Kiemelt cikkek

30 ezer futó és városi túrázó - itt az év legnagyobb tömegsport-rendezvénye
110 országból és több mint 1000 hazai településről érkeznek a maratonisták, valamint a rövidebb futótávok és városi túrák indulói, hogy együtt sportoljanak, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Nevezni még a helyszínen is lehet a családi fesztivál több távjára.
Akin nem fog az idő: 1984-ben és 2024-ben is fut a Budapest Maratonon
65 éves és nem tud leállni! Lengyel László Ottó 1984-ben sikeresen teljesítette az első Budapest Maratont, és idén, 40 évvel később is rajthoz áll. Mi hajtja? Bizonyítani akar, magának!
Által-éri vízitúra: őrült járgányok, fergeteges hangulat
Szombaton rendezték Tata és Dunaalmás között az ország legviccesebb vízitúráját, a 27. Által-éri flúgos futamot. A hideg idő sem riasztotta el a hajósokat és a nézőket.
Rózsaszínben a város: futás a mellrák ellen
FUSS MELLettünk - a mellrákszűrés fontosságára hívják fel a figyelmet Budapesten október 6-án egy közös futással. Kérik a szervezők, hogy a nők mellett minél több férfi is legyen ott.
Videó: ilyen a Nemzeti Atlétikai Központ panorámás futóköre
Kipróbáltuk a Nemzeti Atlétikai Központ fedett futókörét. Egyelőre csak egy estére nyitották meg a közönség számára, de az ígéretek szerint hamarosan bárki ingyen futhat vagy kondizhat a 2023-as atlétikai világbajnokság korábbi helyszínén.
SPAR Budapest Maraton: még lehet nevezni
Egy hét van a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztiválig. Az ország legnagyobb futóeseménye idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen éppen 40 éve, 1984-ben rendezték az első tömegmaratont Budapesten. Október 12-én és 13-án a futók mellett azokat is várják, akik a városi séták teljesítésére vállalkoznak.
Holmozogj heti hírválogatás
Lemaradtál néhány cikkünkről? Vagy újra elolvasnád korábbi írásainkat? Itt a holmozogj.hu heti hírválogatása, amelyben megtalálsz minden lényeges cikket és videót az elmúlt hét napból.
Rekord: Kele Géza 225. maratonját futja Budapesten
A klasszikus maratont akár csak egyszer is lefutni hatalmas kihívás és életre szóló élmény. Ám vannak olyan különleges sportemberek, akik a 42 kilométeres táv első sikeres teljesítése után már nem tudnak, vagy nem is akarnak leállni. A felvidéki Kele Géza is ilyen!
Ötpróba-sorozat: pontgyűjtés ajándékokért!
Nyerj úgy, hogy közben jól érzed magad és teszel az egészségedért! Az Ötpróba szabadidősport-sorozat részeként nyolc különböző mozgásforma eseményein gyűjthetsz pontokat, amelyeket különleges ajándékokra válthatsz be. Sőt, akár a Los Angeles-i olimpián is ott lehetsz!
2025 © holmozogj.hu