Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktivitási Index
Szabadidős események Aktív programok Közösségi mozgás Aktív Nyugdíjasok

Kerékpározás a Duna-partján Váctól az Ipolyig

Aktív program
Ez a Vácról induló Duna-parti kerékpártúra kiváló lehetőséget kínál a természet és a kulturális látnivalók felfedezésére, miközben sík terepen tekerhetsz a folyó mentén. Útközben múzeumok, történelmi templomok és kellemes pihenőhelyek várnak, a kijelölt strandokon pedig meg is mártózhatsz a Dunában.
Helyszín
Vác
Táv
34 km
Időtartam
90 perc
Mozgásforma
Bringa Bringa
Info

A túra a Duna-part mentén haladó kerékpárúton indul, a folyással szemben, de az út javarészt sík terepen vezet, néhány kisebb dombot leszámítva. A Duna látványában gyönyörködhetsz, és a kijelölt strandokon akár meg is mártózhatsz.

Kismaroson és Nagymaroson helytörténeti múzeumok, Verőcén a Gorka és Rádió múzeum, Szobon pedig a Börzsöny múzeum vár rád – indulás előtt érdemes ellenőrizni a nyitvatartást. Nagymaroson a gótikus templom, Zebegényben a Kós Károly templom, Vácon pedig több impozáns templom, köztük a zsinagóga és az irgalmas rendi kórház kápolnája biztosít lelki feltöltődést.

A nyári hónapokban hétvégente városi programokba is belefuthatsz, melyek jó hangulatot biztosítanak, de a közlekedést megnehezíthetik. Az étkezési lehetőségek bőségesek, és szinte minden településen találsz egy hangulatos cukrászdát.

Szob után az Ipoly mentén haladsz tovább, egészen Szlovákiáig, ahol már az Ipolydamásdot és Helembát összekötő híd is elkészült. Hazafelé bármelyik Duna-parti településen vonatra szállhatsz, ha elfáradsz útközben.

Térkép és további részletek itt: Aktív Kalandor

Cimkék
Videók
Kapcsolódó cikkek
Kis Ferenc - vagy ahogyan futótársai ismerik, Feri bácsi - elképesztő eredménnyel zárta a New York City Marathont: a 80 év feletti korosztályban, nemcsak elsőként ért célba, hanem új magyar korosztályos csúcsot is felállított. Mi lehet a titka, hogy 80 felett is ilyen formában van?
Több mint 40 kilogrammtól szabadult meg Zsuzsa, hogy megváltoztassa az életét. Sikerült neki. Karcag futónagyköveteként most már azon dolgozik, hogy másoknak is segítsen. Az ő története tényleg példaértékű.
Egy új sportág hódítja meg hazánkat: a roundnet, más néven spikeball egyszerre gyors, izgalmas és közösségépítő. A Magyar Roundnet Szövetség 2024 őszén alakult meg és célja, hogy parkokba, iskolákba és sportcsarnokokba vigye ezt a nemzetközi szinten is robbanásszerűen terjedő játékot.
Este hatkor kezdődik az év legkülönlegesebb ingyenes családi sportfesztiválja, a #BeActive Night. Az 1. Holmozogj közösségi mozgás miatt is érdemes kilátogatni a Nemzeti Atlétikai Központba.
Eldöntötted már, hol mozogsz a hétvégén? Futnál Budapest belvárosában, az esztergomi Mária Valéria hídon, vagy kipróbálnál új sportágakat a #BeActive Night fesztiválon? Esetleg egy kellemes őszi gyalogtúrára vágysz? Vagy mit szólnál a LaserFun roadshow-hoz? Hétvégi eseménytippek a holmozogj.hu-n!
Hasonló programok a környéken
Határon átívelő bringatúra Bódvaszilastól a Karsztvidék csodáihoz
Készen állsz egy igazi, határon átnyúló kerékpáros kalandra? Indulj Bódvaszilasról, fedezd fel Szlovákia lenyűgöző szurdokvölgyeit, majd tedd próbára magad az Alsó-hegy kihívásán ezen a közepesnél nehezebb túrán!
Nagy csereháti bringakör Garadnáról kastélyokkal és panorámával
Fedezd fel a Cserehát rejtett szépségeit és nehézségeit ezen a hosszú, kb. 56 km-es kerékpártúrán! Garadnáról indulva kastélyok, dimbes-dombos táj, érintetlen erdők és pazar kilátás vár rád.
Családi bringázás fent a Bükk-fennsíkon
Fedezzétek fel a Bükk-fennsík varázslatos világát két keréken! Egy kezdeti kaptató után kényelmes tekerés vár rátok közel 900 méter magasan, csodás kilátópontokkal és ritka természeti kincsekkel.
Legfrissebb cikkeink
Történelmi rekorddal és Vásárhelyi Máté maratoni címvédésével zárult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Véget az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A hétvége során a tizennégy különböző távra összesen 39 910 nevezés érkezett, a helyszínen pedig közel 100 ezer ember fordult meg a két nap alatt.
Új pályacsúccsal és több mint 20 ezer nevezővel indult a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
Október 10-én ideális futóidőben vette kezdetét az ország legnagyobb szabadidősport-eseménye, a kétnapos 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál. A szombati nyitónap minden korosztályt megmozgatott: a legkisebbektől az idősebb generációkig több mint 20 000 nevezés érkezett a 13 különböző távra.
Mi a SPAR Budapest Maraton titka, és miért éri meg 42,195 km-t futni? - Interjú Kocsis Árpád főszervezővel
35 éve még értetlenkedve figyelték az utcán edzőket, a kocsmák teraszáról gúnyos beszólások kísérték a futókat, a hatóságok pedig szinte személyes sértésnek vették a lezárási kérelmeket. Mára gyökeresen megfordult a világ: a futás a társadalmi elismerés és az önbecsülés egyik legelterjedtebb kifejeződésévé vált.
Soha nem neveztek még ennyien magyar maratonra: meghaladja a 10 ezres álomhatárt a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál főtávjának rajtlistája
Lezárult az előnevezés a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra: a különböző távokra több mint 39 000 nevezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye.
14 másodpercen múló győzelem és Rekordlétszám a szezonzárón – Ultrabalaton Trail
Nyolcadik alkalommal rendezték meg hétvégén az Ultrabalaton Trailt, amely a Balaton északi partjának hegyeiben, komoly szintemelkedésekkel és lélegzetelállító őszi erdei panorámával várta a futókat.
Háromszoros Spartathlon-győztestől a tubát fújó maratonistáig: megszállottak és különc figurák a 41. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon
A világ leghíresebb ultramaratoni versenyeiről érkező sivatagi hősök, egy svéd házaspár, akik 2000 óta minden egyes évben Budapestre utaznak maratont futni, Rubik-kockának öltözött speedcuber és hangszerrel futó tubaművész.
2026 © holmozogj.hu