Közepes nehézségű bringatúra a Gerecsében

Aktív program
Ez a kerékpártúra tökéletes választás azoknak, akik izgalmas kihívásra vágynak a Gerecse festői tájain. Bár akadnak emelkedők, a gyönyörű erdők, mezők és a baji szőlőhegyek látványa minden fáradságot megér. A túra során olyan látványosságokat fedezhetsz fel, mint a Turul emlékmű vagy a tatai Öreg-tó.
Helyszín
Tatabánya
Táv
41 km
Időtartam
120 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Nehézségi szint
Közepes terhelés Közepes terhelés
Info

Azt gondolod, hogy a Gerecse túl kemény terep, és csak a tapasztalt bringásoknak való?

Próbáld ki, és tapasztald meg, hogy nem így van! Igaz, a Gerecsében bőven akadnak emelkedők, de egy kis felkészüléssel bárki élvezheti ezt a kihívást, amely izzasztó, de annál élvezetesebb. A táj lenyűgöző: erdők, dombok, mezők és hullámzó lankák váltják egymást, a pipacsmezők és búzatáblák pedig festői látványt nyújtanak.

Tatabányáról indulva, ami könnyen elérhető busszal és vonattal is, Tarján felé kevesebb az emelkedő, de azért akad majd néhány. Ahogy kijutsz a Gerecséből, a baji szőlőhegyektől egészen Tatabányáig lejtős szakaszon gurulhatsz. A túra során gazdag természeti és épített örökséget is felfedezhetsz: a Turul emlékmű, a tarjáni halastavak és a tatai Öreg-tó a környék legfontosabb látnivalói közé tartoznak.

Térkép és további részletek: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Januártól elérhető a SZÉP-kártya Aktív Magyarok zsebe! Havi tízezer, összesen évi 120 ezer forintnyi béren kívüli juttatást adhatnak a munkáltatók a dolgozóknak, amit kizárólag sportolással kapcsolatos kiadásokra lehet költeni. Most már „csak” rá kell venni a cégeket, hogy valóban éljenek ezzel a kedvezményes lehetőséggel.
Mindenkinek feltűnhetett, aki indult már futóversenyen, hogy az órája mást mért, mint amennyi a verseny meghirdetett távja. Ennek nem csak a GPS-órák pontatlansága az oka! A versenyek egy része, de ki is mondhatjuk akár, hogy az amatőr versenyek többsége csak körülbelül olyan hosszú, mint amit a kiírásban olvashatunk. Mindegy is lehetne az a pár (tíz) méter, de mi van akkor, ha ugyanazon az utcai versenyen hivatalos bajnokságot is rendeznek, vagy éppen valaki megdönt egy rekordot? Akár a saját egyéni csúcsát.
Hetente több százan mozognak a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület edzésein, melyeken mindenki megtalálhatja a számára megfelelő kihívást. Az egyesület elnöke, Kőrösi Judit a holmozogj.hu-nak arról beszélt, hogy ennek a komplex mozgásformának számos jótékony hatása van az emberi szervezetre.
Lezárult az E-bike Beszerzési Program 2025 pályázati szakasza, amelynek keretében összesen 277 darab elektromos kerékpár megvásárlásához nyújt támogatást az Aktív Magyarország.
Most, hogy az év legsötétebb napjait éljük (túl), utazzunk el gondolatban a fehér éjszakák birodalmába! Az időpont június, a helyszín pedig egy mesés norvég sziget, a Vesterålen szigetcsoport egyik tagja, amelynek a kerülete pontosan 42 kilométer. Itt rendezik a The Arctic Run nevű maratont, ami sokkal több, mint futóverseny. Kaland, fesztiválélmény és a világ egy különleges pontjának felfedezése.
Hasonló programok a környéken
Pilis Bike körtúra Szentendréről Dobogókő érintésével
Fedezd fel a Pilis Bike erdei kerékpárút-hálózat egyik legszebb körét Szentendréről indulva! Változatos terep, erdők és hegyek várnak ezen a Dobogókőt is érintő bringatúrán.
Kerékpártúra a Vértes keleti felén
Fedezd fel a keleti Vértes lenyűgöző tájait kerékpárral! Ez a gyönyörű vidék ideális helyszín a természet szerelmeseinek, akik szívesen barangolnak a dombos erdőkben és festői kilátópontokon. Az izgalmas kerékpározás során élvezheted a friss levegőt, a csodás panorámát, és megtapasztalhatod a Vértes egyedülálló szépségét!
Családi kerékpározás és tókerülés Tatán
Tekerj családoddal a Tatai-tó körül, ahol a természet szépségeiben is gyönyörködhettek! Ez a klasszikus kerékpártúra tökéletes lehetőséget kínál a közös időtöltésre, miközben a friss levegőn élvezhetitek a mozgás örömét.
Legfrissebb cikkeink
Mozdulj ki tavasszal – indul a szabadidősport-szezon Zsámbékon!
Ahogy megérkezik a tavasz, és a természet újra életre kel, vele együtt indulnak a szabadidősport események is Zsámbék városában. Ha eleged van a téli bezártságból, és szívesen töltenél el egy aktív napot a szabadban, itt az ideje, hogy csatlakozz!
Több ezer interjú egyetlen hétvégén: Gundel Takács Gábor rekordra készül a 41. Telekom Vivicittán
Sporttörténelmi pillanat és egy egészen különleges rekordkísérlet várja a 41. Telekom Vivicittá résztvevőit ezen a hétvégén.
Tavasz, tempó, tömeg – jön a legerősebb márciusi hétvége!
A Holmozogj csapata ismét összegyűjtötte a legjobb hétvégi programokat nektek, hogy könnyen megtaláld, merre indulj mozogni ezen a márciusi hétvégén.
Rekordév az Aktív Magyarország programban – megjelent a 2025-ös évértékelő
Elkészült az Aktív Magyarország 2025-ös évértékelő kiadványa, amely átfogó képet ad az országban megvalósult fejlesztésekről, programokról és közpolitikai intézkedésekről az aktív életmód és az aktív turizmus világában, valamint bemutatja a hosszú távú stratégiai célokat is.
2026 © holmozogj.hu