mint a nyári hónapok.
Több mint 400 futó nyolc országból – Sikeresen zárult az Írottkő Futóverseny
A térség legnagyobb terepfutó eseménye, az Írottkő Futóverseny 2026-ban ismét nemzetközi mezőnyt vonzott az Alpokaljára. Az öt versenytávon több mint 400 futó állt rajthoz, nyolc ország állampolgárainak részvételével.
Közel ezer résztvevő, mintegy hatezer vízen töltött perc – jövőre is folytatják a vízisportprogramokat a Kékszalag PORT-ban
Balatonfüred, 2026.10.22 – Májustól szeptemberig több, mint nyolcszáz résztvevővel, és több, mint hatezer vízen, mozgással töltött perccel zajlott a Kékszalag PORT Helyben, vízen, a Mi Balatonunk a Mi sportunk címet viselő ingyenes sportprogram-sorozata, mely a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 keretében valósult meg.
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
2026 © holmozogj.hu