Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Borkedvelő bringatúra Budapest szőlőskertjeiben

Aktív program
Ez a fővároshoz közeli, 43 kilométeres útvonal szőlődombok és pincesorok között vezet.
Helyszín
Biatorbágy
Táv
43 km
Időtartam
120 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Info

A hazai borkultúra iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk ezt a szőlődombok és pincesorok között vezető túrát. Ez egy könnyebb változat, borút, bringasztráda és két hangulatos kis tó is az útvonal része.

Biatorbágyon az első látnivaló a viadukt, mely régen vasúti híd volt. Az északi sínpárra hosszú lépcsősoron lehet feljutni, innen szép kilátás nyílik a környékre. A viadukt körforgalma után pedig rögtön egy dombra vezet fel az út, és ezen a részen nagyobb autóforgalomra is számítanod kell.

Az úgynevezett Biai-tavat elhagyva aszfaltos országút visz Etyekre. A Budapest szőlőskertjének is becézett Etyek a bortermelők nagy kedvence. Első látványossága a híres pincesor, ahol gyakran rendeznek programokat az idelátogatóknak.

A pincesortól tekerj a település főterére, ahol a Magyar-kútnál érdemes megállnod, és akár a kulacsodat is feltöltheted a friss forrásvízzel. A település másik felén fekvő Gasztrosétányhoz egy kockaköves emelkedőn kell felküzdened magadat, de az itteni étel- és italválaszték kárpótol majd a nehézségekért.

Megkóstolhatjuk a helyi borkülönlegességeket és sokféle helyi finomság is vár minket, ha megéheztünk az úton.

A Gasztrosétányról legurulva, a Boti úton az Etyek-Tarján közötti kerékpáros útvonalra érsz át. A szőlődombokat gyönyörű lankák és kellemes fasorok váltják fel. Bicske előtt pedig az 1-es út szervízútján tekersz majd tovább, de a táblák végig jelezni fogják az irányt.

Ez az út egyébként Herceghalom felől jó alternatív útvonal azoknak a családoknak, akik a biztonságosabb bringázásért cserébe kihagynák Etyeket.

Bicske előtt egy újabb, hangulatos pincesor vár majd, Bicskéről pedig kerékpárút visz tovább Csabdi felé a Bicskei horgásztó mellett. Az M1-es alatti alagút után zegzugos kerékpárút, kicsi szőlődombok és kerékpáros híd teszi változatossá az utat.

Csabdiban röviden gyalogkerékpárúton tekersz majd, itt külön figyelj a gyalogosan közlekedőkre is.

Vasztély után következik egy Magyarországon ritkaságszámba menő bringasztráda, ami egy korábbi földút leaszfaltozásával jött létre. A Tarjáni-horgásztó elragadó látványába belefeledkezve pedig megállhatsz egy utolsó pihenőre, hűsölésre.

Az út túra része a tarjáni temető mellett, a Gerecse lábánál ér véget, de innen még néhány kilométerre van a tatabányai vasútállomás, ahonnan vonattal juthatsz vissza Budapestre.

A túraleírás a Flowcycle közreműködésével készült.

Videók
Kapcsolódó cikkek
A tél utolsó heteiben sincs hiány az izgalmakból: hidegtűrés a Lupán, extrém terepfutás a Pinka-szurdokban, föld alatti verseny a kőbányai pincerendszerben, valamint farsangi futások és bringázások országszerte.
Lezárult az E-bike Beszerzési Program 2025 pályázati szakasza, amelynek keretében összesen 277 darab elektromos kerékpár megvásárlásához nyújt támogatást az Aktív Magyarország.
Jöhet egy bulis szilveszteri futás jelmezben, pezsgővel, jótékony célért, vagy csak a mozgás szeretete miatt? Esetleg hideg vizes csobbanással fűszerezve? Mindenre van megoldás! Szerte az országban sportos élményprogramokkal búcsúztatják az óévet. Íme a holmozogj.hu válogatása!
Aktív Magyarok program
Révész Máriusz: már 186 pumpapálya (kanyarokból, hullámokból és kiegészítő elemekből álló ügyességi kerékpáros pálya) megépítéséhez adott támogatást a kormányzat
SZEOSZ évindító 2025
A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) küldetése, hogy népszerűsítse a kerékpáros turizmust, és egyre több ember számára tegye elérhetővé ezt a fenntartható, élménydús mozgásformát. A szervezet kerékpárosbarát fejlesztésekkel, túraútvonalak kialakításával és izgalmas programokkal segíti, hogy bárki könnyedén belevághasson a kétkerekű kalandokba.
Hasonló programok a környéken
Külvárosi bringatúra a Merzse-mocsárhoz
Indulj bringás felfedezőútra Kőbánya-Kispestről a város keleti peremére! Ez a kalandos túra erdőkön, történelmi emlékhelyeken és Rákoshegy központján át vezet egészen a Merzse-mocsár különleges világához.
Kerékpárral Budapestről a Velencei-tóhoz
Ez a kerékpáros túra változatos tájakon vezet Budapesttől a Velencei-tóig, érintve a biatorbágyi viaduktot, Etyek borospincéit és a festői Pázmándot. Az út során kisebb emelkedők és kellemes lejtők váltakoznak, így ideális választás mind országúti, mind trekking vagy gravel bringások számára. A tó körüli szabadstrandokon pedig egy pihentető fürdőzés is belefér a napba.
Szentendrei kiruccanás a fővárosból
Ha szeretnél egy kicsit kikacsintani Budapestről egy természetközeli tekerésre, akkor Szentendre a neked való célpont!
Legfrissebb cikkeink
November 18–19., Budapest: a sport üzleti és szakmaivilága ismét egy helyen
November 18–19-én Budapest ismét a közép-európai sport meghatározó fórumává válik.
Rakaca-tavi Vízi Karnevál: sport, természet és vízi kalandok egy helyen
Július 25-én ismét megtelik élettel a Rakaca-víztározó: a 4. Rakaca-tavi Vízi Karneválon egész nap vízi és szárazföldi sportprogramok, családi kikapcsolódás és közösségi élmények várják az érdeklődőket.
Rekordok, jubileum és felejthetetlen pillanatok – közel négyezren ünnepelték a X. Ultra Tisza-tavat
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett Magyarország egyik legkülönlegesebb futóeseménye. Idén tizedik alkalommal rendezték meg az Ultra Tisza-tó (UTT) versenyt, amelyre közel 4000 résztvevő érkezett az ország minden pontjáról, valamint külföldről is.
Élménysport-programokkal indult a nyár!
Júniusban is pezsgő sportélet várta az aktív kikapcsolódás szerelmeseit a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) Élmény- és Szabadidősport Programjának eseményein.
Az űrhajóstól a generációkutatón át a matematikusig: hírességek, akik megküzdöttek a Balatonnal
A Balaton-átúszás Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5,2 kilométeres távja a hazai nyár találkozóhelye, ahol az egész ország megfordul: a mezőnyben ismert és átlagemberek együtt küzdenek a méterekkel.
Júliusban is a SZEOSZ élménysport-programjain pezseg az ország
A nyár kellős közepén sem kell lemondani az aktív kikapcsolódásról! A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) júliusban is számos élménysport-programmal várja a mozogni vágyókat országszerte.
2026 © holmozogj.hu